hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2003. július 7. hétfő   11:23
nincsen hozzászólás

szerző: Bmc
Gothica III. visszatekintő
2003 május 2, Petőfi Csarnok

  Cothurnus, Relikvia, Garden of Eden

  Alighogy végetért a nagysikerű Gothica II fesztivál a szépreményű, de sajnos tiszavirágéletű Nemart klubban, már jött is a folytatás immár egy nagyobb helyszínen, a Petőfi csarnokban. Előrebocsájtom, s ezúton kérek elnézést azoktól a bandáktól s rajongóiktól, akikről csak pár szóban szólok,de a két színpadon folyó „küzdelemek” és a fizikai lét korlátai miatt sajnos nem tudtam egyszerre több helyen lenni!
  
  Mintmár az előbb említettem a muzsika két porondon dübörgött. Az egyik az „Az Éden Kertje”-nem tudom hogy az itt fellépőknek ez kiváltság vagy büntetés volt-ami egy szabadtéri kisszínpad-sörkert-. A másik pedig „A Kárhozat terme”ami a már jól megszokott belső nagytermet alakította át a vezeklés oltárává!
  
  A műsort a győri Cothurnus nyitotta.Nevük sokaknak ismerős lehet,hiszen nem is olyan régen a Pokolgéppel turnéztak. Zenéjük egy érdekes átmenet a metal megannyi vállfaja között. Énekesük is a tiszta énektől az egészen extrém hangokig mindent produkált. Összeségében egy kielégítő produkciót nyújtottak. Őket a nyíregyházi Relikvia követte. Zenéjük hangulatos doom/dark egyveleg. Eléggé keveset játszottak, s a hangzásuk sem volt a legjobb, de ennek ellenére szépen helytálltak. A végére még belefért egy 3rd and the mortal feldolgozás is ami nagyon jó húzásnak bizonyult. Az ecsegfalvi Garden of Eden, ami szerintem hazánk egyik legfigyelemreméltóbb dark zenekara. Rendkívül hangulatos hegedűvel és szintivel kísért muzsikát adnak elő,nagyon jól eltalált feldolgozásokkal! Bár a műsoridő lehetett volna hosszabb, de amit igazán nem értek, az az volt hogy a szintén ecsegi De Factoval egyetemben miért kellett őket ennyire megalázni, hogy a kisszínpadon kelljen játszaniuk.

  De Facto, VOT, HKT, Sunset Sphere, Dying Wish

  Őket az előbb említett De Facto követte, akik teljesítményét szintén nagyra értékelek, annak ellenére hogy nem vagyok a dark zenék fanatikusa, bár megemlítendő hogy ebben a bandában azért elég nagy szerepe van a fémes hangzásnak (többek között köszönhető ez a Doomsday-es Attila gitárjátékának!). Sajnos azonban a szerencse itt elpártolt tőlük, mert sajnos két bónuszt is előadtak áramszünet formájában! Azonban becsülendő,hogy ezek után még ugyanazzal a lelkesedéssel folytatták a showt. A Vale of tears zenéje pörgős durva de ennek ellenére dallamos produkció. Én kb 2 éve láttam utoljára őket, azóta sokat fejlődtek. A közönségnek láthatóan bejött a műsor, be is indultak rendesen! Ők is elég rövidre szabták, de annál meggyőzőbb volt.
  
  A Holt Költők Társasága már abszolút nem az én világom, de érdekes kezdeményezés ez a folkos témákkal dúsított darkos muzsika! A Symphony szintén egy hegedűvel megtoldott zenekar, nevükhöz hűen tele fogós dallamokkal. A lágyabb zenék barátainak melegen ajánlott.
  A nagyszínpad műsorát a tatabányai Ideas nyitotta.
  Őket nagyon régen láttam utoljára, akkor még más felállásban. Zenéjük nagyjából ugyanaz a dallamos gótikus death metal maradt. Gondolom ezt az új lemezük (New dreams cradle) bemutatójának szánták,ami szerintem elég jól sült el.
  
  A veszprémi Sunset Sphere zenéje egy nagyon elszállos amolyan Gathering féle muzsika, melynek atmoszférája közel sem jön le élőben mint lemezről hallgatva.
  Mindezek ellenére profi produkciót láthattunk!
  A Dying Wish nem is olyan rég tért vissza a közéletbe, immár új dobossal. Zenéjük ugyanaz a dallamos de olykor durva metal. Láthatóan a kihagyott idő alatt csak nőt rajongóik száma, mert igen szép számban nézték őket. Az eddigi anyagairól majdnem minden „slágert” játszottak, s ekkora már a hangzás is teljesen korrekt lett.

  Nevergreen, Mandragora Scream, Mortiis, Sear Bliss, Christian epidemic

  Az Árnyak az a zenekar, amit abszolút nem tudok befogadni. Nekem egy teljesen átlagos picit darkos rockzenekar képét mutatják. Ennek ellenére is szép számmal voltak rajtuk, s ami számomra nagyon meghökkentő volt,hogy az énekes a P.lost feldolgozás szövegét megtanulta!!!
  
  Hiába jött el erre az estére a legendás Mortiis és a Mandragora Scream, az est igazi főbandájának szerintem a Nevergreent szánták. Majd két órát játszottak, s volt minden lézershow, bámulatos fények (nemhiába, hiszen dvd felvétel is készült!), az összes nagy sláger, mint például az Ámok (legalább háromszor), Furor Christiani, vagy a fogós feldolgozásuk, a here comes the rain again. A buli zenésznek, s rajongónak is nagyon sikeresen zárult. Akinek bejött, az a belépő mellé adott Nevergreen cd-re tombolhatott tovább akár otthon is.
  
  Az olasz Mandragora scream szerintem nem egy nagy eresztés. Leginkább valamiféle „mesemetálnak” tudnám aposztrofálni. Mondjuk nekem az egész egy tipikus olasz produkció. Az énekesnő hangja az előbb említett mesélős feelinget hozta. A végeredmény nekem egy kicsit klisés volt, de azért megérte megnézni!
  
  Az est főszenzációja nekem Mortiis volt, akinek karrierje is elég figyelemreméltó! Pályafutását az Emperorban basszusgitárosként kezdte, majd egy saját világot teremtve, zseniális ambient albumokat hozott össze. S legvégül itt a mostani önmaga,a kicsit ebm-es, jól táncolható elektro metal. A produkció mind külsőségekben (színpadi maszkok, ruhák, ..stb) mind zeneiségben nagyon jó volt. Egy tökéletes futurisztikus elektro/metal őrület!
  A magyar black metal élet sztárzenekara (többekközött már a bravóban is találkozhattak velük a magyar tinik),a szombathelyi Sear Bliss egy jó órát játszott. Szerepelt repertoárjukban a mostanra már csak oh my lorddá avanzsált 1100years ago, far above the trees, pagan winter, s nem kis meglepetésre a több mint 10 perces in shadows of the another world is. A hangzás és a teljesítmény is egyaránt jó volt.
  
  Az est „főbandája” a Christian Epidemic volt. Szerintem ők voltak Mortiis után a legjobbak. Feszes,tökéletes műsort adtak kb. 40percben, az elég kevés ottmaradt nézőnek. Reméljük a szeptemberi GORGOROTH előtti produkciójukra sokkal többen lesznek kiváncsiak! Összeségében egy rendkívül sűrű, de jó bulit láthatott a nagyérdemű a közel 12 órában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Underground fotógaléria

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Energikus melankólia - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nibutra    necrophobic    arnÓczky noÉmi    malignancy    1killembrace    mechanical sound empire    meltdown    exciter    emi    fallujah    alain johannes    dr. melancholia    saoirse ronan    loreena  mckennitt    tom cruis    blind channel    japanese voyeurs    october drift    elijah    hollenthon    sodom    shia laboeuf    anaal nathrakh    the gathering    eros ramazzotti  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!