szerző: MorelloNeckbreaker´s Ball 2011 (Dark Tranquillity, Eluveitie, Varg, Mercenary) 2011. november 1, Club 202
Manapság a lemezeladások szinte nullára redukálódásával a turnézás maradt a zenekarok kvázi egyetlen megélhetési forrása. Épp ezért viszont a turnézás nőtte ki magát egészen komoly iparággá, ahová egyáltalán nem könnyű bekerülni. Nagyszabású európai turnékörutak kerülnek megrendezésre, amelyek közül több már afféle „márkanevet” is kapott. Ilyenek közül (pl. Paganfest, Heidenfest) számos elérte már Magyarországot, a Neckbreaker´s Ball nevű rendezvény azonban csak idén debütált nálunk. Nem is akármilyen nevekkel, hiszen fellépett az utóbbi időkben hazánkat rendszeresen ostromló Dark Tranquillity, az ugyancsak nagy népszerűségnek örvendő Eluveitie, az utóbbi években nálunk is felkapott Varg, a dánok üdvöskéje a Mercenary, valamint a Gurd és Omnium Gatherum zenekarok. Szó volt még a Death Angel-ről is, akik nagy sajnálatomra lemondták a teljes turnét, az egyébként érthető módon számukra sokkal gyümölcsözőbb amerikai Testament/Anthrax körút kedvéért.
Sajnos betegséggel való küszködés miatt csak a Mercenary-tól kezdve kapcsolódtam be a programba. A dán banda nagy kedvencem volt, azonban 2009-ben a zenekar fele kilépett, és innentől megváltoztak a dolgok. Idei lemezük stílszerűen Metamorphosis néven jött ki, és egyébként egy kiváló, szerethető alkotás, de mégis megmutatja, hogy EZ a Mercenary már nem AZ a Mercenary. Mindez a koncerten is megfigyelhető volt. A csapat ugyanis szinte kizárólag az új albumot erőltette, az In Bloodred Shades, In A River Of Madness, Through The Eyes Of The Devil, The Black Brigade, The Follower mellé csak az egy szem The Endless Fall fért bele az előző lemezről. Le a kalappal René Pedersen basszeros előtt, hogy az új formációban teljesértékű énekes/frontemberként is helyt próbál állni, de az ő hangi adottságaival úgy tűnik már sosem fogjuk hallani azokat a korábbi slágereket, amelyek a színtéren nevet adtak a Mercenary-nek. Énekes helyett új billentyűst sem keresett a csapat, a szintitémák a lejátszóról mentek. Mint mondtam, tényleg jó album a Metamorphosis, de ezzel az új felállással, az oly sok karaktert adó tagok távozásával visszaminősültek egy átlag (vagy annál valamivel jobb) melodic death/power metal bandává. Talán csak Martin Buus klasszikus heavy metal iskolán edződött szólói jelentenek kiemelkedő pontot a zenéjükben. Szerintem jobb lett volna más név alatt folytatni az új felállással, vagy pedig szükséges lenne egy Tim „Ripper” Owens karakterű új énekest fellelniük, hogy végre visszakerülhessenek a programba az igazi Mercenary slágerek.
A német Varg zenekart egy osztrák fesztiválon ismertem meg, ott lehengerlő hangulatú produkcióval nyertek meg maguknak. Az utána következő néhány (többek közt magyarországi) koncerttől azonban nem dobtam el magam, ezeket korrekt, de amolyan szikár, semmitmondó előadásnak láttam. Most a Neckbreaker´s Ball-on újra megtalálták a formájukat, élvezetes koncertet láthattunk tőlük. Énekesük is megtalálta a formáját, hiszen lassanként kihízza a bőrpáncélját, de ettől függetlenül remekül vezényelte a bulit. Most újra azt éreztem (amit a legelső találkozásunkkor szintén, a többi fellépésen viszont nem annyira), hogy a Varg tulajdonképpen olyan, mint az Amon Amarth, csak black metalban. A nyers, ráadásul német nyelvű black metalos őrlésekbe sikerül olyan dallamokat beleszőni, és olyan ököllengetős, menetelős témákkal operálni, hogy emlékezetes lesz a végeredmény, akárcsak a svédeknél. Az egységesen piros-feketére kimázolt, bőrpáncélokban feszítő csapat szintén új lemezzel jelentkezett, de az idei Wolfskult albumuk mellett a korábbi termésükből is elhintettek néhány számot. Érdekességképpen még a Rammstein Links 2,3,4 nótáját is eljátszották, ez a feldolgozásuk tudtommal hanghordozón rögzítve még nem jelent meg. A közönség is élvezte a produkciót, benne voltak a tombolásban és a skandálásban, ha a német farkasok erre szólítottak fel.
Következett az Eluveitie Svájcból, akik hazajárnak már hozzánk. Sőt, talán az ő koncertjükre gyűlt a legtöbb jelenlévő a színpad elé. A csapat fáradhatatlanul turnézik, a legutolsó Everything Remains (As It Never Was) lemezüket is elhozták már párszor hozzánk. Chrigel Glanzmann-ék közvetlensége mindig jellemző volt, egész este több társával együtt a közönségben mászkált, és szívesen váltottak pár szót vagy fotózkodtak bárkivel. A nyolctagú banda koncertjeinél mindig szűk keresztmetszet (a színpadon való elférésen kívül, persze) a megszólalás, hiszen ennyi hangszert és éneket nem egyszerű hangosítani. Szerencsére nem volt ezzel gond, a Club 202-ben élvezhetően szólt az Eluveitie buli. A csapat főleg az utolsó lemezét vette górcső alá, korábbi számok csak mutatóba kerültek elő, amit azért sajnáltam, mert még jó pár nótát el tudtam volna hallgatni ma. Ennek ellenére azt hiszem, a setlist-re nem lehet panaszkodni, hiszen főleg gyorsabb, pörgősebb dalokat válogattak be, szóval a tombolásra, zúzásra éhes közönség minden igényét kielégítették a svájciak. Chrigel Glanzmann még circle pit-re is biztatta a jelenlévőket, akik örömmel tettek eleget a „körtáncnak”.
Az Everything Remains (As It Never Was) címadója és a Nil után meglepetésre rögtön a legnagyobb slágernek számító Inis Mona következett. A közönségénekeltetés ezúttal sem maradt el, de szerencsére Chrigel tanult a tavalyi blamából, és csak a refrén első sorát kérte számon a hallgatóságtól. Ez működött is, a rajongók értékelték a gesztust. Ezután a Quoth The Raven, The Song Of Life, Calling The Rain, Thousandfold, Kingdom Come Undone, (Do)Minion, Tarvos, Tegernakô dalokra tombolhatott a közönség, ebből állt az Eluveitie mai programja. Szokás szerint kiváló produkció jellemezte a svájci folk metal csapatot, a zenekar minden tagja vidáman és nagy átéléssel tolta a nótákat. A szóvivő természetesen Chrigel Glanzmann volt, aki az éneklés mellett furulyát és akusztikus hangszereket is megragadott alkalomadtán. A gitárosok nagy élvezettel nyűtték a húrokat, mellettük Anna Murphy és Meri Tadic voltak a legaktívabbak. Anna az éneklésből is többször kivette a részét, emellett vadul pörgette a haját, szóval élmény volt őt nézni. Fontos megemlíteni Merlin Sutter dobost is, aki rendkívül élvezetesen és látványosan kalapált. Remek buli volt, de a legközelebbi alkalommal már új nótacsokrot kérnék lobogtatni...!
Az Eluveitie tempósabb témái azért számos áthallással bírnak a Dark Tranquillity munkássága irányába, szóval egyáltalán nem ördögtől való párosítás a svájci és a svéd zenekar párosítása a Neckbreaker´s Ball turnén. Mikael Stanne-éket szintén nemrégiben üdvözölhettük Magyarországon, és akkor is egy fantasztikusan jó buli kapcsolódott a nevükhöz. Meglepő módon kicsit ritkultak a sorok az Eluveitie koncertje után, az viszont látszott, hogy a küzdőtéren maradók fanatikusan várták már a svéd banda színpadra lépését. Ahogy megérkezett a deszkákra a Dark Tranquillity, rögtön lehetett látni, hogy nagyon jó hangulatban vannak a svéd legények. Mikael Stanne folyamatosan mosolygott, pacsizott a közönséggel, a számok között pedig nem győzött hálálkodni a kedves fogadtatásért, valamint többször megfeddte a számokat előre bekiabálókat, haha! A többiek sem fukarkodtak a hajlóbálással és az átéléssel. Niklas Sundin, Martin Henriksson és Daniel Antonsson igyekeztek a színpad minden szegletében megfordulni, ők is rendkívül élvezték az estét. A Dark Tranquillity legtöbb nótájában a billentyűs Martin Brändström játéka is hangsúlyos szerepet kap, a szintetizátora kristálytisztán szólt a Club 202-ben, sokat hozzátett a produkció élvezetességéhez.
A svédek nagylemezei között nem találunk alapvető tévedéseket, szóval mindig is megbízható minőséget kaphattunk tőlük. A tavalyi We Are The Void lemezt is javarészt elismerő kritika fogadta, most azonban egy igazi „best of” válogatást kaptunk a Dark Tranquillity-től. Nem volt túlhangsúlyozva az utolsó album, hanem igyekeztek minél több korszakukból megvillantani néhány nótát, ezáltal a zenei élmény is meglehetősen változatos lett. Voltak gyorsabb, tombolósabb dalok és billentyűjátékon alapuló elvontabb témák egyaránt. Ez jót tett a koncertnek, csakúgy, mint a háttérben történő klipvetítés. A Terminus (Where Death Is Most Alive), In My Absence, The Treason Wall, Lost To Apathy, The Wonders At Your Feet, The Mundane And The Magic, Blind At Heart, The Sun Fired Blanks, Inside The Particle Storm, Zero Distance, Dream Oblivion, Final Resistance, Misery´s Crown alkotta program és hozzá kapcsolódón maga a banda színpadi előadása tehát ismét jól vizsgázott. A Dark Tranquillity egy remek koncertbanda, Mikael Stanne jókedve pedig láthatóan a közönségre is átragadt.
A Neckbreaker´s Ball maximum csak a létszám tekintetében nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket (panaszkodni sem lehet, de inkább átlagosnak mondanám a megjelentek számát egy ilyen volumenű eseményhez mérten), viszont aki jelen volt, az egész biztosan jól szórakozott. A most fellépő zenekarok mind egy kicsit más irányból közelítették meg a metalzene világát, azonban mindegyikben megvoltak azok a közös kapcsolódási pontok, ami alapján a közönség ráhangolódhatott a koncertekre. Nekem személy szerint az Eluveitie és a Dark Tranquillity voltak a fő hívószavak ma estére, de mellettük a Varg és a Mercenary is sikerrel megteremtették a hangulatot. Aki lemaradt volna az eseményről, az annyira ne csüggedjen, mert a fellépők legtöbbje viszonylag gyakran jár felénk, a legközelebbi alkalmakkor azonban már kötelező a részvétel!
06:00
