beszámoló [koncert]  2011. október 14. péntek   06:00

nincsen hozzászólás

  A dán Illdisposed nem kevesebb időt, mint húsz évet tudhat immáron a háta mögött, melyet az északi death metalos arcok egy kiadós európai turnéval, köztük első magyarországi fellépésükkel igyekeztek méltóképpen megünnepelni. Ha bár nem a Club 202-es buli jelentette a habot a tortán, azért a Raunchy, a Memorial és az Arcadia által kísért Bo Summerék hozták a várt színvonalat.
  
  A Club 202 ürességtől kongó termébe érkezve a dán Memorial zúzott a színpadon. Az 1998-ban alakult kvintett meglehetősen egykedvűen hegesztette a groove orientált thrash metal nótáit. A zenekar idén adta ki második nagylemezét Shatter The Art címmel és azt kell, hogy mondjam, nem véletlenül cseng ismeretlenül a Memorial neve mindenkinek. Abszolút másodvonalas muzsikát szállítottak északi barátaink, amely a sablonossága és egysíkúsága révén az örökös bemelegítő banda szerepére van kárhoztatva a koncertesteken.
  
  Az utánuk a húrok közé csapó olasz Arcadia sem kápráztatta el a nyugisan ücsörgő maréknyi koncertlátogatót. Eredetileg egyébként az osztrák Lost Dreams szerepelt a koncertplakátokon, ám valamilyen oknál fogva a talján srácok kaptak lehetőséget a bizonyításra. Az 1996-ban alakult banda tavaly jelentkezett Roy Philip Nohl című negyedik albumával, és nu metal hatásokkal bőven meghintett metalcore muzsikát tolnak a figurák. Az énekes Michele vörös-fekete színben pompázó rasztás hajával egyből kiérdemelte nálam a tiszteletbeli Pumukli hasonmás díjat, bár szenvedős énektémái után lehet, hogy inkább megvonnám tőle ezt a megtisztelő titulust. A jó 30 perces koncert alatt is már borzasztóan unalmassá vált a divatosnak szánt, ám fogós, kerek nótákat teljesen nélkülöző produkció. A két alsó kategóriás elő banda után mindenki a két dán főzenekartól várta a megváltást, amely a mai este során sajnos csak nem érkezett meg
  (Barna)
  
  A Raunchy neve nagyon jól cseng a mai metal zenei piacon, hiszen a Kasper Thomsen vezette dánok zenéje remek átmenetet képez a mai modern hangzásvilág és a reszelősebb trash zúzda között. Az egyetlen hiba ott van, hogy Thomsen nélkül közel nem tudják azt a szintet hozni élőben, mint amit például anno az Azfeszten, vagy az idei Hegyalján produkáltak. Beugró énekesként az a Mikkel Larsen segítette ki a csapatot, aki Helhorse nevű bandájával egyébként egész kellemes dalokat készít, ám az is érződik: a Raunchy-t nem az ő hangszálainak találták ki. Azon, hogy néha iPodról szólt a dallamos ének, már csak azért sem érdemes fennakadni, mert Kasperrel is hasonló volt a helyzet, de a különbség még így is óriási kettejük között. Mikkel mellett amúgy a gitáros poszton is helyettesítésre szorult a csapat, így Lars Mayland segítette ki őket. A setlistre egyébként nem lehetett különösebb panasz, hiszen a Remembrance, Nght Prty, Join The Scene, Curse Of Bravery és a The Devil mellett a két kihagyhatatlan sláger, a Watch Out és a Warriors úgy szint felcsendült. Ha nem is volt egy kirobbanó buli, azért annyi mindenképp jól eshetett a koppenhágai srácoknak, hogy a magyar közönség többségében inkább rájuk és nem az Illdisposed-ra volt kíváncsi. Igaz, 20 főt nem nagy dicsőség felülmúlni.
  (Toki)
  
  A fülvájóan hamis énekhanggal megvert beugró énekes által tönkretett Raunchy koncert után már csak az Illdisposed-ban bízhatott a pár megjelent veterán koncertlátogató. Nos, a súlyos hangzás és a nóták terén nem csalódhattunk az 1991 óta működő Aarhus-i alakulatban. Egymás után döngölték el letaglózó erővel a középtempóban lüktető death metal nótáikat a bandát alapító Bo Summer énekes vezényletével. A legnagyobb gond a hangulattal volt, amelyre igencsak rányomta a bélyegét a színpad előtt mindössze 10-15 fő körüli, (pár kivételtől eltekintve) nyugodtan figyelgető közönség. Bo arcáról már az első pillanatban le lehetett olvasni a csalódottságot, később már csak a belenyugvással ráboruló apátia ült ki a sokszor elég erőtlen hörgéseket közvetítő frontember fizimiskájára. Ettől függetlenül persze profin elnyomták a jó egy órás szettet, de az először Magyarországra jutó zenekar ennél többet érdemelt volna. Főleg, hogy jó 5 évvel ezelőtt egy nagyságrendekkel jobb bulin láttam őket hazai pályán. Az eljátszott dalokat illetően új és régebbi dalokat is elővettek a dán arcok. Az idei There Is Light (But Its Not For Me) albumról a Your Own Best Companion, a Heaven Forbid, az As The Day Rottens és a Rape hangzottak el, a 2008-as The Prestige-ről a Let Go-t, az A Child Is Missing-et, a Weak Is Your God-ot és a The Key To My Salvation-t játszották. A 2006-os Burn Me Wicked-ről a Case Of The Late Pig-et és a Throw Your Bolts-ot idézték meg, az eggyel korábbi 1-800 Vindication-t pedig a Dark és az I Believe In Me képviselte. A koncert végére egy igazi régiségként a brutális Purity Of Sadness-t kapták elő a Submit című második nagylemezükről. Ebből a középtempóban döngölő muzsikából már kicsit sok volt az egy óra és a monotónia érzése a fásult, egykedvű előadás miatt bizony hatványozottan telepedett rám a fellépés második felében.
  
  Sajnos nem sikerült túl jól a két dán banda budapesti koncertestje, amelynek egyik oka a nagyon szerény nézőszámból adódott. Remélem a jövőben nem csak a metalcore, deathcore, hardcore bulikra és az ismert nagy bandákra látogat el a hazai közönség, mert ennek komoly következményei lesznek a kisebb, de annál értékesebb bandák koncertjeit illetően.
  (Barna)

Kulcsszavak:
  illdisposed     raunchy     arcadia     memorial 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás