hosting: Hunet


  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2011. október 11. kedd   05:06
nincsen hozzászólás

szerző: Billentozet
Spiritbell zenekar


  Egy fiatal zenekarról van szó, de a tagoknak már nem újdonság zenekarként dolgozni. A Spiritbell történetét Pixi meséli el nekünk!
  
  Hogyan történik a dalszerzés? Mikorra várható az első lemezetek?
-
  A zenéket a gitáros Márkó Zoli írja, házi körülmények között rögzíti az ötleteit egy dobgép segítségével, ezeket pedig elküldi nekem az interneten keresztül, illetve a próbákon átbeszéljük Golyák Csabi basszusgitárossal és Heil Ákos dobossal is, majd amikor a zene kerek, én jövök az énekdallamok kitalálásával és a szövegírással. Tulajdonképpen Zoli és én vagyunk a dalszerzők, de mindenki beleviszi a számokba a saját egyéniségét. Éppen a napokban kerültek rögzítésre a dobok az első albumhoz, most következik a basszus, a gitárszólók, végül pedig feléneklem a témáimat. A dalok demo formában való rögzítése körülbelül egy évet vett igénybe, az album felvételei és keverése pedig valószínűleg további 2 hónapig tartanak majd, így a tervek szerint a lemezanyag 2011 végére fog elkészülni. A megjelenés attól függ, sikerül-e mihamarabb megfelelő kiadót találni. Amennyiben ez nem jön össze, internetről letölthető EP-k formájában fogjuk a Nagyérdemű elé tárni a dalokat.
  
  Ki mikor és minek hatására kezdett el zenélni? Milyen zenekarok voltak rátok nagy hatással?
  
  - Ákos édesapja is dobos, így nála nem volt kérdés a hangszerválasztás, de tudtommal a Metallica és az Accept zenekarok is befolyásolták némileg a döntését. Fiatal kora ellenére szerintem nem is túlzás egy mondaton belül említeni Ákost és ezeket a bandákat, mert eszelős dolgokat művel a dobcucc mögött!Zoli a technikás zenék felől érkezett, Malmsteen, Mercyful Fate, Megadeth, ilyesmik, de nagyban hatottak és hatnak rá a klasszikus doom bandák is. Csabi elmondása szerint még a 80-as évek elején borult bele Steve Harris, az Iron Maiden basszusgitárosának játékába, és véleményem szerint örvendetesen hasonlít is a stílusuk. Jómagam az első két Edda album miatt Pataky Attilát említeném első hatásomként, de úgy 15 évesen sikerült hozzájutnom egy rakás Judas Priest kazettához, onnantól kezdve pedig Rob Halford volt az, akit istenítettem. Természetesen hatottak rám más énekesek is, nagyra becsülöm többek között Molics Zsolt, Ronnie James Dio, Bruce Dickinson, Jeff Scott Soto, Midnight (ex-Crimson Glory) Glenn Danzig és Matthew Barlow tehetségét, de igazi kedvencem az olasz vonal, főleg Fabio Lione(Rhapsody, Vision Divine,stb.) és Roberto Tiranti (Labyrinth) stílusa tetszik.
  
  Miként jellemeznétek egymást?
  
  - A legelső dolog, amit elmondanék magunkról- azt hiszem a többiek nevében is- hogy a földrajzi távolság és a tagok életkorában mutatkozó különbségek ellenére barátok vagyunk, nem csak zenésztársak. Rendszeresen telefonálunk, emailezünk egymással, mindig tudjuk, kivel mi történik éppen. A próbák és a felvételek is baráti hangulatban telnek, a komoly zenélés és a poénok egészséges arányban vannak egymással. Úgy gondolom, egy zenekar olajozott működéséhez minden feltétel adott!
  
  Szeptember 3-án volt az első fellépésetek. Milyen volt a fogadtatás? Hogy éreztétek magatokat?
  
  - Így igaz, szeptember 3-án volt az első bevetés Dombóváron, a Jam Fesztiválon. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, a hangtechnika is rendben volt, és viszonylag sokan is láttak-hallottak bennünket. Sajnos színpad előtti nagy beindulásról nem számolhatok be, inkább csak messziről figyelt a közönség, de ez valószínűleg annak tulajdonítható, hogy a repertoárunkat szinte kizárólag saját dalok alkották, és még nem ismerték ezeket. Azért a koncert végén elhangzott Accept klasszikus, a Fast As A Shark biztosan megdobogtatott pár fémszívet Összességében jól jöttünk ki abból a koncertből, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a SpiritBell nevében a fellépési lehetőséget Kincsverő Csabinak!
  
  Mi jellemző a zenétekre? Milyen stílusban mozogtok?
  
  - A dalaink fő jellemzője a súlyosság és a dallamosság megfelelő arányú keveredése, valamint a szövegek mondanivalójára is próbálunk, próbálok hangsúlyt fektetni, még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs új a Nap alattA stílusunk alapvetően Heavy Metal, a többi skatulyát pedig majd a hallgatóság ránk húzza idővel.
  
  A későbbiekben láthat titeket a tisztelt nagyérdemű?
  
  - Biztosan lesznek koncertjeink a jövőben is, most azonban minden erőnkkel a lemez felvételeire koncentrálunk. Valószínűleg 2012 elejétől kezdjük majd el komolyabban rongálni a színpadokat.
  
  Van még valami, amit el szeretnétek mondani?
  
  - Szeretnénk megköszönni az interjút Neked, valamint a bíztatást és a segítséget minden Barátunknak és Hozzátartozónknak, akik támogatták és támogatják a zenekart! A weboldalunk a www.spiritbell.hu címen érhető el, akit érdekel, itt nyomon követheti a SpiritBell háza táján történteket, és letöltheti az első demo EP anyagát is, méghozzá ingyen!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2017. június 1.
Manowar programmal a Durerben a Ross The Boss (Dürer Kert - Budapest)
2017. június 9.
Ben Williams Budapesten
2017. június 13.
Simple Plan a Parkban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
”Egy sokkal érettebb, úgymond felnőttebb Punnany vagyunk” – interjú Meszes Balázzsal a PunnanyMassif énekesével
Villáminterjú az In Flames gitárosával, Björn Gelotte-tal
”Annyi ötletem van” - interjú a Czutor Zoltánnal az új Belmondo albumról és a zenei menedzser képzésről
Mindig zavart, hogy csak gitáros vagyok, és nem tudok énekelni - A nyughatatlan
Nikson interjú
alterDistrict - Zenénkben minden izmot átmozgató tornametál riffek váltakoznak pulcsikat kötögető nagymamákat megsirató romantikus érzelmes lassulásokkal
Tóth Gergő - Teljesen véletlenül kerültem a médiába
 kiemelt 
Manowar programmal a Durerben a Ross The Boss
  
Június 1-én klasszikus Manowar programmal érkezik Budapestre a zenekar legendás egykori gitárosa, Ross The Boss

Good Charlotte a Budapest Parkban
Ben Williams Budapesten
Simple Plan a Parkban
Mastodon a Barba Negra Trackben
 friss hozzászólások 

Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Mike Portnoy szívesen csatlakozna a Dream Theater - Images, Words & Beyond turnéjához (1)
Lacuna Coil, Forever Still, Genus Ordinis Dei (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 turn of mind    inception    katy perry    shape of despair    xiu xiu    junkies    sunstroke    billy talent    at the gates    cavalera conspiracy    meshuggah    kick/ass    sajnos batár    tintás barnes    joe strummer    absent distance    apacsok    blythe    wien    korpás éva    paramore    szántó faszi    dodheimsgard    kretens    danny devito  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!