hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2011. október 7. péntek   04:45
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Tristania, Van Canto, Serenity, Xandria, Amberian Dawn
2011. október 2, Club 202

  A szimfonikus metal csapatok az utóbbi időkben ritka vendégnek számítanak nálunk. Most azonban egy egész korrekt kis turnét sikerült összeállítani a Tristania, Serenity, Xandria, Amberian Dawn zenekarokkal, akik közül vannak, akiket már ismerhet a hazai közönség, vannak akiket kevésbé. Mindez megfejelve a németországi Van Canto-val, akik gyakorlatilag az est különlegességét jelentették. Ők az „a capella” műfajt házasították a heavy metal-lal, vagyis az egy szem dobossal megtámogatott öt énekes saját hangjával utánozza a gitár, basszus, szinti, stb. hangjait. Szentségtörő megoldásnak tűnik, de a Van Canto-nak mégis sikerült olyan szinte eljutnia, hogy már a negyedik nagylemezükkel jelentkeztek, rajongótáboruk pedig egyre nő. Szóval akármilyen furcsa szemmel méregetjük őket, legalább a különlegesség érzése miatt mindenképpen érdemes volt megtapasztalni, mit alkotnak élőben.
  Előtte azonban még a szimfonikus csajmetal alakulatoké volt a terep, szép csokorra valót gyűjtött össze nekünk az Out Of The Dark turné. Elsőként az Amberian Dawn lépett az indiánklub színpadára Finnországból. Nyitózenekarnak ideálisak voltak, túl nagy megfejtéseket nem tartalmazott a zenéjük, de a szimfonikus metalt kedvelő közönség szeretettel fogadta őket. Leginkább a gitáros arcon látszott a beleélés, ő előszeretettel lóbálta a haját, a többiek csak lassacskán vették fel a fonalat. Heidi Parviainen énekesnő bájosan illegette-billegette magát, a hangjával sem volt semmi gond, szóval jó bemutatkozót láthattunk tőlük.
  
  A Xandria már rutinosabb koncertzenekarnak tűnt, ők szemmel láthatóan igyekeztek még jobban felfokozni a hangulatot. Talán zeneileg is érettebbek, több a kapaszkodó a nótáikban hol egy jól sikerült, bólogatásra ingerlő riff, hol egy szép ívű énekdallam, hol egy ízesebb gitárszóló. Különösen a gitárosok és a többiektől eltérőn rikító fehér pólóban nyomuló Nils Middelhauve basszer mozogtak sokat a színpadon, sokat mosolyogtak a közönség felé, az első sorokból lengedező gumi-gitárnak pedig különösen örültek. A friss húsnak számító, 2010-ben csatlakozott Manuela Kraller gyönyörűen énekelt, de sokkal több határozottságra és magabiztos kommentárokra lenne szükség tőle. Lehet, hogy az igencsak elemében lévő Philip Restemeier gitárosnak kellene inkább átvennie az átkötő szövegelést.
  Különleges meglepetésnek számított ma este, hogy az India, Now & Forever, The End Of Every Story, Save My Life mellett két vadiúj számot is eljátszottak, amelyek a Valentine és az Euphoria címet viselték. A koncert a slágernek számító Ravenheart-tal zárult. Egyszer volt eddig szerencsém a Xandria-hoz, Csehországban, Zlin-ben egy rendezvényen, de ott a Soulfly, Exodus, Overkill, Torture Squad, és társaik között persze nem tudtak érvényesülni. Ez a budapesti fellépés most kifejezetten tetszett.
  
  Nagy kár, hogy Floor Jansen betegsége miatt a ReVamp elmaradt, pedig nagyon megnéztem volna őket ismét, nem túl rég az Epica előtt nagyot alakítottak. Helyettük Ausztriából a Serenity-t hívták el, akik szintén nem vallottak szégyent. Ők voltak az egyetlenek ma este, akiknek volt pofájuk hölgy tag nélkül színpadra állni, haha! Pontosabban ez nem igaz, mert 2 nótánál segédkezett egy hölgyemény, de ő nem a zenekar tagja. Zenéjük inkább a hagyományos power/heavy metal vonalhoz áll közel, de a szimfonikus díszítések persze jelen vannak. Az ő igazi erősségük Georg Neuhauser énekes, aki gyakorlatilag elvitte a hátán az egész bulit. Rendkívül jó kiállású, szuggesztív, határozott frontember, egy olyan erőteljes személyiség, hogy ösztönösen minden szem rá szegeződik. Jól kommunikált a közönséggel, feltűnt a színpad minden zugában, széles gesztusokkal élte át a nótákat (ebben például a besegítő lányka harmatgyenge volt), énekteljesítményéről is csak jókat lehet szólni. Gyakorlatilag az előadásuk 99,9%-ban ontotta magából az amerikai fogpasztareklám-vigyorokat. A többi tag ugyancsak jókedvűen zenélt. Szóval jól teljesített a Serenity, van egy olyan sejtésem, hogy leginkább a hölgyrajongók körében nőtt az ázsiójuk.
  
  A kiírás alapján a Van Canto tűnt az est főzenekarának, azonban a sorrend tekintetében mégis ők folytatták a programot, a Tristania koncertje pedig csak utánuk következett. Átlagosnak mondható létszám tette ma tiszteletét az egykori Wigwamban, szemmel láthatóan a legtöbben a Van Canto-ra voltak kíváncsiak. A színpadképet alaposan lecsupaszították, hogy elférjen az öt dalnok, illetve Bastian Emig dobcucca. Egyedül ő járult hozzá hangszeresként a műsorhoz, minden mást az énekesek, Dennis Schunke, Inga Scharf, Ross Thompson, Stefan Schmidt és Ingo Sterzinger produkáltak.
  Nehéz körülírni ezt a zenei világot, értelemszerűen nem hangzanak a nóták egy az egyben heavy metal számoknak, de a többszólamú dirli-dirli-dunn-dunn, rakkatakka hangokkal azért valahogy mégis sikerül megragadni a hangulatot. Én egy dologtól féltem igazán, hogy 1-2 szám erejéig mókás lesz ez a történet, de utána elröppen-e az újdonságérzet, leülepszik-e a varázs, nem válik-e unalmassá a buli? Nos, úgy gondolom a Van Canto teljesítette azt, amiért idejött, de ezen túlmutató potenciális lehetőségeket nem nagyon látok számukra. Mert sikerült mindvégig fenntartaniuk a lelkesedést, az öt dalnok fáradhatatlanul járta a deszkákat, próbálták minden oldalról lelkesíteni a közönséget. Dennis Schunke tevékenykedett tényleges frontemberként, az énekrészeket ő és Inga Scharf közösen hozták, a többiek az „instrumentális” témáik mellett a kórusoknál segítettek be. A hölgy is meggyőzően teljesített, jól adogatták egymásnak a labdát Dennis-szel. Rajta kívül még a skót származású Ross Thompson-on látszott legjobban az élvezet, a többieknél idősebb kopasz fickó a koncert végén már csak a fejét csóválta, egyszerűen nem hitte el azt a nagy lelkesedést, amit kapott a Van Canto a magyar közönségtől.
  
  Bár nem rosszak a Van Canto számok, a zenekar igazából a feldolgozások segítségével tudta elnyerni az ismertséget. Most a koncerten kb. fele-fele arányban válogattak a saját és az átformált szerzemények közül. A The Seller Of Souls, To Sing A Metal Song, If I Die In Battle, The Mission mellett a közönség kitörő örömére hallhattuk a Wishmaster-t, a Grave Digger-től átvett Rebellion-t, a Black Wings Of Hate-t, volt még egy csipetnyi Master Of Puppets, és a végére a Fear Of The Dark, amiből mindig kiderül, hogy Maiden-nel kilóra meg lehet venni a magyar közönséget, haha! Óriási kimaradt ziccernek érzem viszont, hogy nem került sor az új klipes nótára, a Sabaton Primo Victoria-jára. A csapat talán nem tudta, de nálunk óriási a rajongás Sabaton-ékért, az emlegetett dal pedig egy vérbeli pörgős, ugrálós koncertnóta, amely tutira felpezsdítette volna mindenkinek a vérét a ráadásban, nagy kár érte.
  Lehet, hogy sokaknak nem szimpatikus, amit a Van Canto művel (meggyalázza a heavy metalt, stb.), de el kell ismerni, hogy amit csinálnak, azt jól csinálják. Jól összehozták ezt az „a capella” felállást, nem csak a „hangszeresek”, hanem a két fő énekes, Dennis és Inga is remekül szerepelt. Utóbbi a Wishmaster-t olyan kiválóan prezentálta, hogy a Nightwish talán jobban járt volna vele, mint Anette-tel... Stefan Schmidt még a gitárszólókat is utánozta, Bastian Emig pedig látványosan és folyamatos hajlóbálás közepette dobolt. Egyedül az átütő erő hiányzik ebből a felállásból, azért a villanygitárok mégis másképp dörrennek meg. Még a „hogyan tovább” a nagy kérdés a Van Canto esetében, mert nekik is fennáll a „Volbeat-effektus” - kitaláltak valami tök jót és egyedit, de ezáltal olyan skatulyákba is zárták magukat, amiből nem nagyon lehet kitörni, és elfáradhat a lendület.
  
  Korántsem töltötték meg a klubot a látogatók, valószínűleg a vasárnap szindróma is bejátszott, de feltűnő volt, hogy a Van Canto végeztével és a Tristania kezdetével még szellősebbek lettek a sorok. Pedig a norvég csapat nevéhez is élvezetes koncert fűződött. Ők egy kicsit sötétebb, doom-osabb oldalról közelítették meg a szimfonikus/gótikus metalt, épp ezért keményebb riffek, bólogatásra ingerlő témák következtek. A banda átjáróházként működött az utóbbi években, Budapestre egy egészen új felállás érkezett. A kezdetektől fogva a Tristania hangjaként ismert Vibeke Stene helyére a Szardínia szigetéről származású Mariangela Demurtas érkezett pár éve, a férfiéneket pedig immár Kjetil Nordhus szolgáltatja. Újnak számít a dobos, Tarald Lie is, gitáros poszton pedig egy újabb hölgytaggal, Gyri Losnegard-dal erősítettek, basszusgitárt pedig Ole Vistnes kezeli. A kezdetektől való állandóságot a gitáros/hörgős Anders Hidle és a billentyűs Einar Moen képviselik.
  Koncertjüket nagy lelkesedéssel nyomták végig. A legtöbb szem persze Mariangela-ra szegeződött, aki egy igazi egzotikus szépség. A szárdok általában kikérik maguknak az olaszokkal való azonosítást, a hölgy viszont talán valamilyen közel-keleti felmenőkkel is rendelkezhet, mert nem kevés arabos beütéssel is rendelkezik. Most a ruhája és a két copfba font haja egyfajta manga-kislányos jelleget is kölcsönzött neki, csak hogy teljes legyen a káosz. Mariangela nem csak énekesként állt helyt, hanem teljesen átélte a hangulatot, talán ez nyomott a legtöbbet a teljesítményében. Kjetil többször is megemlítette, hogy ő már többször is járt Magyarországon más zenekarok tagjaként, ő szintén jó hangulatban volt. Érdekes módon egyik legújabb tagként rá hárult a kommentárok legnagyobb része, az alapítótag Anders Hidle inkább szövegelés nélkül végigbólogatta a koncertet. A másik gitáros, Gyri viszont szinte mindvégig egykedvűen pengetett, csak a legvégén sikerült előcsalni pár mosolyt.
  
  Nem volt lehetőség minden albumot megidézni, de a jelen felállással készült Rubicon-on kívül a korábbi termésből is szemezgettek néhány dal erejéig. A közönség értékelte az igyekezetet, a gótikus melódiákra andalgók mellett a súlyosabb tombolásra fogékonyak is megtalálhatták a számításukat, szóval akik ottmaradtak a Tristania koncert végéig, egy jó hangulatú, élvezetes koncertélményt nyerhettek.
  Azért el kell mondani, hogy jelen zenekarok inkább a szimfonikus/gótikus metal B ligájának számítanak, de semmi panasz nem lehetett a mai bulikra. Megfelelően szólt minden, a zenekarok lelkesek voltak, a rajongók is élvezték a showt. Talán a sok fellépő miatt viszonylag kevés játékidő jutott 1-1 csapatra, de úgy tűnt, hogy ezt senki nem élte meg traumaként. Sokan régi kedvenceiket üdvözölhették, de abban is biztos vagyok, hogy mások új favoritokat ismerhettek meg ma este.


Kulcsszavak:
  tristania     van canto     serenity     xandria     amberian dawn 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Van Canto: videón a Neverland

Bullet for My Valentine, Asking Alexandria, Caliban és a többiek

BULLET FOR MY VALENTINE, ASKING ALEXANDRIA BUDAPEST PARKban

Bullet For My Valentine ás Asking Alexandria a Budapest Parkban

Amberian Dawn: meghallgatható egy új dal

 programajánló: 
2020. december 28.
HOBO 75 (Papp László Budapest Sportaréna)
2021. január 9.
Új időpontban a Gotthard!
2021. január 27.
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
Eluveitie, Lacuna Coil, Infected Rain
Sonata Arctica, Edge of Paradise, Temple Balls
Mustasch, Dynamite és a Motorjesus
Insomnium, The Black Dahlia Murder
 kapcsolódó fotók: 

Tristania (NO) - 2011. október 2. Club 202

Van Canto (GER) - 2011. október 2. Club 202

Serenity (A) - 2011. október 2. Club 202
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 acyl    prometheus    venom inc    tony iommi    alice in wonderland    superbutt    no doubt    kissin´ dynamite    chris pontius    transformers    civet    mindenki szereti a bálnákat    trigger the bloodshed    exférj újratölve    battle beast    billie joe armstrong    boysetsfire    amanda seyfried    while she sleeps    zagar    kretens    tőzsdecápák    crazy town    gerard depardieu    dalai láma  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!