beszámoló [koncert]  2003. június 26. csütörtök   13:56

nincsen hozzászólás

  The Deadbeats
  A thedeadbeats névre keresztelt csapat nyitotta a koncertet. A budapesti punk-ska zenekar 1999 novemberében alakult a Not Deades Mozgalamak és a neSKAfé zenekarok poraiból. Azaz közös megegyezés alapján úgy döntöttek, hogy jobb lenne valami olyan muzsikát választani, ami mindegyikük szivét egyaránt jobban dobogtatja meg, mint az előzőek. Eleinte kizárólag feldolgozásokat játszottak, csak később, majd fél év elteltével kezdtek el saját számokat írni. Nagyjából ekkorra alakult ki a banda arculata. Ez kb. ennyit jelent: dallamos kaliforniai stílusú punkrock, ska/raggae elemekkel tűzdelve. A teljes véglegesség azonban váratott még magára egy picit. Na nem sokáig, épp csak addig, míg Dani (előzőleg a neSKAfé-ban játszott), a jazz szaxofonos srác is beszállt Oxy (ének/szóló gitár), KRSA (dobok), Ken (ritmus gitár), és Burger (basszus gitár) mellé. Ennyit a történetükről. Tehát ők kezdték az bulit. Elég energiamentesen és elég gyengécskén. Talán ez azért is lehetett, mert, a közönség nagyobb része nem igazán azért jött el, hogy őket láthassa, és evidens, hogy ez nem hat valami ösztönzőképp. Bár én sem tartozom a Dead Beats rajongók táborába, legalább adtam nekik annyi esélyt, hogy megnéztem a koncertjüket. Nekem, ahogy azt feljebb már írtam, erőtlennek és komolytalannak tűnt a produkció. Sokkal komolyabb volt a csapat június 11-én a Boy Sets Fire előtt. Ott a hangzásuk is jobb volt. (A Vörös Yuk-ban ez este pokoli rosszul szólt az összes zenekar!) Nem igazán tudok bővebben írni róluk, mivel nem ismerem a csapatot. Még annyit, hogy a the Deadbeats nem rég adta ki az új lemezét, amely a The Calaption Collection címre hallgat. 12 nóta van rajta, plussz egy feldolgozás.

  Social Free Face
  A szombathelyi öreg fiúk” nem teketóriáztak sokat, amint lehetett belecsaptak a húrokba és töretlen energiával nyomták végig az egész szettjüket. Lenyűgöző számomra, hogy van még olyan csapat itthon, amely képes talpon maradni immár több, mint 10 éve. Ráadásul a Social Free Face-re az utóbbi időben rendesen rájárt a rúd. Kiadóbotrány, stb. Ezt jól példázza az is, hogy jó ideje nem jelent meg semmi féle hanghordozó a zenekartól. Az utoljára forgalomba hozott cd-t pedig szinte lehetetlen beszerezni. Köszönet” az ex-kiadónak! Remélhetőleg sikerül nekik végre kifogni valami normális támogatót! Vissza a koncerthez. Ahogy írtam, maximális energiával tolták a szettet. Javarészt olyan nótákra építettek, amiket a közönség 99,99%-a ismert már. Lásd a demos számok. Ez úgy megdobta a hangulatot, hogy a sorban követő Ensign-ék valószínűleg találgatták, hogy hogyan is fogják ezt ők überelni... Érdekes mód, a színpadmászás elmaradt, (elég nyílvánvaló, hogy nem véletlen szerelték a korlátot a színpad elé) viszont a tánctéren olyan hangulat uralkodott, amely a 90-es évek közepét jutatta eszembe. Mindenki együtt kiabála a szövegeket, egymás hegyén-hátán torlódtak az emberek. Be kell látni: a Social Free Face egy olyan bomba, amit érdemes bevetni! Remélem nem soká ismét láthatom Béláékat és énekelhetem, hogy magadban, csak magadban bízhatsz”

  Ensign (főzenekar n.o.1 New Jersey/Usa)
  Immár harmadszorra látogatott el hozzánk New Jersey old school hardcore csapata az Ensign, sokunk örömére! Aki már volt Ensign koncerten, az tudja, hogy miért biggyesztettem oda azt a két szót az előző mondat végére. Aki még nem hallott róluk, annak itt egy kis tudnivaló: a zenekar 1995-ben alakult New Jersey-ben. Az első s/t ep-t követően a csapat felállása így néz ki: Tim Shaw (ének), Chriss Ross (dobok), John Fraumberger (gitár) és Nate Gluck (basszus, ex-Strenght 691, ex-Vision) aki Walt Svekla-t váltja. Első turnéjukat barátaikkal, a Good Riddance-el nyomják le. Miután magukhoz csalogatják az ex-Undertow dobos Ryan Murphy-t egyre többet és többet turnéznak. 97-ben felveszik az első 7”-et, a Fall From Grace”-t, majd az Indencision Records jóvoltából kiadott első nagylemezt, a Directions of Things To Come” címre keresztelt alapművet. Ezután John elhagyja a bandát, mert inkább a diplomát választja. Helyére Ryan „Mackenzie” Donoghue érkezik. Miután megírtak egy rakás számot, ismét stúdióba vonulnak és felveszik, majd a Nitro-hoz szerződve kiadják a Cast The First Stone” c. lemezt 98-ban. Az Ensign ezek után őrült turnézásba kezd. Mivel olyan zenekarokkal osztják meg a színpadot, mint például a Sick Of It All, az A.F.I., a Good Riddance, az H2O, az Avail, vagy éppen a the Suicide Machines, egyre többen ismerik meg őket. Ezzel érik el azt, hogy nevük olyan ismertté válik, hogy szinte minden hardcore/punk-ot hallgató ember számára nem idegen szó az, hogy Ensign. 99-ben, a Sick Of It All előzenekaraként Európába látogatnak. Ez nem volt egy hatalmas lélegzetvételű dolog. Viszont miután ráéreztek az európai koncertek ízére, egyre-másra visszatérnek. Utolsó előtti turnéjuk a Cast The First Stone kiadásakor történt. Magyarországra először 2000-ben látogattak el. Jómagam is akkor láttam őket először. Mi tagadás, a zenekar az alkalommal hatalmas koncertet adott! (Akkor Chris Oliver (ex-Weapon X, the Purpose, Something In The Water) gondoskodott a gitár-posztról.) A turné után, miután visszamentek az Egyesült Államokba újra stúdióba vonultak, viszont Chris közben elhagyta a csapatot, így Nate játszotta fel mind a gitár, mind a basszus témákat. A stúdiózást befejezve egy újabb Chris, ezúttal az ex-Nora, Try.Fail.Try. gitáros Chris Byrnes csatkakozik a csapathoz. Persze jön, aminek jönnie kell: újabb turnék Ennek a keretében látogattak el ismét hozzánk. És mivel a színvonalhoz hűek maradtak, ez alkalommal sem csalódott bennük a közönség. Bevallom, én nem ismerem az újabban kiadott lemezeiket, viszont azok a nóták, amiket a koncerten játszottak meglepőek voltak. Valahogy éreztem rajtuk azt a fajta, hozzá teszem semmiféleképp sem rossz, tendenciát, ami jellemző a mostani hardcore csapatokra, azaz, hogy próbálnak egy kicsit dallamosabb-metálosabb elemeket építeni a punkrock alapokra. Lásd: Strike Anywhere, Thrice, stb. Mi tagadás, nagyon megdobták a hangulatot ezek a nóták, bár igazából a legtöbben a Directions lemez számaira nyomultak. A színpadmászás itt is elmaradt, viszont olyan tánctérzúzás” volt, hogy jó volt nézni. Akkora csordavokálozás volt, hogy csak na! Mind a zenekar, mind a közönség elégedett lehetett, hiszen tökéletes buli volt. Egy kis bibi volt mindössze, a hangzás. Amint, azt már említettem a the deadbeats kapcsán, rettenetes volt a hangosítás. De legyen ez a legkisebb probléma! A srácok megígérték, hogy jövőre ugyanitt

  Avail (főzenekar n.o. 2 Virginia/Usa)
  Bevallom, hogy nehezen tudok írni az Avail-ről. Ha a lényeget szeretném megragani, akkor annyit firkantanék csak, hogy egy marha jó dallamos punkrock zenekar, király szövegekkel. Ez persze semmiféleképp nem lenne elég. A Virginia beli zenekar a 80-as évek végén alakult. Ekkortájt kezd elindulni egy újfajta zenei stílus a hardcore/punk-on belül, a srácok emo-nak nevezik amit csinálnak. Érdekes zene, a funk, a rock és a punk keveréke. Szintén ez időtájt kezdik a straight-edge arcok lenyúlni” a Nuclear Assault és Slayer riffeket és egyre inkább metálosítani a hardcore zenét. Plussz az új thrash metál hullám is fellendülőben van. Az Avail-éket minden érdekli. Ezt megragadva mind három közönségnek játszanak. Zenéjükben is megjelennek a változatosság jegyei. Egyszerre épül 3 akkordos punk-ra, dallamos pop-os részekre és a 70-es évek rock-jára. A 90-es évek elején az Avail felállása picit megváltozik. Az dobos Barry átkerül az énekesi posztra és a sofőr Beau Beau pedig afféle cheerleader” lesz. A többiek (azaz: Joe Banks-gitár, Ed Trask-dobok, Gwomper-basszus) maradnak a helyükön. Négy lemezt adtak ki a Lookout records jóvoltából. Satiate 1993-ban, Dixie 1995-ben, 4 A.M. Friday 1996-ban, Over the James 1998-ban. Majd a Fat Wreck Records-hoz szerződve kettőt. A One Wrench 2000-ben jelent meg, a Front Porch Stories pedig 2002-ben. Ez utóbbit turnéztatva kerültek hozzánk is. A koncert olyan volt, amilyennek mindenki várta: pörgős, egy percre le nem álló, igazi dallamos-punk show! Beau-Beau, a punk-rock bohóc, csinálta a hangulatot, a többiek pedig nyomták a jobbnál jobb számokat. Címeket azért nem fogok tudni írni, mert nem rendelkezem Avail lemezzel. Sajnos itt is volt egy mínusz pont a hangosítás miatt. Személy szerint nekem kifejezetten rossz volt így hallgatni a bandát. Azoknak, akik elöl álltak, azaz nyomultak, biztos más feeling lehetett, mint nekem, aki inkább hátulról szemlélte a koncertet. Az én fülembe a harmadik szám után egy hatalmas massza jutott el csak. Ejnye-bejnye!
  
  Mindent összevetve ez egy nagyon jó kis este volt! Jövőre ugyanitt?

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: