hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2011. szeptember 26. hétfő   04:46
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Enter Shikari, Letlive, Your Demise
2011 szeptember 13 - Budapest, A38

  Azok után, hogy két évvel ezelőtt a nyírbátori Azfeszten, majd tavaly a Szigeten kápráztatta el magyar rajongóit az Enter Shikari, most végre klubkoncerten is megmutathatta magát nekünk Rou Reynolds csapata. A telt házas A38 viszont nem csak miattuk volt veszélyben, hanem a Letlive és a Your Demise attackja okán is.
  
  A hatalmas sort, mely a rakparton nem sokkal hét után kígyózott negyed óra alatt le lehetett tudni, igaz, a Letlive akkor már javában tolta szettjét. Júniusban a Boysetsfire előtt valami félelmetes koncertet adott a Los Angeles-i zenekar, akkor szájtátva figyeltük Jason Aalon Butler produkcióját. Most viszont egy kissé visszafogottabb műsort kaptunk a brit Kerrang! által az év egyik legizgalmasabb csapatának választott Letlive-től. Pontosítok, nagyon visszafogott volt ez az előadás, legalábbis önmagukhoz képest. Három hónapja jóval kevesebben láttuk őket a mostaninál, de akkor szabályosan féltem, hogy Jason kit talál meg a tömegből. Ami nem változott ennyi idő alatt alatt, az az eljátszott dalok listája, melyek ezúttal is a tavasszal újra megjelent Fake History anyagról származtak.
  
  A Your Demise-t hamarabb láttam magazinokban feszíteni, minthogy bármit is hallottam volna tőlük. Nemrég bepótoltam a hiányosságokat, de nem éreztem magam túlságosan meggyőzve, bár az is igaz, hogy Miles Away című szerzeményük egész sokat forog nálam mostanában. Ettől függetlenül talán túl sok figyelmet kapott ez gárda, mert hiányzik belőlük az egyediség, ami például az este másik két fellépőjében megvan. Az viszont kétségtelen, hogy itt élőben elég tökös műsort nyomtak, amit olyan dalokkal nyomatékosítottak a közönségben, mint a Nothing Left But Regret, a Life of Luxury, a Burn Tongues, a The Kids We Were Used To Be vagy a már általam is dicsért Miles Away. Az őket körülvevő nagy hype-ot nem igazolták, de kellemes perceket okozott a jelenlétük.
  
  Az Enter Shikari népszerűségét nem kell bizonygatni, ahogy azt sem, hogy miért ekkora kedvenc a brit csapat. Remek hangulatban, telt ház előtt csendült fel az intro, mely után Rou-ék a Destabilise, Mothership, Zzzonked hármassal üzentek a kb. 700 fős tömegnek, hogy itt bizony nem az egy helyben topogás lesz a fő cél. Eleinte kissé zavaró volt, hogy nem sikerült tökéletesen eltalálni az arányokat az ének, a gitár és az elektronika között, de a Havoc A-re már nem maradt kifogásolni valónk. Rou egyébként néha amolyan Dillinger módra csüngött egy a hajó mennyezetének csövein, teljes extázisba zavarva ezzel az Shikari-keménymagot. Az első komolyabb meglepetést a Arguing with Thermometers jelentette, mely a közelgő új anyagot volt hivatott reklámozni. Ez alapján sem lesz rossz a cucc, pláne, hogy később a Sssnakepit szintén előkerült, melyet a napokban hivatalosan is a nagyközönség elé tár a csapat. Közben persze akadtak más csemegék is, úgy mint a Rout VIP mix-szel kiegészített Quelle Surprise, vagy az akusztikus gitáron előadott Gap In The Fence. A No Sleep Tonight és a Sorry, Youre Not A Winner után már csak a visszataps maradt hátra, ahol a kihagyhatatlan és persze emellett zseniális Juggernauts, valamint az OK, Time For Plan B jelentette a záró sorokat.
  
  Bízzunk benne, hogy az Enter Shikari követi az eddigi sémát és évente ellátogatnak hozzánk. Viszont baromi nehéz lenne eldönteni, hogy fesztiválon, vagy klubkoncerten üt-e nagyobbat a show-juk. Annyi biztos, itt most K.O.-t adott.


Kulcsszavak:
  enter shikari      letlive      your demise 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Budapesten az Enter Shikari: A Kiss for the Whole World Tour

A Superlove feldolgozta az Enter Shikari „Arguing With Thermometers” című számát

Áprilisban új albummal jelentkezik az Enter Shikari

Enter Shikari új utakon?

FEZEN 2018: Mr. Big; Enter Shikari; Fozzy

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
Az indie rock királyai, a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
 kapcsolódó fotók: 

Enter Shikari (UK) - 2011. szeptember 13. A38
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 midriff    ingested    one reason to kiss    the sounds    boz cordolla    exciter    into darkness    don gatto    chimp spanner    demoscene    marco mendosa    glen berger    van canto    queens of the stone age    oranssi pazuzu    hemlock    sonar    lóripop    blackgates    koós réka    lajkó félix    álomháború    brittney jones    helloween    sevenfield  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!