hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2011. november 15. kedd   04:44
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Adept, More Than A Thousand, Walking With Strangers
2011. december 11., Budapest - Dürer Kert

  A modern metalcore és emocore keverékének szerelmesei idén sem szenvedtek hiányt jó koncertekben, főképp, ha a színtér európai képviselőiről van szó, hiszen májusban a Caliban és a For Today vendégeként jött a Dürerbe a svéd Adept, míg a portugál More Than A Thousand egyenesen két koncertet adott idén.
  Eddig. Hiszen most a Skalar és az Under The Music jóvoltából az év utolsó hónapjában a két banda ismét elfoglalja a Dürer Kertet.

  
  Ennek pedig nem pusztán az előnyös párosítás miatt kell örülni, hanem amiatt is, mert az Adept most mutatkozik majd be új gitárosával az első önálló turnéján, mert ugyan a banda eddig olyan nevekkel oszthatta meg a színpadot, mint az Underoath, a Bring Me The Horizon vagy éppen a Metallica, mostanra már kellőképp kinőtte magát ahhoz, hogy megérdemelten kerüljön a koncertek szórólapjainak tetejére. Erre a helyre természetesen a More Than A Thousand is jogosult lenne, hiszen a Make Friends and Enemies hibátlanul slágeres dalcsokra méltán vált a tavalyi év egyik leginkább kiemelendő lemezévé, ugyanakkor a fülledt hangulat és az alázatos közvetlenség most is épp annyira borítékolható lesz, mint a hibátlan dalválasztás, valamint az erőteljes megszólalás. Ebben az Adept kvázi-testvérzenekara és egykori kiadópartnere, a svéd Walking With Strangers is kellőképp kiveszi majd a részét, és azt is joggal reméljük, hogy a srácok nem restellnek majd új dalokat is megosztani az épp készülő nagylemezről. Mindennek fényében pedig vétek lenne kihagyni az év utolsó igazi emocore/metalcore-buliját, hiszen itt válik igazán tetten érhetővé két nagy szervezőiroda összefogásán túl az, hogy az európai színtér nemhogy felvette a versenyt a tengerentúllal, hanem össze is mérhető azzal, és ezt épp olyan örömmel illik fogadni, amilyen örömmel a zenekarok töretlenül közvetítik azt.
  
  2011. december 11., Budapest @ Dürer Kert, 19:00
  ADEPT (SWE), MORE THAN A THOUSAND (POR), WALKING WITH STRANGERS (SWE)
  Jegyárak: 2.900 Ft (elővételben) / 3.500 Ft (a koncert napján)
  Jegyelővétel: Ticket Express, Westend Speed, Dürer Kert, CD Pince, Underground Store


Kulcsszavak:
  adept      more than a thousand      walking with strangers 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Jegylink

Facebook esemény a koncerthez

 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Skalar Music

 kapcsolódó cikkek: 

Visszatérők- The Browning és Walking With Strangers újra a KVLTban

Adept, More Than A Thousand, Walking With Strangers

Caliban, As Blood Runs Black, Adept, For Today

Caliban, As Blood Runs Black, Adept, For Today
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
Republic 35
 kapcsolódó fotók: 

Adept (SWE) - 2011. december 11. Dürer Kert
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 naturally 7    brujeria    nyers    kaptár    josé carreras    little fockers    great american ghost    control human delete    agnostic front    progness    nemes nagy ágnes    bankrupt    betraying the martyrs    glen berger    frank0 zer0    sigma    rockpart    toportyán férgek    sylosis    ashes you leave    dreadful peace    zoolander 2    steven wilson    skyclad    man overboard  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!