beszámoló [koncert] 2011. szeptember 15. csütörtök 04:51
1 hozzászólás
szerző: UtazóMad Sin, The Silver Shine, Living Dead Army 2011. szeptember 3., Budapest, Dürer Kert
A szeptember elég izgalmasan kezdődött. Szerte a városban programok (Fásy mulató, város csillaga ennyi bizakodó tehetség), de valahogy mégsem tudott annyira felizgatni, mint az esti Mad Sin rég várt fellépése. Mindenesetre megnyugtató érzés volt, hogy tizenhárom év után sem üres sablonos, hanem egy minden szempontból remek produkcióval örvendeztettek meg bennünket. Az elmúlt időszakban cirka 12+1 albummal a hátuk mögött is garantáltan életképesek tudtak maradni, sőt nem fogok mellélőni, ha azt írom, hogy nem kevés muníció van még mindig bennük.
Egyébként mindig történik valami jó, például ez alkalommal a The Living Dead Army, akik ezt az estét garantáltan sírkőbe véshetik. Berobbanásuk köszönhető az átkozott a nagy öregeknek: a Misfitsnek, a Ramonesnak és a Clashnek. De mégsem elégednek meg ennyivel, továbbléptek a tribute kategóriából az alkotó én kategóriájába. Dalokat farigcsálnak, nem is rosszul. Előadásuk dinamizmusa megfelelő, igaz esetükben a fő csapásirány nem a psychobilly és a rockabilly, hanem a punk-rock. A lényegen természetesen semmit sem változtat, a produkciójuk jó volt.
Utánuk az est meglepetés csapata, a The Silver Shine következett. Mire színpadra léptek, szépen besűrűsödtünk - talán nem véletlenül. Meglepő vagy nem, de egy biztos, hogy nem sűrűn fordul elő, hogy egy nő forgassa, pörgesse a nehézsúlyúnak számító bőgőt, pláne a rockabillyben nagyon ritka. Mindenesetre bravúros és gyors játékos. A lényeg most ezen van, a szépség ebben a műfajban sem másodrendű, de a játék szempontjából teljesen mindegy, hogy Quasimodo vagy Törpilla nyomja, csak az, hogy megfelelő legyen. És ő minden szempontból 10 pontos muzsikus. Egyébként fáradhatatlan zenészek, mind album kiadás, mind fellépések tekintetében (Run Run Run, Saint Or Sinner vagy éppen az Angels To Some), hisz folyamatosan úton vannak, ha nem turnén, akkor próbateremben.
Függetlenként nem hiszem, hogy rosszul látom a dolgot, de a Mad Sin agyvelejét és szívét adta ezért a fellépésért, minden felesleges cicó nélkül. Nyitásnak elsötétített színpad, mint 56-ban, majd egy egyszerű intróval és karácsonyi lámpafüzérrel vette kezdetét a Mad Sin-féle szeánsz. Nem kis hangerővel megspékelve tolták fel a seggüket a színpadra. Véleményem szerint a legfrankóbb csapattag maga az énekes, Koefte deVille volt. Szénné tetovált 120-as nettó tömeggel lépésenként mélyítette maga alatt a színpadi deszkákat. A többiek sem maradtak el fizimiskájukkal és széles vigyorukkal mögötte, igaz csak lendületben, súlyban viszont már nem volt elmondható ez a paraméter. A csapat tényleg vérbeli psychobilly játékosokból áll, akik sorra játszották a jobbnál jobb indulóikat (Out Of My Head, 1000 Eyes, 2,3,4, Nothing´s Allright vagy éppen a Gonna Get Her) a közönség nagy megelégedésére. Nem véletlen, hogy 87 óta döngölik a rajongóik fejébe a B kategóriás horrorfilmek hatásait, a horrorpunkot és a psychobilly egészséges keverékét mára már majd 12+1 albumon keresztül. A jól sikerült este alatt számtalan olyan nélkülözhetetlen dalt hallhattunk, amelyet máshol nem, illetve csak otthon.