hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előadók   2011. augusztus 29. hétfő   08:11
nincsen hozzászólás

szerző:
Madrass


  A Madrass zenekar 2007 őszén alakult Budapesten. Az akkori felállás szerint tagjai voltak: Barkó Boglárka (ének), Dombó Szabolcs (dob), Dömötör Balázs (ének), Horváth Attila (gitár), Hricsovinyi Tamás (basszusgitár), Temesvári Bence (hegedű). 2008-ban Szabolcsot Győző Gábor váltotta a dobok mögött, majd 2009-ben Kövi Lóránt lett az énekes. 2010-ben Barkó Boglárka külföldre költözött, így nem tudta vállalni a további zenekartagságot, helyére 2011 júniusában találtunk megfelelő utódot, Angyal Dorka személyében. A zenekar érdemi tevékenysége 2009-ben, Lóránt csatlakozásával kezdődött. Új dalok születtek, megtörténtek az első koncertek, melyeket aztán 2010 és 2011 folyamán stúdiófelvételek követtek.
  
  A formáció tagjai korábban sem voltak egymás iránt teljesen ismeretlenek, hiszen többek már zenéltek együtt: így például a tagok nagy része összefutott egymással A Kert, Nulladik Változat vagy a Flop zenekar tagjaként. A Madrass zenészei egyébként is viszonylag jelentős zenekari múlttal rendelkeznek. Horváth Attila többek között gitározott a Flop, és A Kert zenekarokban. Az ő neve azoknak is ismerős lehet, akik bejáratosak a Vintage 52 hangszerboltban. Attila gitár- és erősítő szakértőként több jelentős koncerten és fesztiválon is részt vett (Sziget, Summer Rock Festival). Hricsovinyi Tamás 18 évig a magyar underground zenekarok egyikének, a Nulladik Változatnak volt a tagja, de részt vett A Kert zenekar munkájában is. Győző Gábor is több bandában adta a megfelelő ütemet. Az említendők között szerepeljen a Flop és a Full Circle együttes. Temesvári Bence, a zenekar talán legsokoldalúbb tagja, hegedűsként többek között zenél a Mind1 és a Holdudvar zenekarokban, de énekes-gitárosként George Harrisont alakítja a The Beaters nevű Beatles Tribute bandában. Kövi Lóránt legfontosabb zenekara a már említett Flop volt, de az ido~szakonként működő Duhastrechtmanuela (Pearl Jam és Alice in Chains Tribute) frontembereként is ismert. Dorka, a legfrissebb tag pedig a szegedi Jeffos Dream énekesnője volt.
  
  A 2007-ben, Budapesten alakult Madrass zenekar fontos előzményének tekinthető egy 2006-os felvétel, melyet a közreműködő zenészek a fiatalon elhunyt, egykori A Kert énekes Bob Zoltán emlékére rögzítettek. Ezen, a Lélekvadász című dalon meghívott vendégként Baradlay Richárd, a The Perfect Name zenekar tagja énekelt, de a zenészek már többé-kevésbé azonosak voltak a jelenlegi Madrass tagsággal. A Lélekvadász hangmérnöke, A Kert zenekar korábbi billentyűse, Hidasi Barnabás volt, aki a későbbiekben is a zenekar segítője maradt. A dalban megfigyelhető stílusjegyek (hosszú hangszeres részek, a kissé orientalista dallamvezetés, a helyenként dinamikus rockdobolás) a későbbiekben is a zenekar sajátjai maradtak
  .
  A Madrass zenei stílusa nehezen meghatározható. Talán zenénk még leginkább a folk-rockhoz sorolható, de jelen esetben ezen az állításon semmiképpen sem népdalokat vagy népies műdalokat elektromos hangszereken előadó zenekart értsünk. A banda megszólalásában ugyan a rockzenekarokat idézi, de a számok szerkezetei, az elektromos hegedű szerepe és sokoldalú használata vagy akárcsak a ritmusok ennél jóval sokszínűbbek. Különlegességként egy-egy dalban feltűnik a szitár és az elektromos gitár sajátos keverékének tekinthető húros hangszer. A két főénekes és az intenzív vokál kiemelt részét képezik a Madrass zenéjének. A dalok szövege részint a lélek szabad kalandozásaihoz, részint a test földhöz kötött valóságához kapcsolódnak.
  A zenekartagok különféle stílusú zenekarokból érkeztek, de talán mégis közös pontként figyelhető meg a népzene iránti érdeklődés, amely aztán sajátos fűszerként színesíti a közösen írt dalokat. időnként dallamvilágában, illetve a szövegekben is utolérhető. Zenénket persze lehetne hasonlítani más zenekarokhoz, de ezek kiválasztását inkább a hallgatókra szeretnénk bízni. A mi dolgunk inkább a zenélés, mint az arról való elmélkedés legyen.
  A Madrass név kiválasztása főként a véletlennek köszönhető. Madras egy indiai város (India déli kapujának szokás nevezni), illetve az itt gyártott sokszínű félselyem szövet neve. A zenekar neve erre utal, első lendületből idáig gondoltuk át a névválasztást. A további mélylélektani magyarázatoktól eltekintenénk, bár azok számára, akik szeretik az ilyesmit, hogy madras norvégul pokrócot jelent, illetve vodka és eper juice felhasználásával hasonló nevű koktél is készíthető. A zenekar nevének tükörfordítása az őrült + faj szóösszetétel.
  
  A Madrass 2011 tavaszán elkészített egy 10 számos stúdióanyagot Vihar után címmel, ennek keverése nyáron befejeződik. Cd-nk megjelenése 2011 őszén várható.


Kulcsszavak:
  Madrass 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Madrass

Madrass facebook

 kapcsolódó cikkek: 

A Nemzeti Összetartozás Napja és az új Madrass-klip

Madrass: Psalmus Hungaricus-klip (avagy: Felkeresni minden magyart)

Északról Délnek: új dalokkal jelentkezik a Madrass

Vihar után: megtekinthető a Madrass zenekar új videója

Hagyomány és megújulás
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 budapest    heisler zsófia    x-men    andy irvine    punnany massif    radiohead    astral doors    nils    baraka    megtorlás    rohanás    sahg    one man army and the undead quartet    catherine hardwicke    fred durst    footlose    secret sphere    millennium-trilógia    ian gillan    vidámpark    igazából apa    maria brink    flowers of whores    the slayerking    felemelkedés  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!