beszámoló [koncert]  2011. július 1. péntek   04:37

nincsen hozzászólás

  A hazai metalcore/deathcore rajongó fiatalok el voltak kényeztetve júniusban, hiszen a Bring Me The Horizon után a Suicide Silence is tiszteletét tette budapesti színpadon. A kaliforniai brigád elő zenekarai jóval több érdekességet tartogattak, a djent riffekkel felvértezett metalcore-t játszó After The Burial mellett elvileg a stílus egyik legjobb képviselője lépett volna színpadra az All Shall Perish képében. Sajnos ők inkább a készülő új lemezüknek szenteltek nagyobb figyelmet, így a helyükre Skócia egyik deathcore reménysége, a Bleed From Within ugrott be.
  
  Az eredetinél szerényebb felhozatallal kényeztető koncertre így is nagy volt az érdeklődés, így a hosszas sorban állást követően éppen beértem az este abszolút fénypontjának ígéretét hordozó After The Burial-ra. A 2004-ben alakult minnesotai banda be is váltotta az ígéretet, a rendelkezésükre álló fél órában egy zseniális fellépést produkáltak. A Meshuggah által ihletett megtördelt riffek kegyetlen súllyal dörrentek meg Trent és Justin gitárjain, és végig lenyűgözőek voltak a hibátlan technikai tudással előadott nóták. Lerichard basszer és Dan dobos tökéletes alapot nyújtottak a pulzáló témáknak, amelyeket Anthony üvöltő énektémái tettek teljessé. A tökéletes hangzásképpel együtt pedig nem is lehetett fogást találni az olyan dalokon, mint a banda legjobbjának számító Rareform lemezről elhangzott Drifts, Cursing The Akhenaten és Aspiration. A már kevésbé sikerült tavalyi In Dreams-ről a My Frailty-t, a remek témákkal rendelkező Your Troubles Will Cease and Fortune Will Smile Upon You-t és a slágeres Pendulum-ot játszották, a debütlemez Forging A Future Self-ről pedig a Fingers Like Daggers került megidézésre. Örültem volna több játékidőnek ettől a zseniális bandától, de 30 percben is lezúzták a Dürer kert nagytermének közönségét.
  
  Az All Shall Perish helyére nem tudom milyen kvalitásai alapján kerülhetett a Bleed From Within, mert abszolút nem egy ligában játszik a két banda, az teljességgel bizonyos. A skót deathcore sihederek tavaly adták ki második albumukat Empire címmel, és ugyan nem merültem el eddigi munkásságukban, de amit itt produkáltak, az nagyon halovány volt. Buta tucat riffek tömkelege, harmatos előadásmód, erőlködő énekes, és büntetően hosszú játékidő tette kellemetlenné a teremben tartózkodást. Azért az énekes Scott számok közbeni skót akcentusa és piperkőc pózai mókásak voltak, de ez nem volt elég, hogy a teremből való távozás nélkül átvészeljem a 45 perces koncertjüket. Ha egyszer ezt a (zeneileg sok esetben megkérdőjelezhető érdemekkel bíró) stílust választották a srácok, akkor csakis intenzív színpadi attrakcióval tudnak érvényesülni, amely (több más faktorral egyetemben) innen hiányzott.
  
  A 2002-ben alakult kaliforniai Suicide Silence a deathcore stílus egyik legismertebb, legsikeresebb képviselője, bár tegyük hozzá, korántsem a legizgalmasabb (elég megemlíteni a Whitechapel-t). A Mitch vokalista extrém hangszálkínzása és az intenzív előadás emelte őket ki a bandák tengeréből, és bár zeneileg nem tartom őket sokra, ez a koncert bebizonyította, hogy élőben bizony rendesen odacsapnak. Ehhez pedig szükség volt a brutálisan megdörrenő hangzásra. Lemezminőségben szólaltak meg a mélyre hangolt deathcore sújtások, átütő erővel és arányosan szólaltak meg a hangszerek. A koponyát roppantó izmos hangzás mellett a színpadi előadás vitte el a hátán a bulit. A srácok kirobbanó energiával tálalták a pőre riffeket és tufa breakdown-okat. A szénné tetovált Mitch élőben is hozta az extrém vokálokat, valamint (a Misery Index és Skinless pólókat viselő) Christopher és Mark gitárosok is vadul headbangelve tépték a húrokat. Tehát teljes intenzitással pusztított a banda a színpadon, amely a közönségre is hamar átragadt. Mondjuk nem ártana egymásra is figyelnie a (sok esetben az életkorukkal megegyező IQ-val) tomboló suhancoknak, mert több esetben láttam vérző orral távozó fiatalokat a moshpit-ből. Ettől függetlenül felhőtlen aprításnak lehettünk részesei, amelyet még egy (a közönség részéről rosszul ütemezett) wall of death is színesített. A koncert amúgy nem volt hosszú, ráadással együtt jó 45 percet volt a színpadon a Suicide Silence. Ilyen egyszerű zenéből persze nem is kell több játékidő, így volt hatásos a produkció. A 10 dalos setlistben a The Cleansing című debütről az Unanswered, a Bludgeoned To Death és a No Pity For A Coward hangzott el, a No Time To Bleed albumot a címadón kívül a Wake Up, a Lifted, a Smoke és a Disengage képviselte, a most megjelenő The Black Crown-ról pedig a You Only Live Once és a Fuck Everything képezte a program részét.
  
  Egy kifogástalan hangzással bíró koncertestnek lehettünk tanúi, ahol a kiváló After The Burial fellépés mellett élőben pozitívan csalódtam a Suicide Silence produkciójában. A kaliforniai deathcore brigád pedig október 22-én visszatér hazánkba a Never Say Die! turné főzenekaraként, így aki most elszalasztotta az intenzíven zúzó brigádot, annak ősszel érdemes lesz pótolnia.

Kulcsszavak:
  suicide silence     bleed from within     after the burial 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás