beszámoló [koncert]  2003. június 11. szerda   15:53

nincsen hozzászólás

  Hatalmas buli várt a magyar keményzene kedvelőire május 13-án a Petőfi Csarnokban. Két európai Do Or Die és Caliban illetve két amerikai banda Terror és Biohazard borzolta a kedélyeket.
  A korai kezdést, mint mindig most se vették túl sokan komolyan, és azon szerencsések” akik hozzászoktatták magukat a másfél órával kezdés után” érkezéshez most nagyot néztek. A belga Do Or Die a hivatalos kiírást követő tizedik percben elkezdte nyomni a kőkemény sziciliai” hardcoret. A banda fiatal kora ellenére 1999-ben alakultak mintegy project jelleggel már a harmadik korongot dobja a piacra. A legújabb a The Meaning Of Honor címet viseli, s ennek népszerűsítése végett látogattak el hazánkba is. Sajnos én is a késők” táborát gyarapítottam, de a CD-s anyag mindenképp arról ad tanubizonyságot, hogy nagyon durva oldskool elemekkel tűzdelt metalcoret küldenek az arcok, helyenként némi olaszos feelinget belevíve agresszív hangzásukba. Aki pedig hozzám hasonlóan lemaradt a koncertről, az próbálja megszerezni a Bella Famiglia videoklipjét. Iszonyat nagyot üt.
  Az általam leginkább várt Terror volt a második a sorban, s ők se teketóriáztak sokat, hamar beizzították a motorokat”. A Buried Alive és Carry On tagokból alakult csapat igazi fülbemászó” hardcore muzsikával kápráztatja el a közönséget. Nemrég megjelent Lowest Of The Low korongjuk ( a kiadó a Bridge Nine Records akik még jópár igéretes hardcore bandát promótálnak amerikaszerte ) a maga kilenc dalával és 16 és fél perces hosszával mindent elárul a csapatról. Brutális, agyszaggató zenéjük, gyors témáik és Scott dübörgő hangja olyan támadást indított a közönség ellen, hogy annak kénytelen volt mindenki megadni magát. A Dont Need Your Help, Push It Away, Life And Death dalcímek önmagukért beszélnek. Totális pusztítást végeztek fél óra alatt. A gitárosok és a basszer mindent megtettek azért, hogy a színpad egyetlen szeglete se maradjon kihasználatlanul, Scott pedig rendszeresen lenézett az övéihez”. Ami a témáikat illeti, az agresszió és utálat alapmotívumként vissza-vissza tér a szövegekben, de olyan elítélendő emberi viselkedéseket is kihangsúlyoznak a srácok, mint a szenvedélyektől való függőség, a mások utánzása illetve az egyediség, a SAJÁT értékek, érzések, gondolatok háttérbeszorulása. S ezekért, csak mi vagyunk a felelősek, s tennünk kell azért, hogy ne váljon teljesen egysíkuvá az egész világ. ( Im alone, no regrets, no shame.” ) Sajnos túl hamar vége lett a fellépésnek, de mindenképp figyelemreméltó amit a nyugati-partiak művelnek.

  A németek egyik a sok közül felfelé ívelő pályán lévő csapata a Caliban vehette át a porondot”. Gyakran emlegetik a csapatot úgy, mint a Slayer a Poison The Well és a Hatebreed közös megtestesítőjét, de szerintem ezt csak az igazi Caliban fanatikusok gondolják komolyan talán még ők sem -. Mindenesetre a maguk szintjén nagyon jó amit csinálnak. Erős, energikus metalelemekkel tűzdelt hardcore-jukat, egyre gyakrabban szakítják meg érzelgősebb” részekkel, s ezáltal nagyobb közönség számára teszik befogadhatóbbá dalaikat. Legújabb CD-jük harmadik a sorban - a Shadow Hearts már a címében sugallja azt az atmoszférát, dallamvilágot amit a csapat képvisel. A rengeteg koncert, amit elsősorban otthon nyomtak le a srácok, látszik a magabiztos fellépésen, a színpadon való mozgásokon. Andy témái helyenként igen meggyőzőek, s a többiek is remekül teljesítenek, de nekem hiányzott valami extra, valami plusz ami mondjuk az előző zenekarokban benne volt. Ettől függetlenül élvezetes volt a szereplésük, s lehet hogy csak az én izlésvilágommal van gond, hisz ha valaki olyan nevekkel koncertezett már együtt, mint a Slayer, Pantera, Machine Head, Morbid Angel akkor ott csak jó zenét hallhatunk. Persze az is lehet, hogy a Terror pusztítása és a várva-várt” Bio őrület valahogy feledhetőbbé tette a Caliban szereplését.
  
  Térjünk is rá a Brooklyn-i istenekre”. Rég jártak hazánkban s azóta sokmindenen keresztül ment a csapat, de most újra itt voltak, s újra élőben hallhattuk a klasszikusokat”. Nem túl sok olyan bandát ismerek, akik koncertjeiken rendre előveszik régebbi szerzeményeiket, de a Biohazard egyike ezeknek, s most sem aprózták el a dolgot szerencsére -. Az 1992-es hihetetlen mennyiségben értékesített Urban Discipline, Shades Of Grey dalával indították a bulit, majd a 94-es What Makes Up Tick következett. Billy már az elején kitett magáért, volt, hogy a kordon tetején a rajongók által biztosítva” pengette a húrokat, időnként hatalmas ugrásokkal próbálta melegen” tartani izmait. De ami a legdöbbenetesebb volt az a közönség. Rég volt már, hogy ennyien ilyen kitőrő lelkesedéssel tomboljanak - a szó szoros értelmében zenére kis hazánkban. Nem is tudom, hogy bírhatta a strapát a Pecsa, mert ekkora súlyos, feelinges bulit rég nem hallhatott. Őrületes erő volt mindenkiben, s nem akadt olyan aki ezt takargatta volna. Egyként mozgott a tömeg és hangosan énekelte Evan-nel a szövegeket.

  A Tales From The Hardside még a legamatőrebb Biohazard rajongók által is jól ismert hardside-jének” éneklése gyökereitől pusztította a kedvességet mindenkiben. Persze az új albumot sem felejtették el a fiúk, a Kill Or Be Killed zárószámát a Beaten Senseless-t küldték le negyediknek. Tömör, rövid és kegyetlenül brutális. Következett a tizenhárom (13!!!)éves Victory, legalábbis azt hihettük, ugyanis hamar átváltottak a valamivel fiatalabb Urban Discipline-re. Azt hiszem koncertkezdésnek nem volt semmi, az eddig felvonultatott szerzemények listája, de az igazi zúzda még hátra volt.
  
  Evan gátlástalanul szídta a zeneipar nagyjait”, s mindenkit arra buzdított, hogy igenis töltse le a számokat a netről, s hallgassa örömmel és ingyen mindazt amit a Biohazard nekik írt és alkotott. Ők nem azért zenélnek, hogy a multik megszedjék magukat, hanem azért, hogy eljuttassák hozzánk zeneszeretőkhöz az üzeneteiket. Mindezt a Business-szel verte bele végleg az agyunkba. Sajnos a magyar fiatalok” nincsenek teljesen tisztában a stage diving” fogalmával, s rendszeresedett a tömeg jelenléte a színpadon. Szerintem k...szott égő, hogy az egyik legnagyobb amerikai zenekar tagjainak kell elmagyarázniuk a magyar közönségnek -, hogy miről is szól ez náluk Amerikában és megkérnek minket is arra, hogy próbáljuk megtanulni” a dolgokat. Persze a mi fiainkat” sem kell félteni, tanubizonyságot téve arról, hogy egy szót nem beszélnek angolul, gátlástalanul folytatták a felmászkálásokat, helyenként magukat a tagokat zavarván a zenélésben. Szégyen.

  Inkább térjünk vissza a koncert zenei részéhez. Hallhattuk a Bad Religion feldolgozást, a Were Only Gonna Die-t, majd két State Of The World Address slágert”, a Down For Life-ot és a Love Denied-ot. Az új album kapcsán, Evannek mindig akadt mondanivalója a közönséghez, s a Never Forgive, Never Forget előtt a terrorizmus áldozatairól és a szőrnyűség elkerülhetetlenségéről szólt. Mellékesen nagyon kellemes táncoltatós” zenéjének köszönhetően ez a dal is rendesen megmozgatta a népet. Nem hagyhatták ki a szavaltatós a CD-n a Panterás Phil vendégszereplésével rögzített - Hate, Fuck, Fight, Kill-t sem. Mellesleg itt megemlíteném, hogy a Biohazard igen csak szókimondó szövegeire egy remek példa a H.F.F.K. egyik sora: ...For sex, drugs, our sadistic needs we live and die so selfishly...” ( a színpadramászkálók kedvéért needs:szükségletek, selfish:önző ). Leküldtek még az új albumról két nótát, a pörgős Kill Or Be Killed-et - albumcímadó dal melyben többek között elküldi Evan a gyávákat a halálba”, majd ha jól emlékszem a Heads Kicked In-nel zárták a normál” programot. Természetesen a ráadás nem maradhatott el, bár a Punishment-et egy kisebb zűr megzavarta ( történt ugyanis, hogy valaki a durvuló tömegben megsérült és megpróbált felmászni a színpadra, erre a kultúr security-s visszalökte a srácot, mire Evan kökeményen elküldte a biztonságist oda ahova kell ilyenkor és leintette a számot ) melyben tökéletes példáját láttuk annak, hogy ez a mi” Evanünk és vele együtt a Biohazard nem csak beszél a nagyvilágba, hanem ha kell tényleg kiáll értünk. Zárásképp felinvitált mindenkit a frontember a színpadra, s a Do Or Die, Terror és Caliban tagok a Biohazard-del közösen játszották el a Hold My Own-t (92-ből!!!).
  
  Úgy gondolom igazi hardcore örömünneppé nőtte ki magát az esemény, az oldskool régi arcok együtt tomboltak a fiatal keresgélőkkel” s a Biohazard mindannyiunknak fantasztikus élményeket tudott szerezni. Köszönjük!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: