Nagy sikerrel zárult az idén első alkalommal megrendezett Est Invázió, melyet az ország 12 különböző városában szervezett az Est Média a helyi Est Lapok hathatós közreműködésével. A helyszínek az ország teljes egészét lefedték, az eseményekre több ezer fiatal, egyetemista és főiskolás volt kíváncsi.
Az Országos Est Lapok kulturális programmagazin célja az utazó cirkusszal elsősorban az volt, hogy a fiatal, szórakozni vágyó közönség, illetve az Est Lapok olvasói számára olyan színvonalas, a mai könnyűzenei élet legjobbjait felsorakoztató programot nyújtson, amely méltán válhat az érintett városok egyik legvonzóbb és legtöbb fiatal által látogatott eseményévé. Ezt a célt sikerült elérni, kivétel nélkül minden helyszínen több száz fiatal vett részt a cirkuszban, így a főleg főiskolai és egyetemi központokban megszervezett eseményeken összesen több ezres tömeg, forró hangulatban tombolta végig az éjszakákat és bulizott késő hajnalig a fellépő zenekarokkal együtt.
A felhőtlen jó hangulatról az állandó főzenekari banda, a Kimnowak, és a fiatalok között méltán közkedvelt Hollywoodoo, Belga, Másfél, Neo és a Hiperkarma gondoskodott. A fellépők mellett Magyarország leghíresebb Dj-i is aktívan kivették a részüket a buliból, Dj Palotai, Dj Cadik és Dj Titusz a legbulisabb zenét keverték és a háttérben video Dj-programot is szolgáltattak.
Azoknak a fiataloknak, akiknek még ez sem volt elég, az Est Invázió szponzorai által felajánlott játékokban is részt vehettek. A koncertek alatt a lelkes bulizók üzenhettek egymásnak a Vodafone MMS rendszerével, a coolos zene mellett felpörgethették magukat a Cuts és a Soproni Ászok termékeivel, míg a hosszú, forró éjszakákat a 3Bit csokijaival édesíthették.