szerző: TokiComeback Kid, The Ghost Inside, Grave Maker, Social Suicide 2011. május 7. Dürer Kert
Húzós estét ígért a Comeback Kid újabb budapesti látogatása, már csak azon egyszerű okból kifolyólag is, hogy a kanadai csapat legutóbbi, Symptoms and Cures című lemeze nagyon jóra sikeredett. Ha pedig hozzávesszük, hogy a turnén a The Ghost Inside , a Grave Maker és a Social Suicide kísérte őket, már előre is összecsaphattuk a tenyerünket.
Akadt némi üröm is az örömben, hiszen a szintén ezen a turnén öldöklő norvég Kvelertak nem tudott Pestre jönni a többiekkel. Mindenesetre legalább a merch készletüket volt mód lerabolni, ha már egyszer az itt volt.
Egy fiatal norvég csapat, a Social Suicide nyitotta a bulit, akik talán épp az érettségire való felkészülést lógták el a turné kedvéért. Az, hogy szinte még gyerekek voltak, nem csak külsőre, hanem hangzásra is bebizonyosodott. Éretlen, kiforratlan és kliséket egymásra halmozó modern hardcore zenéjük csak a legelvakultabbakat fogta meg, bár azt is túlzás lenne azért állítani, hogy semmi érdemleges nem volt a fellépésükben. Néhány év múlva simán feltornázhatják magukat a színtér kedvencei közé, de ez még tényleg nem ma és nem is holnap lesz. A csapat nyegle énekese azért mindent elkövetett, hogy átadja dalaik üzenetét, csak hát a hitelességgel volt még némi probléma. Persze véletlenül sem szeretném megkérdőjelezni a srácok munkásságát, egyszerűen csak van még hova fejlődni, minden téren.
A kanadai Grave Maker vette át a stafétabotot skandináv haverjaiktól, amire mindjárt felkavarodott az állóvíz. A csapat tagjai érezhetően nagyon otthon voltak a színpadon, amire a közönség is kezdte otthon érezni magát a küzdőtéren. Persze amilyen lendületben robogtak a HC nóták, nem is csoda, hogy sokaknak mosholni támad kedve. A Vlad the Impaler, a Stronghold és a Wreckage mellett még jó néhány ökölrázós dalt előhúztak a kalapból, de szemmel láthatóan semmilyen megerőltetés nem volt Jonékon: lazán, csuklóból tolták az egész szettet. Kicsit megijedtem, mikor valaki a színpadra felmászva majdnem lerántotta onnan Jont, hiszen rögtön bevillant a Trapped Under Ice német koncertje . Szerencsére itt semmilyen hasonló eset nem történt, úgyhogy elégedetten várhattuk a The Ghost Inside masírozását.
A Los Angeles-i zenekar a Faith or Forgiveness-szel köszöntötte a Dürer népét, majd meg sem álltak cirka háromnegyed órán keresztül. Aki egyébként a Comeback Kid-en ott volt, az már a The Ghost Inside buliját sem hagyta ki, legalább is ezt lehetett leszűrni abból a tömegből, ami összegyűlt a nagyteremben. A formáció egyébként roppant fogós dalokkal operál, így aki először hallotta őket, az sem lehetett elégedetlen. A csapat legjobbjai közül elhangzott az Overlooked, The Brave, Greater Distance hármas, vagy ha már így megemlíthetem személyes kedvencem, a Downbeat. Igazából azt sem tudnám megmondani, hogy miként szólt a koncert, mert annyira lekötött a show, hogy a külső körülmények teljesen másodlagosan hatottak.
Ezek után a Comeback Kid már nyeregben érezhette magát, hiszen tálcán kínálta magát a feltüzelt emberhad. A tavalyi Symptoms and Cures anyagról származó Do Yourself a Favourrel robbantott elsőnek az Andrew Neufeld vezette kanadai banda, ezután pedig felváltva jöttek új és régi slágerek egyaránt. A színpadot természetesen ezúttal sem csak a zenészek használták ki teljes szélességében, hanem stagedivingolni vágyó lányok és fiúk is. Úgy tűnt, hogy ez néha már az agyára megy Andrewnak, szabályszerűen menekült az emberek elől. Volt, hogy valakit erőteljesen odébb is segített, mikor az belekapaszkodott. Felháborodás azért persze nem kísért ilyen pitiáner esetet, úgyhogy mindenki egyként üvöltötte a Talk Is Cheap, All In A Year, Die Tonight, Partners In Crime vagy a Bradcasting sorait. Bízom benne, hogy csonttörés és minden egyéb súlyos eset nélkül úsztuk meg ezt az estét, de ha nem, akkor a valami hihetetlen reakciókat kiváltó Wake Up The Dead biztosan meggyógyított mindenkit.
A Comeback Kid ismételten bizonyította, hogy eszméletlen nagy bulit tudnak csapni, nekünk viszont alig maradt pár napunk, hogy összeszedjük magunkat a Calibanra. Hogy ott mit kaptunk az arcunkba, azt a következő beszámolónkban hamarosan olvashatjátok.