hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2011. május 17. kedd   04:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
X-Men: Az első gonosz


  Lehet-e hősnek lenni ellenség nélkül? Az X-Men Az elsők (X-Men: First Class, hazai bemutató: június 2.) története főleg azt mutatja be, hogyan lett a mutánsok világának két vezetőjéből, Magnetóból és X professzorból soha nem békülő ellenség. Ám forgatókönyv szerint ekkor még a szövetségesek, sőt, barátok voltak, így a film alkotóinak szüksége volt egy igazi gonoszra: a Pokoltűz Klub vezetőjét, Sebastian Shaw szerepét Kevin Bacon-ra bízták.
  
   Én nem az életből lesem el, hogyan alakítsak ki egy figurát nyilatkozta a színész. Inkább más, korábbi filmekből veszem az ötleteket. Most nem is volt kétséges, hogy igazából egy Bond-film Blofeldjét, az őrült főgonoszt kell alakítanom; de közben úgy éreztem, hogy bármennyire is gyilkoljuk egymást a későbbi Magnetóval, igazából apafigura vagyok számára. Persze, egy szigorú, kemény, rossz apa: szóval Blofeldbe kevertem egy kicsit abból a fajta férfiból, ami a Fanny és Alexander című Bergman-filmben tetszett annyira. Ezek után már csak el kellett viselnem, hogy a forgatáson néha repkednek, összeomlanak és felrobbannak körülöttem a dolgok. A többi ment magától.
  
  IC Press


Kulcsszavak:
  x-men      kevin bacon 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

X-Men: Az eljövendő múlt napjai

Bacon és Bacon

X-Men – Az Elsők

X-lány: a legcsinosabb

Jönnek az első X-ek

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
A montreali sludge metal mesterei, a Dopethrone kiadtak egy vadonatúj videót
Kelet-európai életérzés és sírva vigadás - a Dubioza Kolektiv csapatával készített közös dalt a Bohemian Betyars
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szerk alatt!!!!    jex thoth    s beard    Északi támpont egyesület    myles kennedy    satelles    the horrors    emi    helgrind    edge of paradise    kellékfeleség    3 inches of blood    sofitel    pet needs    mais rues des avenue    sepultura    fókatelep    aetarnam    billy lunn    pacino    nin    30y    steel panther    musica moralia    deli-kutt  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!