hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2011. május 4. szerda   05:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Insane – Európa turné, stúdió, sörmajális
2011. május 13. Dürer - Budapest

  Februártól április elejéig közös turnén vettek részt a Grenma és Fish zenekarokkal. A koncertsorozatról nyugodtan mondható, hogy tökéletes döntés volt, hiszen amellett, hogy baráti szálak fűznek a fent említett bandákhoz, ami garantálta a szenzációs hangulatot és nemegyszer játszhatott a három csapat teltházas koncerteket.
  A turné végeztével ismét a próbaterem lett az otthonuk. A csapat a májusi Európa Turné előtt (ahol a Pro-Pain vendégei lesznek), két napra stúdióba vonul, hogy felvegyen egy új számot, amit a nyár folyamán ingyenesen letölthetővé tesznek és csapat reméli, hogy egyfajta iránymutatást fog nyújtani számotokra is, hogy mit is várhattok tőlük 2012-ben az új nagylemezen, hiszen addigra már négy éves lesz az Our lemez.
  
  Egy szónak is száz a vége május 13-án találkozzunk a Dürerben a sörmajálison, ahol a Cadaveres-el és rengeteg más bandával lépnek fel este 20 órától. Érdemes időben érkezni, hiszen megnyílt a kerthelyiség is, ahol kilehet próbálni a sörpongot és sörlinget, az igazi vagányoknak emellett egy rodeó bika is fel lesz állítva!
  
  Májusi Dátumok:
  05/28 Bischofswerda [D] - East Club Open Air
  05/26 Niedergörsdorf [D] - OFTundGut Festival
  05/25 Aalen [D] - Rock It
  05/24 Kassel [D] - Musiktheater
  05/23 Frankfurt [D] - Nachtleben
  05/22 Den Bosch [NL] - W2
  05/21 Sonthofen [D] - Barfly
  05/20 Jena [D] - Fhaus
  05/19 Praha [CZ] - Exit Chmelnice
  05/18 Liberec [CZ] - Casta Club
  05/17 Lovosice [CZ] - Gambrinus Club
  05/16 Gydnia [PL] - Ucho Club
  05/15 Katowice [PL] - Mega Club
  05/13 Budapest [H] - Dürer Kert



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 23.
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
2024. október 24.
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
2024. október 26.
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
 a rovat legfrissebb cikkei: 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
A The Wanton Bishops új albummal és nagy turnéval érkezik
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Imminence: Budapesten is teltházas, nagyszínpadra költözött a svéd metalcore csapat koncertje
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Glenn Hughes és a Győri Filharmonikusok ősszel: már csak pár jegy maradt a szimfonikus koncertre
 kiemelt 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
  
A szimfonikus rock királynője, Tarja Turunen egy felejthetetlen karácsonyi koncerttel tér vissza Budapestre! December 21-én a MOM Kult színpadán varázsol el minket sötét, drámai hangulatú karácsonyi dalaival, amelyek a Dark Christmas album különleges világát idézik meg

Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 puf    nőnap    erőszakik    dawncore    fleshless    jason biggs    fit for a king    joe strummer    il divo    pro-pain    martonosi györgy    polod    locust on the saddle    rutkai bori    meltdown    kultúra    infection    bikelinefest    concerto    infection    budapest bár    gerard butler    chronosphere    perfect symmetry    arany  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!