beszámoló [koncert]  2003. május 28. szerda   12:31

nincsen hozzászólás

  A Radical Roots egy streetpunk fanzine, aminek most jelent meg a hetedik száma. Az újság készítője Kova évek óta igyekszik minél több streetpunk muzsikát megismertetni az érdeklődőkkel, természetesen a zenén túl sok energiát fektetve a skinhead szubkultúra megismertetésére is.
  Idén is megrendezésre került a Radical Roots Festival, amelynek főzenekara a portugál Albert Fish volt, de még mellettük fellépet három külföldi és két magyar zenekar is, ami teljesen egyedülálló a Vörös Yuk történetében.
  
  Az estét elvileg két olasz zenekar nyitotta volna, de valamilyen oknál fogva, őket éjszakára csúsztatták, és csak úgy 22 óra körül kezdett a Tigris. Egyöntetűen a hazai reggae-ska élet egyik legjobbja és legelismertebbje a szolnoki roots punk reggae csapat. Elvileg ez egy lemezbemutató koncertnek ígérkezett, bár én nem véltem felfedezni annak a jelét, hogy itt valami album körül felhajtás lenne. A szokásos” számok (Kocsonya, Legalize It, Kettőt szívok) hangzottak el, szerencsére a szokásos jó minőségben. A rengeteg fellépőnek köszönhetően” nem nyúlt hosszúra a Tigris fellépése, de így is újfent sikerült learatniuk a babérokat (sőt másnap a Kender Napon egy tucat fotós és több tucat hajigáló kereszttüzében nagyszerűen helyt álltak a Legalize It című szerzeményükkel). Az LP most nyár elején került felvételre, úgy hogy reméljük hamarosan hallgathatjuk a demón is szereplő hét dal mellett a hat, hét új reggae-dub-ska-dancehall szerzeményt is.
  
  A külföldi zenekarok kicsit érdektelenné tették a CsizmáSKAndúr fellépését, ennek ellenére volt nagy skankingolás. Kedves barátaim viszont jogosan szóvá tették, hogy már előre tudják az egész repertoárt, és minden szám előtt bekiabálták a következő szám címét. Ez több mint jelzés értékűVagy csak nekünk nem kellene havonta CsizmáSKAndúr koncertre járnunk?

  És, végre Albert Fish!
  Szerencsére eljutott hozzám is a portugálok első LP-je (Strongly Recommended), ami remek hallgatni való volt otthon! A cd-n egy régi vágású punk-rock zenekar benyomását keltették, de a koncerten, mint valami oi/hc banda nyomultak. Az egyébként sem lassú számok, élőben még jobban ütöttek. Az öttagú formáció kitett magáért, és annak ellenére, hogy csak keveseknek voltak ismerősek a luzitánok, szép kis bulit hoztak össze! Szinte minden szám elhangzott a kilenc számos bemutatkozó albumról, megfejelve a Sham 69 If the kids are united himnuszával, amire volt is ökölrázás rendesen. Kiemelném a saját szerzemények közül a singalong-os Anti Náci dalt, ami egy osztrák focista nevét viseli: Sindelar. A 30-as évek kiváló labdarúgója, 1939-ben barátságos meccsen játszott az akkor már náci német válogatott ellen. A taktika a következő volt: engedni a németeket győzni. Mivel a foci nem politika, az osztrákok az előzetes tervek ellenére megverték 2-0-ra északi szomszédaikat. Sindelar nem csak hogy remekül játszott, még egy csodálatos gólt is lőtt, majd amikor szalutálni kellett volna a dísztribün előtt, egy társával ezt megtagadták. Ezek után rejtélyes körülmények között eltűntek
  Az Albert Fish egyébként egy rendkívül közvetlen zenekar. Koncert után eszmecserét folytattak bárkivel, a dobos a maga 120 kilójával csajozni kezdett, míg a basszeros beállt és a Fidel Castro-ra skankingolt egy hatalmasat, csak úgy, mint a közönség jelentős része. Néhány héttel a koncert után újságolták, hogy a közép-európai turné során Magyarországon érezték a legjobban magukat; külön kiemelték a káli koncertet.
  
  A 60-as évek lassú tempójú ska zenéjét és a reggaet vegyíti a cseh nyelven daloló Fidel Castro. Az eddigi egyetlen nagylemezük igazán jó hallgatni való, amire egyaránt el lehet meditálni, vagy éppen könnyed lábmozgásokat lehet végezni. Finom női énekkel, sok esetben ragga részekkel megszínesített zene, nagy adag ska-jazz szaxofon témákkal. Eléggé meglepő volt látni, hogy milyen fiatalok is a tagok, talán, ha volt 20-22 év az átlag életkor. A koncert után nekem az volt a benyomásom, hogy a lemezen jobban szólnak, mint élőben, mások ennek teljesen ellenkezőjét mondták. Mindenesetre, aki szereti a lassabb tempójú színes zenéket, annak a Fidel Castro igazi csemege. Egyébként, aki lemaradt a koncertjükről, az bízhat benne, hogy még a nyáron visszatérnek Magyarországra!

  Mint említettem a végére maradt a két Bloody Tears Collective által patronált hardcore csapat a Mumbajumba és a Nashwuah.
  Míg az előző a hörgősebb nagyon metálos témákat hozta, addig az utóbbi a dallamosabb darálósabb témákat részesítette előnybe. A belassult ska után jólesett mindenkinek egy kis mozgás, úgy hogy volt egy kis bemutató circle pit-ből és kicsi a rakásból”, tehát nem nagyon volt álldogálás. Főleg a Mumbajumba fellépése alatt voltak jellemzőek ezek az események. Sajnos a másik olasz csapat csak hajnali három körül tudta elkezdeni a koncertjét, amiről már nagyon sokan elszállingóztak, illetve akik ott maradtak, azok is csak néztek ki a fejükből, érthető módon.
  
  A teltházasnak finoman sem nevezhető eseményen végig remek hangulat volt, bár a késői kezdés és a sok fellépő eléggé lefárasztotta a népet. Az Albert Fish és a Fidel Castro külön csemege volt, és a közönség pozitív fogadtatása csak megerősíteni tudja ezt. Jövőre is lesz Radical Roots Fesztivál, és persze lesznek remek külföldi zenekarok a Vörös Yukban, akik megérnek majd egy estét.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: