beszámoló [koncert] 2011. április 14. csütörtök 04:57
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaGod Is An Astronaut, Marionette ID 2011. április 10., Budapest, Dürer kert
Április második hétvégéje igen erős kínálatot biztosított a koncertre járó fővárosi metal rajongóknak, kezdve a pénteki Slayer, Megadeth koncerttől a szombati ingyenes Gorezone fesztiválon át a vasárnap esti God Is An Astronaut fellépésig. Utóbbi buli egy igazán különleges estének ígérkezett, amelyben nem is kellett csalódnia a Dürer kert nagytermét megtöltő közönségnek.
A bemelegítő zenekar szerepét a fővárosi Marionette ID látta el, akik fél órában prezentálták experimentális (post) rock zenéjüket. A fazonilag egységes négytagú formáció meggyőzően, bár kissé félszegen vezette elő az erőteljes énektémákkal megtámogatott szerzeményeit. A megszólalással nem volt probléma, egy korrekt bulival szolgált a Transpire című második nagylemezével jelentkező banda. Már csak a színpadi jelenléten kéne lendíteni kicsit a bátrabb előadással, amely a manapság gombamódon szaporodó hazai post-rock közeli bandák többségénél egyaránt probléma.
A 2002-ben alakult ír God Is An Astronaut egyre nagyobb sikernek és népszerűségnek örvend a post-rock zenei körökben. Minőségi lemezeik és a mostani zseniális koncertjük megerősítette bennem a tényt, hogy ezen elismertség abszolút megérdemelt. A festői természeti szépségekkel bíró Wicklow megyéből származó banda instrumentális zenéje pont olyan lélegzetelállítóan szép, mint az Írország keleti részén található hegység és környéke. Ami azonban óriási meglepetésként ért, hogy ezeket a lemezen nyugodt, lassan kibomló szerzeményeket hogyan szólaltatták meg élőben a zenészek. Ugyanis egy minden izében tökéletes, nagy energiákat felszabadító rock bulit kapott a nagy számban megjelent közönség, amely számomra egy post-rock koncertet illetően abszolút újszerű élmény volt. Nyoma sem volt a cipőt bámuló, földhöz szögezett előadásmódnak, ehelyett egy zúzós, energiabombát robbantó előadásnak lehettünk részesei. A bandához csak élőben csatlakozó Jamie Dean szintis már a koncert kezdetekor keltette a hangulatot, tapsoltatta, hergelte a népet, és bár az elején kicsit túlzásba is vitte a nagy biztatást, később azért egészséges mértékre vette vissza az éljeneztetést. A felszabadultan fejet rázó és óriási átéléssel zenélő Torsten Kinsella, valamint a parádésan játszó Michael Fenton dobos is vonzotta a tekinteteket, talán csak Niels Kinsella basszer húzódott meg valamivel szerényebben a színpad oldalán. A fergeteges hangulathoz az egyből gyomorszájon vágó erőteljes, izmos hangzás is hozzájárult, valamint a nézők odaadó, felszabadult rajongása. Nagyon kevés az ilyen fellépés, ahol tökéletes az energiaáramlás a zenészek és a közönség között. Sajnos a technikai problémák nem kerültél el a bulit (először a basszusgitár ment el, utána a szintetizátor hallgatott el pár percre), de ez a kétszeri, elektromos áram kimaradás miatti 3-4 perces leállás sem ültette le a bulit. Michael egy dobszólót is megeresztett az egyik kényszer szünetben, és tényleg olyan magas energiaszinten tudták az ír srácok folytatni a bulit, ahol a leállások előtt abbahagyták. Sőt, a ráadás végén egy plusz dallal is kárpótoltak minket az All Is Violent, All Is Bright képében. Amúgy lehet, hogy a sok elektronikus cucc is közre játszott a technikai problémákban: a hangszerek mellett két laptopról egyaránt szóltak a zenei színesítések, és (a koncertélményhez amúgy nem sokat hozzátevő) háttérvásznas vetítés is helyet kapott. A játékidőre nem lehetett panaszunk, egy jó 80 percen át hallgathattuk a pezsdítően előadott gyönyörű dalokat. A tavaly megjelent Age Of The Fifth Sun-ról a Worlds In Collision és a címadó hangzottak el, a God Is An Astronaut című albumot a Shadows, az Echoes, a Zodiac és a Remaining Light képviselte. Az All Is Violent, All Is Bright-ról a már említett címadón kívül a Fragile, a Forever Lost, a Remembrance Day, a Suicide By Star és a Fireflies And Empty Skies kerültek megidézésre, míg a The End Of The Beginning című debüt albumról a Route 666-et játszották el.
Egy letaglózóan erőteljes pozitív élménnyel megerősödve sétáltam ki a Dürer kertből, és nem hiszem, hogy akárki is elégedetlenül távozott volna aznap. Egyáltalán nem számítottam ilyen izmos, energiától feszülő produkcióra. Nem igazán tapasztaltam eddig, hogy egy post-rock banda egy abszolút nem tipikus post-rock koncertet ad, hanem egy tökös rock bulit. Hibátlan csúcsteljesítményt láthattunk, nehéz lesz ezt bárkinek ebben a stílusban túlszárnyalnia.