beszámoló [koncert] 2011. április 7. csütörtök 06:38
2 hozzászólás
szerző: MorelloEpica, Leecher 2011. április 1, Club 202
2010. októbere után fél évvel ismét Epica koncert Budapesten, mégpedig a Club 202-ben. Április 1. ellenére ez nem vicc! A holland zenekar tényleg hazajár már ide (Simone Simons esetében ez kvázi szó szerint is értelmezhető), a tavalyi Diesel klubos koncert mellett ne feledkezzünk el a Hegyalja Fesztiválos fellépésükről, a megismételhetetlen Miskolci Operafesztiválról, illetve a Sonata Arctica előtti Pecsás buliról. Most újabb helyszínt, a Wigwamként ismert Club 202-t próbálták bevenni, és talán nem lövök le nagy spoilert, ha azt mondom: totális győzelmet arattak. Csak egyetlen fellépő, a Leecher előzte meg a hollandokat a deszkákon, tehát egy hazai csapat melegíthette be a terepet. Talán mindenkinek jobb lenne most a beszámolókra olyannyira jellemző „sajnos az előzenekarokról lekéstem” témájú szófordulat, de pechemre sikerült a Leecher kezdésére odaérnem. Ugyanis rettenetesen gyenge előadást produkáltak, nem is értem, ki ült ennyire a fülén, amikor az Epica elé beválogatta őket. Pedig az elképzelésük nem lenne rossz: két cselló, nulla gitár, szinti, dob, és egy énekesnő. Az Apocalyptica óta tudjuk, hogy így is lehet metalt játszani, de amúgy a Leecher nem teljesen a finn vonósok irányvonalán mozog. A hangzás sem segítette őket, mert annyira gyengén és halkan szólaltak meg, hogy már csak emiatt is elvesztette minden erejét a produkció. Pedig az Apocalyptica óta tudjuk, hogy nem baj ha nincsenek vastagon szóló gitárok, de akkor legalább a csellók harsogják túl a kedélyesen beszélgető tömeget. A szintijátékból sem lehetett sokat hallani. A legrosszabb viszont az, hogy az egész zenekar kiállása olyan szinten nulla, hogy én éreztem cikinek az egészet helyettük, ráadásul mindezt az Epica előtt. A csapat teljesen statikusan állt a deszkákon, az érzelem minimális jeleit sem mutatva. Pedig az Apocalyptica óta tudjuk, hogy akár csellókkal is lehet futkosni a színpadon. Frontkisasszonyuk hiába próbált pár lelkes és biztató szót szólni a közönséghez, kritikán aluli énekteljesítményt hallhattunk tőle, szinte csak motyogott, továbbá borzalmasan hamis volt. Amikor némelyest mozogni vagy headbang-elni próbált, bárcsak ne tette volna... Egyetlen előzenekarként túl sokat is játszottak, a végére már tényleg az arcomat kapartam. Nem lettek volna rosszak a szerzemények (bár elbírnának jóval több fogós pillanatot), de még NAGYON sok időt kellene a próbateremben bezárkózva tölteniük, több független és kritikus véleményt meghallgatniuk ahhoz, hogy egy Epica előtt sikeresen elő is tudják adni ezeket. Ha csak az izgulás volt az oka a mai teljesítménynek, akkor májusra a Haggard elé nagyon össze kell kapniuk magukat, különben az is hasonló égés lesz!
Szó se róla, elég szépen megtelt a Club 202. Noha az Epica viszonylag sűrűn járt errefelé az utóbbi időkben, az érdeklődés nem hogy csökkent, hanem még nőtt is. Nem volt őrjítő teltház, de a létszámmal bőven elégedett lehetett mindenki. A lehengerlő új lemez (ami 2009-es megjelenésével annyira már nem is friss), a Design Your Universe hangjaival kezdődött a hollandok koncertje, a Samadhi után a Resign To Surrender-t hallhattuk. Már az első pillanatoktól látszott, hogy hatalmas buli várható, mind a közönség, mind a zenekar óriási lelkesedéssel vetette bele magát a tombolásba. A figyelem középpontjába először természetesen Simone Simons került, aki egyrészt dögös fekete cuccban lépett a színpadra, másrészt énekesi és frontemberi tevékenysége elsőrangú volt. Simone magyarul köszöntötte a közönséget (”Jó estét!”), illetve a lelkes fogadtatást is illendően megköszönte (”Köszönöm szépen!”). Innentől persze már kenyérre volt kenve a nagyérdemű, de a hölgy még azt is elmondta, hogy nem véletlenül játszanak ennyit Magyarországon, hiszen félig ő is a hazájának érzi a Kárpát-medencét (ha valaki nem tudná, párja, a Kamelot billentyűs Oliver Palotai révén rokonságának fele itt él). Innentől már nem lehetett nagyot tévedni, de a zenekar még nagyobb fordulatszámra kapcsolt, egyszerűen izzottak alattuk a deszkák. A közönségben is tetőfokára hágott a hangulat, egyszerűen tapintható volt az a szeretet és lelkesedés, ami a bandát és a rajongókat összekötötte. A debütalbumos Sensorium után ismét elidőztek az utolsó lemeznél, az Unleashed és a Martyr Of The Free World dalokat hallhattuk. Az ugyancsak kiváló The Divine Conspiracy lemez nem sokat került reflektorfénybe, de a súlyos The Obsessive Devotion nótának mindenképpen helye volt a programban. Az Epica főnöke, Mark Jansen gitáros szintén főszerepet játszott a nótákban, nem csak a gitárjáték szempontjából, hanem hörgéseivel, károgásaival a fajsúlyosabb irányok felé mozdítja el a szimfonikus metal alapokat. Simone angyali éneke pedig remekül kiegészíti mindezt, így alkot komplett egészet az Epica zenei világa, mint a jin és a jang. A többi tag lelkesedése is határtalan volt, Isaac Delahaye és Yves Huts, akik szögletes arcukkal annyira hasonlítanak egymásra, mint két testvér, fáradhatatlanul headbang-elték végig a bulit. Isaac néhány gitárszólóval is színesítette a zenét, valamint a közönség fanatizálásában, illetve egy-két csordavokálban szintén besegített. Yves pedig hol itt, hol ott tűnt fel a színpadon, és keményen végigzúzta a bulit. A dobok mögött Ariën Van Weesenbeek kevésbé volt reflektorfényben, de játéka így is lendületes és látványos volt, továbbá egy-két hörgős részben ő is besegített. A billentyűknél Coen Janssen pörgött-forgott a színpadon, maximálisan kihasználta forgatható állványon lévő szintetizátorát. Billentyűjátéka mellett a headbang-elésből és olykor a léggitározásból is kivette a részét, látszott, hogy ő is rendkívüli módon élvezi a bulit.
Mark Jansen az eddigi fellépéseik felidézésekor megemlítette a nevezetes Miskolci Operafesztivált is, nekik is egyértelműen emlékezetes és különleges esemény volt az a koncert. Hogy Simone szusszanhasson egy kicsit, eljátszották a Star Wars-ból ismert Imperial March című indulót, ami az említett koncert alapján készült The Classical Conspiracy lemezen is hallható. Aztán persze visszatértünk a jól ismert Epica dalokhoz, következett a Sancta Terra, majd pedig a zenekar kétségtelenül legismertebb, legütősebb száma, a Cry For The Moon. A kitörölhetetlen refrén természetesen óriási közönségéneklésbe torkollott, Simone eleve egyfajta karaoke verzióként konferálta be a dalt, vagyis kifejezetten számítottak a rajongók közreműködésére. Egyértelműen ez volt a tetőpontja a koncertnek. De nem volt vége a meglepetéseknek, sort kerítettek a monumentális Kingdom Of Heaven című dalra is a Design Your Universe lemezről, a majdnem 14 perces szerzeményt szintén óriási lelkesedéssel fogadta a közönség. Az idő észrevétlenül szaladt el a fantasztikus zenei élmények közepette, a csapat az utolsó dalt konferálta be a Consign To Oblivion képében. Persze visszajöttek még egy kis ráadásra Coen Janssen vezényletével, aki szintén hergelte még egy kicsit a közönséget, az este folyamán sokadszorra köszönték meg a szeretetet és a lelkesedést, ami alapján biztosak lehetünk benne, hogy még sokszor fogjuk üdvözölni őket mifelénk.
A kiváló Tides Of Time után még két korábbi nótát hallhattunk, a Blank Infinity-t és a debütalbum címadóját, a The Phantom Agony-t, amelynél még egy kis ugrálós részt is beiktattak. Azt hiszem, mindenki maradéktalanul elégedett lehetett a bulival, hiszen az Epica játékideje abszolút kielégítő volt, remek nótákat válogattak össze a mai estére, beleélésből és hangulatteremtésből pedig úgyszintén példásra vizsgáztak. A tavalyi Diesel klubos koncertjük is remek volt, de szerintem a mostani még egy kicsit azt is felülmúlta. A jó dalok és a megfelelő hangzás is kellettek, de ami elvitte a bulit, az a hihetetlen lelkesedés és beleélés, ami a színpadról sugárzott, és amit persze a közönség is magáévá tett. Lerítt a tagságról, hogy rendkívüli módon élvezik a zenélést, egymás társaságát, a közös koncertezést. Néhány egymás felé megeresztett mosoly, némi bohóckodás és cukkolás, a folyamatos hajlóbálás, és a baráti közvetlenség és hosszas pacsizás a rajongókkal mind ezt támasztotta alá. Simone pedig egy külön kategória, az ő személyisége és gyönyörű hangja rengeteget hozzátesz a produkcióhoz, ráadásul mindezt sokféle tekintetben. Egyszerre volt ő a színpadon szexi vörös démon, fáradhatatlanul hajat pörgető metalarc, elbűvölő díva, bájosan incselkedő és hálálkodó kislány, mindezt akár egy számon belül. Noha ebben az évben csak mostanáig is rendkívül sok olyan koncertet lehetett feljegyezni, amelyeket muszáj lesz elővenni az év végi értékeléskor, ma este az Epica koncertje önmagában is akkora élmény volt, hogy még sokáig emlékezni fogunk erre a bulira. Ha Simone újra erre jár egy rokonlátogatás folytán, szerintem nem lennénk kifejezetten morcosak, ha zenésztársaival együtt újra a színpadon láthatnánk. Bárhol, bármikor.
Köszi a javítást, valóban egy "m".
Én személy szerint nagyon örülök, ha egy magyar zenekar lehetőséget kap, pláne akkor, ha egy letaglózó előadással nekik maguknak is sikerül emlékezetessé tenni a bulit. Az hogy technikai gondok vannak, még a legnagyobbaknál is elég gyakran előfordul, egy komoly zenekarnak ezen úrrá kell tudni lenni. De még ezzel lett volna a legkevesebb gond, egyszerűen gyenge volt a produkció. Borzalmasan hamis volt szegény lány, amikor meg mozogni és headbang-elni próbált, olyan szögletes volt, mint aki 2 órán keresztül próbálta mindezt a tükör előtt, és talán még jegyzeteket is készített róla magának...
Ha egy kis lyukban lévő underground bulin látom mindezt, még különösebben fenn sem akadok. De egy minden ízében profi zenekar, mint az Epica elé ez harmatgyenge volt. Én is bízom benne, hogy legközelebb jobb lesz, itt van nemsokára a Haggard koncert, akkor majd lehet bizonyítani.
Bree
2011. április 07. 17:59 #1
A technikai gondok mellett, hogy lehetett volna laza az együttes?
Eleve az elején nem szólt a mikrofon...csoda ha stresszelt az énekesnő utána, hogy már így kezd az együttes?! és akkor még ott volt a többi probléma.
Szerintem nem kellene már az elején így leírni egy magyar zenekart! Igenis tehetségesek és jó az amit csinálnak. Igen, ez most nem volt a legjobb produkció, de legközelebb jobb lesz! Egyébként Simone a vezetéknevét egy "m"-mel írja: Simone Simons.
06:38
