hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2011. március 21. hétfő   04:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Darabokban a Hangmás


  Február 5-én forgatta negyedik videóját a Hangmás zenekar. A Corvintetőn rögzítettek koncertfelvételeket, hogy végre mozgóképen is visszakaphassuk mindazt a vadságot és lüktető őrületet, ami az élő fellépéseiket jellemzi. A klipben hallható Darabokban című dal már az ősszel megjelenő harmadik Hangmás nagylemez előfutára. A számot Sándor Dani vezényletével rögzítették és most bárki letöltheti a zenekar megújult honlapjáról egy mail címért cserébe.
  
  Minda Endre, a zenekar énekese így beszélt az elkészült videóról:
  Olyan klipet akartunk, ami visszaadja az élő fellépések energiáját, de közben a dal hangulata is benne van. Áronék följöttek a színpadra kézikamerákkal, olyan közel engedtük őket, amennyire lehetett - mintha egy láthatatlan szellem nézné a koncertet. Felvettek mindent, ami a színpadon történt, ebből válogatták ki aztán a képeket. A klipben szereplő többi kép/jelenet is félig-meddig spontán alakult, Áron ötleteiből. Tettünk egy sétát a városban aznap amikor a koncert volt - szerencsére az első tavaszi napsütést pont elkaptuk. Megmutatták nekem a műtermüket, és az ahhoz tartozó háztetőre is kimásztunk, ahonnan rálátni az egész városra, utána pedig mentünk autóval pár kört a kedvenc budapesti útvonalamon (a 2-es villamos nyomvonala).
  
  Az egyetlen dolog, ami nem spontán módon került bele az a madár, a videó végéről. Egy ideje felfedeztem magamnak a ragadozómadarakat, félelmetes az ősi vadságuk. Nem olyanok, mint a többi állat, van bennük valami misztikus. A klipben is emiatt szerepel a héja - nekem valahogy ellentéte annak, amit felépítettünk magunk köré mi emberek. Képviseli a vadságot, amivel a hétköznapokban nem nagyon lehet találkozni - vagyis csak nagy ritkán, amikor kivetkőzünk magunkból. Az is megfordult a fejünkben, hogy mi lenne ha elengednénk koncert közben repkedni mindenfelé, de abból nagy baj lett volna, és az állattal sem tettünk volna jót. Ezért fölvittük a tetőre a koncert utáni napokban, Áronék pedig fölvették. A gazdája még meg is etette a kedvünkért darabolt hússal.

  
  Stáb:
  Rendező:Veszéjes Áron
  1st camera: Marinka Zsuzsanna Alexandrovna
  2nd camera: Veszéjes Áron
  Vágó: Horváth Viktor
  
  Hűvös elegancia és decens perverzió jellemzi a zenekar új fotósorozatát, melyen preparált állatokkal a kezükben, meredten pózolnak. A zenekar így fogalmazta meg a fotósorozat ötletét:
  
  A preparált állatok saját maguk emlékművei. Letűnt életükben a természet szerves részei voltak, aztán egyszercsak valaki levadászta őket, kitömte valamilyen anyaggal, beállította őket egy pózba, és azóta szoborként állnak egy vitrin mögött. Az emberi természet hülye morbidságára szerintem nincs jobb példa ennél, és pont innen jött az ötlet egyik része: kiragadni ezeket az örökké néma szobrokat a reflektorfénybe, és új értelmet adni nekik.
  
  A többi a Darabokban című dal egyik sorából jött, ami így szól: „Leszek a trófeád, a negatív kópiád”. A dal maga a megszállott birtoklási vágyról szól, és a kitömött állat jó metaforaként szolgált erre, hiszen a preparálás pont ilyen: valamire annyira vágyunk, hogy ezt tesszük vele, csak hogy a miénk lehessen.
  
  Tavaszi turné:
  2011. március 19. Szolnok / Frakk
  2011. március 25. Nyíregyháza / Hell music
  2011. március 26. Debrecen / Perényi 1
  2011. április 08. Kecskemét / Kilele
  2011. április 29. Zalaegerszeg / Grabovszky
  2011. április 30. Szombathely / Padlás Music Club
  2011. május 06. Gödöllő / Trafó
  2011. május 13. Sárvár / AZK
  2011. május 14. Keszthely / 512



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 30.
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mező Misi: „Tiéd csak az marad, amit másoknak adsz”
Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár
12. alkalommal rendezik meg a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonját a Fonóban
Elbájol, kíváncsivá tesz, meghökkent.
Pajta és Népzenei Selection címmel nyilvános konferenciát rendeznek a Fonóban, amelyhez koncertprogram is kapcsolódik
Fékomadta – megelevenedik a középkor Zsámbékon
Harmadszorra is visszatér a KEMP dalszerző tábor
Sztárhárfások, fiatal tehetségek és hárfakiállítás a 25. hárfafesztiválon Gödöllőn, a Királyi Kastélyban
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Ürprogramot indît az Elefánt a Budapest Park évadzáróján
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 darkest hour    rod stewart    one man army and the undead quartet    rio    nailed to obscurity    sziámi    ben barnes    guns n roses    balázs józsef tamás    coen    neurasthenia    mayhem    dawncore    hollenthon    chris rea    ruszty lászló    gutted    josh duhamel    v.i.v fesztivál    jackie chan    milarepa    empire of the sun    street dogs    shia labaouf    christine taylor  

r47
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!