hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
kultúra [tánc]  2011. február 23. szerda   04:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
MU Terminál VI. évfolyam, B est
2011. február 25., 26. 20h, MU Színház – Budapest (XI. Kőrösy J. u. 17.)

  A MU Terminál 2005 szeptembere óta a MU Színházban működő alkotóközösség, olyan tánc-, és mozgásszínházi műhely, ahol a táncművészeti iskolákban végzett, fiatal táncosok egy évadon keresztül dolgoznak együtt koreográfusokkal, rendezőkkel és a klasszikus balettől, a kortárs táncon át a jógáig különböző oktatókkal. A műhely a pályakezdők számára megadja azt a szakmai tudást, amelyet csak a folyamatos táncképzés és a színpadi munka adhat. A képzés résztvevői egy éves védettségben, a társulati munkát modellező környezetben élik meg a színházi közeget. Csapatmunkát végeznek, miközben egymástól eltérő alkotók felfogásával, a hazai és nemzetközi tánc jeleseinek munkamódszereivel ismerkednek meg, és a számukra tartott, rendszeres kurzusokon vesznek részt, végül pedig színpadra lépnek az itt készülő előadásokban. Az elmúlt évek során mind szakmai programjuk, mind pedig előadásaik, a Terminál-estek, elnyerték a táncművészeti szakma elismerését, és a közönség tetszését. Ezúttal Gergye Krisztián és Vladka Mala dolgozik a fiatalokkal.
  
  Gergye Krisztián: Viktimológia 003,002,001 beavató színházi aktus
  Vladka Mala: pillanat
  
  táncolják: Horváth Ádám, Nagy Emese, Veres Flóra



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kísértés felsőfokon – Don Giovanni a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös új Mozart-fesztiválján
Nagy Ervin és Borbély Alexandra színre viszik az életüket
Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába
Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece
Arcus Temporum XXI – A gyógyító erejű fesztivál
Szakrális zenei utazás húsvéthétfőn a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában
Amadeus 25
Grigorij Szokolov 20. szólóestje
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 esti kornél    jorn lande    sinister    chimp spanner    legacy festival    budapest bár    kultúra    the prodigy    norma jean    péterfy bori és a love band    massive aggressive    gro fraas    black dahlia murder    locust on the saddle    demians    unleashed    the devils blood    kvelertak    kontrollzé    muse    brutality will prevail    volumes    bill nighy    long road    the devil wears prada  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!