hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2011. február 21. hétfő   04:43
nincsen hozzászólás

szerző: Péter
Big Bang Gyerekzenei Fesztivál kalandos kedvű fiataloknak a Millenárison
2011. március 12., szombat, Millenáris Teátrum és Fogadó - Budapest

  A magyarországi gyerekzenei programkínálaton belül új irányt képvisel a Millenárison 2011. március 12-én először megrendezésre kerülő Big Bang Gyerekzenei Fesztivál. Zenei kalandozásra hívjuk az óvodás és kisiskolás korú gyermekeket, amely során a hangok világának egészen új formáit ismerhetik meg. Felfedezhetik például, hogy ők maguk is zeneszerzők lehetnek. Megtapasztalhatják, hogy hogyan lehet zene és tánc segítségével elűzni az éjszaka lidérceit, vagy éppen Moholy-Nagy László munkái elevenednek meg előttük a zene hallgatása által.
  
  A fesztiválon bemutatott programok egytől-egyig újdonságnak számítanak a magyar közönség számára, még hogyha a fellépők ismerősek is innen-onnan: Szabó Réka koreográfus rendhagyó zenés-táncos játszóteret hoz létre a Padláson, Méhes Csaba és a Brass in the Five új bemutatóval jelentkezik, akárcsak Kiss Erzsi, aki mostanáig inkább a felnőtt közönség számára volt ismert. A Flandriából érkező Muziektheater Transparant már szerepelt Budapesten az Őszi Fesztivál keretében egy felnőtt előadással, de hazájukban legalább annyira ismertek nagyszerű gyerekprodukcióik okán is. A lisszaboni zenésztrió Hangok a laborban című munkája pedig nálunk is ugyanúgy izgalmas újdonságnak számít, mint saját hazájában.
  
  A Big Bang Fesztivál egy nemzetközi intézményhálózat keretében jött létre a belgiumi Zonzo Compagnie kezdeményezésére , amelyhez 2009-ben csatlakozott a Millenáris. A hálózat célja egy újfajta szemlélet népszerűsítése a gyerekzenei programok terén, amelyben előtérbe kerül
  az interaktivitás, a játékos kísérletezés. Jelenlegi tagjai:
   Zonzo Compagnie (Gent, Belgium)
   Bozar Palais des Beaux-Arts (Brüsszel, Belgium)
   Opéra de Lille (Lille, Franciaország)
   Fábrica das Artes Centro Cultural de Belém (Lisszabon, Portugália)
   Stavanger Konserthus (Stavanger, Norvégia)
   Millenáris (Budapest, Magyarország)
  
  
  Programok:
  
  Csoki koncertek 2011: Mese a Fabánról
  A KLASSZ Zenei Iroda szervezésében
  
  Helyszín: Fogadó, földszint
  Időpont: 10.00
  3 éves kortól
  
  Egy, kettő, három, te leszel a párom...
  avagy tudtak e számolni a vizigótok?
  
  Játék és rejtvény, taps és móka, a törökök és a görögök, és persze Szent Antal... Mindez egy hangszeren, amely néha táncoló fadarab, néha vékony nádszál, zümmögő kórus, katonás induló vagy mozsárágyú, mostanság pedig leginkább a fabán.
  
  Műsor:
  Arcadelt: Ave Maria
  Tallis: If Ye Love Me
  Balassa: Pastorale és tánc
  Mozart: Török induló
  Rahmanyinov: Vesperas No. 2
  Bach: Esz -dúr triószonáta I. tétel
  Grimm-fivérek: Piroska és a farkas
  
  Közreműködnek:
  Tenki Réka színművész
  Gábor-Nagy Nóra zongoraművész
  Beleznai Anna, Horváth Andrea, Stefan Zsófia, Szücs Ivett, Tóth Sára Rebeka, G. Marek Katalin, Ott Rezső, Szabó Anna fagottművészek
  Főfabános: Lakatos György
  Moderátor: Lukácsházi Győző
  
  Negatív varieté sziluett színház: Fényakrobaták
  Nagyvárosi sziluett mese
  
  Helyszín: Teátrum, Stúdió 1
  Időpontok: 10.00 és 17.00
  5 éves kortól
  
  Fantasztikus forma, fény és hangjáték 30 percben. Játssz a hangokkal a nagyvárosi kaland során, ahol a közönség a karmester! Hallottad már az árnyékok ritmusát? Ismered a nagyvárosi neszek titkait? A lámpaoszlop rávilágít az igazságra! Egy előadás, ahol meghallod, hogy mit énekel a sorompó, hogyan keringőzik a daru. A dinamikus formák világában testet öltenek a fény hangjai, és alakot nyernek a zajok.
  
  Magyarország nemzetközileg is legelismertebb képző- és iparművésze, Moholy-Nagy László
  A nagyváros dinamikája című filmforgatókönyve nyomán a nagy sikerű Negatív Varieté sziluett színház lebilincselő gyermekelőadása.
  
  A produkció a Millenáris szervezésében megvalósuló Big Bang Gyerekzenei Fesztivál keretében született.
  
  Zenebohóc: Bánki Gergely
  Táncosok: Balogh Zsófia, Dulics Éva, Monojlovits Eszter, Nagy Fruzsina, Nagy Zsuzsanna, Sipos Mária Angéla, Szász Anna, Varga Renáta
  Fénydíszletek: Garami Richárd, Zádor Tamás
  Zene: Zságer Balázs
  Koreográfus konzulens: Demcsák Ottó
  Jelmez: Csergő Noémi
  Rendező asszisztens: Nagy Zsuzsanna
  Rendező: Szépvölgyi Viktória
  
  Méhes Csaba és a Brass in the Five: a rézerdő lakói
  Interaktív zenés játék
  
  Helyszín: Fogadó, földszint
  Időpontok: 11.30 és 17.00
  4 éves kortól
  
  Rézerdő lakói a gyerekek vidám, gondtalan életét élik egy távoli vidéken. Boldogan játszanak, viaskodnak. Próbára téve képességeiket titkon abban reménykednek, hogy valamelyikük egyszer kiérdemli majd a királyi trónt. Addig-addig bizonygatják rátermettségüket, amíg majdnem megfeledkeznek a Rézerdőt fenyegető betolakodókról, akiket csak közös elhatározással és közös erővel tudnak megfutamítani, így a királyi trón is üresen marad. Viszont a közös célért vívott küzdelem még szorosabbá fűzi barátságukat.
  
  Író, rendező: Méhes Csaba, Takács Tibor
  Szereplők: Méhes Csaba pantomimjáték
  Simai László trombita
  Tóth Tamás trombita
  Koppányi Béla harsona
  Soós Péter kürt
  Takács Tibor tuba
  
  
  Tünet együttes: Kucok
  Zenés-táncos játszótér a Padláson
  
  Helyszín: Fogadó, Padlás
  Időpontok: 12.3015.30
  3 éves kortól
  
  Milyen is egy kucok? Barátságos rejtekhely, ahova behúzódva a fantázia határtalan kalandokra indulhat; zug, amely megannyi titkot tartogat. Kucok népe vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes a gyerekek segítségét kéri az éjszaka lidérceinek elűzésében. Miközben zenés-táncos játszóterük vendégei a hangokkal, a kortárs zenével, a fényekkel és a mozdulatokkal ismerkednek, különleges tudásra tehetnek szert, amellyel képesek lesznek erre a varázslatra.
  A zenészek, táncosok és színészek különféle, kreativitást ébresztő játékokon keresztül vezetik be a gyerekeket a kortárs zene, valamint tánc világába. A kucoki időben mérve: reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a látvány, a zene vagy akár a Kucok művészeinek mozgatói. Eközben ők maguk is szabadon játszhatnak, mozoghatnak, ismerkedhetnek képességeik határtalanságával.
  A Tünet Együttes a legkisebbeket és szüleiket hívta táncba a Bébi Kontakt program keretében
   a Millenáris parkjában 2010 nyarán. Most a három évnél idősebb gyerekeket várják a Padláson a zenés-táncos Kucokban. Anyu és Apu ezúttal is a kis lidércvadászok fegyverhordozójául szegődhet.
  
  Szereplők: a Tünet Együttes tagjai és vendégeik
  Zene: Ágoston Béla, Rubik Ernő
  
  Kiss Erzsi Mesék: Árnyas-Bogas
  
  Helyszín: Teátrum, Stúdió 1
  Időpontok: 13.00 és 14.30
  4 éves kortól
  
  Kiss Erzsi zenész- és alkotótársai a beszédes nyelvtelenségre, a már sokak által ismert jelentés nélküli ének-szövegekre fűzik a dallamot. A sámánisztikus dobok, dallamkeltő ütőhangszerek, ismétlődő szófoszlányok hol repetitív, hol pedig játékosan improvizatív szólamot, éteri hegedűtémákat kísérnek. A fény, a sötét, az árnyak zenét illusztráló játéka történetekkel teli.
  Hol egy mozdulat, hol egy hegedű mesél. Olykor a bőgő, olykor egy a capella folytatja.
  A kis és nagy gyerekeknek készült számos bábdarab, felnőtteknek szóló egész estés táncelőadások, modern és klasszikus mesék sajátosan egyéni, mégis fülbemászó muzsikája
  szólal meg most először egy csokorba gyűjtve. Pápai István, továbbá Dudás Zsombor szerzeményeiből is elhangzik néhány.
  Képek, szabad asszociációk: szabad a tánc szabad a képzelet.
  
  Közreműködők, barátok, vendégek:
  Dombi Kati ének
  Kiss Erzsi ének
  Szandtner Anna ének
  Veres Ida ének
  Dudás Zsombor ütőhangszerek, gitár
  Pápai István ütőhangszerek
  Feke Zsolt bőgő
  Keskeny Ferenc hegedű
  Bánhegyi Tünde hegedű
  Gárdián Rita hegedű
  Kalmus Boglárka hegedű
  Suha Szilvia hegedű
  
  Technika: Válik László hang
  Vida Zoltán fény
  Kiss Erzsi jelmez
  
  Muziektheater Transparant: Feedback (Belgium)
  
  Helyszín: Teátrum, Stúdió 2
  Időpontok: 11.30 és 15.30
  5 éves kortól
  
  Egy ember különös helyszínre bukkan, amelynek minden szegletéből egy-egy zenei meglepetés ugrik elő. A közönséggel együtt felfedezőútra indul. A mindennapos dolgok, mint például a biciklizés, rajzolás, játszás váratlan módon hangokat csalnak elő: hol a színpadra lépő zenész hangszeréből szólal meg egy furcsa dallam, hol pedig a közönség varázsol zenét egy elektronikus szerkezet irányításával. Az egyik felfedezést követi a másik, majd a termet hamarosan egy interaktív, vizuális koncert tölti be.
  Zeneszerzők, különböző stílusú zenészek és kreatív installációs művészek egyaránt használják az elektronikát, valamint az új technológiákat. A Feedback című előadás a Transparant társulata és az elektronikus, illetve improvizatív zenékkel kimagasló színvonalon foglalkozó amszterdami Steim Intézet közreműködésével jött létre.
  
  Zenei kompozíció: Bert Bernaerts
  Szereplők: Rudi Galindo, Enrique Noviello
  Zenészek: Bert Bernaerts, Jon Bierdsong trombita, tuba és elektronikus zene
  Színpadkép, világítás terv: Anne Van Es Shzofver
  Hang: Pieter Thys
  Elektronikus installációk: Michel Waisvisz, Frank Baldé (Steim)
  
  Koprodukciós partner: Steim
  A Philharmonie-Luxemburg, Musik Triennale Köln, Manchester International Festival és a Jeunesse Austria támogatásával
  
  Hangok a laborban (Portugália)
  
  Helyszín: Teátrum, Hajó
  Időpontok: 11.30 és 14.00
  5 éves kortól
  
  Előfordul, hogy hozzánk egészen közeli hangokat nem látunk. Vannak olyan hangok, amelyek megijesztenek, és olyanok is akadnak, amelyektől megnyugszunk. Lehetséges, hogy magunk is a hangokkal rezgünk együtt? Tudnak szerelmesek lenni a hangok? Vagy csak barátok lehetnek?
  Neked vannak kedvenc hangjaid? És ha például egy hang kék, hogyan lehet azt megfogni? Mindenütt hangok vesznek körül, mi mégsem észleljük őket. Az előadással összekötött foglalkozás során megtanulhatjuk valóban hallani a hangokat. Sőt, magunk is zeneszerzőkké válhatunk játékos formában.
  Alkotók: Nuno Cintrăo, Catarina Vasconcelos, José Oliveira
  
  
  Drums ütőegyüttes
  
  Helyszín: Szabadtéri Színpad (eső esetén: Fogadó)
  Időpontok: 13.30 és 15.30
  4 éves kortól
  
  A Drums Ütőhangszeres Együttes 2004 szeptemberében alakult a gödi Németh László Általános és Művészeti Iskola diákjaiból. Kezdetben szűkebb körben rendeztek hangversenyeket, majd iskolai, városi rendezvények vendégeiként egyre több lehetőséget kaptak a szélesebb körben való bemutatkozásra. 2006-ra két új taggal egészült ki a formáció, és egyre komolyabb darabokkal bővítették repertoárjukat.
  Önálló koncertet adtak többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Nyár a Lánchídon című rendezvényen, illetve a Zene Világnapja alkalmából.
  Számos magyar ütőhangszerverseny helyezettjei, de osztrák és szlovákiai hangszeres versenyekről is tértek haza első díjjal.
  
  Alapító, vezető: Stefán Tivadar
  Tagok: Besze Márton, Iványi Péter, Kádár Zsófia, Kincses Attila, Kiss Anna, Muszkatal István, Pivarnyik Péter, Ráth Béla, Stefán Dávid
  
  Hangszerkészítés, kézműves-foglalkozások
  
  Helyszín: Piros Fekete Galéria
  Időpontok: 11.00-17.00
  
  Az előadásokkal párhuzamosan a gyerekek és a szülők közösen készíthetnek hangszereket, melyeket életre is keltünk egy közös zenélés során.
  Készítünk fakanálból kasztanyettát, dióból csörgőt, faágakból zörgőt, nádból sípot, agyagból csengőt, körtemuzsikát, fahulladékokból zúgattyút, brúgattyút és kisdobot.
  A szorgos, kis ügyes kezek alól kikerülő hangszerek megszólaltatásával büszkék lehetünk a magunk által készített hangszereinkre.
  
  A korlátozott ülőhelyekre való tekintettel minden előadásra külön belépőjegyet árusítanak.
  Felnőttjegy (1 előadásra): 300 Ft Gyerekjegy (1 előadásra): 200 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 haemorrhage    lakatos róbert    zaphod    alcohol    eta    lantos zoltán    born again    wolfheart    sinister    man in black iii    the dillinger escape plan    grand magus    mitch & mitch    trousers    kristen stewart    palaye royale    kovács patrícia    rózsaszín pittbull    michael fassbender    lenny kravitz    ragadozók    téglás zoli    mia wasikowska    adrenaline mob    magashegyi underground  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!