hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2011. február 8. kedd   06:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Applegate babázik


  Christina Applegate köszöni, jól van. A 39 éves színésznő, aki két évvel ezelőtt még a mellrákja miatt került a hírekbe január 27-én egészséges kislánynak adott életet: Sadie Grace 3.3 kg-mal született, apukája, a színésznő vőlegénye, Martyn LeNoble zenész jelenlétében.
  
  A pár három éve él együtt, és tavaly Valentin-napon jegyezték el egymást.
  
   Martyn épp akkor kérte meg a kezem, amikor az Elhajlási engedély-t (Hall Pass, hazai bemutató: március 3.) forgattuk nosztalgiázott nemrég Christina. Így utólag vicces, hogy erre az időszakra esett, ugyanis ez a vígjáték két házas pasasról szól, akik a feleségeiktől egy hét felmentést kapnak. Azt tehetnek, amit csak akarnak. Persze a végén kiderül, hogy legbelül ugyanarra vágynak: az otthonra, a családi biztonságra, és a hűséges feleségükre.
  

  A Farrelly testvérek vad vígjátékának befejezése óta Applegate minden felkérésre nemet mondott, csak a terhességére akart koncentrálni; de azt határozottan visszautasította, hogy előre megtudja születendő gyereke nemét. Utólag bevallotta: ez volt a terhesség legnehezebb része.
  
  IC Press


Kulcsszavak:
  christina applegate      elhajlási engedély      hall pass      farrelly 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Filmírási engedély: a Farrellyk egyre vagányabbak

 programajánló: 
2025. november 6.
Az Iron Maiden koncerteket követően a Halestorm bemutatja augusztusban megjelenő albumuk címadó dalát, az „Everest”-et
Halestorm + Bloodywood a Barba Negra-ban
2025. november 7.
„Száz százalékban a szívemből írtam” – premieren Solére legújabb nagylemeze, a III.
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Meteora: Megjelent a Broken Mind EP, szöveges videón a minialbum záró tétele
„Belasztizott Magyarország” – a társadalmi káoszról írt dalt a letiltott_ zenekar
Unprocessed és Textures: a Jinjer vendégeként februárban Budapesten
Meghallgatható és letölthető a magyar death-doom metal zenekar, az Eclipse of the Sun legújabb kislemeze
Új dal a Roses Of Thieves-től: Hymn Of Hell - Előrendelhető az új nagylemez
„A világ kihűlt, az idő megállt…” - Lovecrose dal- és klippremier: Csillagokon át
A balkáni örömzene ünnepe Budapesten - Boban Marković Orkestar
Crá Croí bemutatkozik: Radiation Romance, apokaliptikus posztpunk Fields Of The Nephilim és Type O Negative hatásokkal
Pleasure Loss Desire: ez a Talk To Her zenekar legkeményebb és legőszintébb anyaga eddig
 kiemelt 
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
  
Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026

Magányos hatalmasok - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath a Durer Kertben
Love Hurts: az 50 éves dalt ünnepelni jön Budapestre a Nazareth
A Perfect Circle először Magyarországon – 2026. június 15., Budapest Park
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 distant    we butter the bread with butter    eye for i    mano negra    infected mushroom    postumus    kmfdm    hemlock    after the burial    aetherius obscuritas    phlegethon    marco mendoza trio    demonical    bolondos dallamok    nyócker    kovács attila    aetarnam    feszt.hu    aaron eckhart    hollywood undead    eric bana         zoolander 2    carcosa    eluveittie  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!