hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Alapítvány


  Az Alapítvány zenekar az Utópia Stúdió Session zenészeiből alakult 2003-ban és rövid együttlétük eredménye a Jelek a horizontról c. album. A zenekar vezetője, névadója és gitárosa Alapi István az Eddából. Kovács Attilaval (Mystery) határozták el, hogy létrehoznak egy kompromisszumok nélküli anyagot, amihez rögtön szponzor is érkezett. Az ötlet első számú támogatója Kiss Zoltán hangmérnök lett, ha ez egy nagy család, akkor ő a családfő. Ezután mindenki hozott magával egy embert. István Széll Tamást invitálta meg a zenekarba, aki akkor már jó pár éve játszott az Alapi Band-ben, Attila pedig Horváth Zsoltot, akivel számos zenekarban és produkcióban szerepeltek együtt. Már csak egy ember hiányzott a billentyűs, Földi Albert vokálvarázsló. Ő a stúdió felvételvezetője hangszerelője, így a munkálatok tényleg családias környezetben készültek. A szponzor révén lehetőség nyílt mindenre, és tényleg nem számított az idő. Vendégzenészek érkeztek egy-egy szám erejéig: Sípos Péter, Szolnoki Péter, Lantos Zoltán, Muck Ferenc a Besenyő Brass-al és Elek Istvánnal, illetve Tátrai Tibor. Az album elkészült, a szponzor lelépett, egy kis idő eltelt, de most mindenki meghallgathatja az utolsó Alapítvány lemezt!


Kulcsszavak:
  Alapítvány 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

A Méltóság hangja - Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

Fecsó alapítványt indít a fiatal tehetségek felkarolásáért

Ingyenessé teszi a közösségi adománygyűjtést a NIOK Alapítvány a koronavírus idején ADJUKÖSSZE.HU – Veled. Együtt.

Füstölgéseink

A JEL Alapítványnak gyűjt a Quimby
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
  
Augusztus 8-án ismét színpadra lép a magyar alternatív könnyűzene ikonikus együttese, a Heaven Street Seven

Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
Lennaissance: Lenny Kravitz újraírja a saját reneszánszát Budapesten
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 qotsa    cannibal corpse    danny elfman    einherjer    tom cruis    alex kapranos    korai Öröm    wave goodbye    another way    within the ruins    invader    fast five    viharsziget    katona tamás    skáld    misery index    jinjer    thy catafalque    soulburners    johnny knoxville    tűzmadár    pendulum    zagar    palov & mishkin    mark wahlberg  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!