hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2003. április 29. kedd   10:54
nincsen hozzászólás

szerző: Kaktusz
Interjú dj Hruscsovval


  -Mikor kezdtél zenélni és miért?
  -2000-ben kezdtem el goával foglalkozni, akkor még Kalumettel zenéltünk együtt. Dj-ként 2001 tavaszán kezdtem és 2001 nyarától játszom rendszeresen partikon, tehát nagyjából minden hétvégén.
  
  -Előbb kezdtél el partikat szervezni, mint partikon játszani?
  -Igen, 2000-ben afterpartikat szerveztem először, mert azt szerettem volna, ha a nagyobb partik után megismerik egymást az emberek.
  
  -Említetted azt, hogy valami egyedit szeretnél belevinni a zenédbe. Mi lenne ez?
  -Zenével foglalkozom hatéves korom óta. Zeneművészetit végeztem és zenetanár vagyok. Ezt a zenei tudást akartam belevinni és továbbfejleszteni a mixelést. Ezen még mindig rajtavagyok, mert szeretek plusz dolgokat felhasználni mixelésnél. Zenéléskor, cd-n és a lemezjátszókon kívül effekteket is akarok használni. Vettem is egy effektprocesszort. Tervezem azt, hogy live act-t szeretnék. Nem úgy, hogy rögtön számítógéppel, hanem a dj-skedés után átmenni zeneírásra.
  
  Amikor elkezdtem zenélni, pontosan ezért nem sikerültek a live act-ek. A komolyzenéből, az underground világba úgy akartam átmenni”, hogy rögtön zenét írok. Ez nem jött össze. A dj-skedés” mellett sikerülni fog, mert így jobban érzem ezt a zenét.
  
  -Mennyire érzed azt, hogy megtaláltad a saját stílusodat a goa stíluson belül?
  -Tökéletesen úgy érzem, hogy megtaláltam, mert különben nem csinálnám. Amit nem tudok száz százalékosan csinálni vagy nem tetszik, azt általában ott is hagyom. Ez munkára és a magánéletre is érvényes. Ebben a zenében, egyelőre úgy érzem, száz százalékosan megtaláltam önmagam. A világban is, meg mindenhol. Nekem a zene az első, a legfontosabb dolog a világon. Mindennél fontosabb. Máshoz igazán nem is értek. Zenén nevelkedtem fel, ezt tanultam és ezt tanítottam, ezt csinálom most is. Ez a típusú zene az, amit idáig a legjobban szeretek.
  
  -Térjünk rá az Öt évszak című sorozatra. Ezeket Te írtad?
  -Nem, ezek mixek. Azért lett Öt évszak a címe, mert az évszakok hatással vannak rám, így a zenémre is. A goán belül is több stílus van, nyáron a felszabadultabb zene, ősszel kicsit elgondolkodtatóbb, télen kicsit agresszívabb. Évszakonként kiadok egy mix cd-t, ami az akkori énemet sugallja. Mindegyik cd elindul és elérkezik valahova. Felépített cd, szerintem az összes. Valamit elmesélnek. Például a Tél című cd-hez írtam egy verset, amely elindítja az embert, aki hallgatja. A Tavasz című cd félig live” felállásban szólal meg. A mixre élő hangszerek játszanak rá. A zenészek más underground műfajból például: a Pál Utcai Fiúkból és a Heaven Street Sevenből jöttek és először foglalkoznak goa zenével.
  
  Az Ötödik évszak 2004 márciusában jelenik meg és a világon először szimfonikus zenekar segítségével játsza el a klasszikus goa slágereket, a Magyar Rádió stúdiójában. Közreműködik a Magyar Honvédség szimfonikus zenekara.

  -Te írtál már goa zenét?
  -A Kalumettel kezdtünk el írni, csak én áttértem a dj-skedésre”, mert túlságosan klasszikus vonalat akartam beleerőltetni ebbe az underground műfajba és nem voltam tisztában igazán azzal, hogy mi is a lényege a zeneírásnak. Tervezem, hogy fogok még zenét írni.
  
  -Mit tervezel még kiadni, az Öt évszak sorozaton kívül?
  -Kiadást nem igazán tervezek az Öt évszakon kívül. Külföldre szeretnék menni. Úgy érzem, hogy a magyar mentalitás a zenémben benne van és ezt szeretném külföldön megmutatni. Megfigyeltem, hogy a külföldi dj-k, mind más mentalitással játszanak. Nagyon észrevehető, ha egy izraeli dj jön, vagy egy francia, vagy egy svéd. A zenéjükön és az előadásmódjukon is. A magyar goa zene még egyáltalán nem érvényesült külföldön. Ezért szeretném külföldön bemutatni.
  
  -Külföldön még nem játszottál?
  -Nem, még nem. Külföldre általában azokat hívják, akik live act-t is csinálnak (Quantum State).
  Kikkel dolgozol együtt legszívesebben?
  Hozzám a halászteleki vonal áll a legközelebb, tehát Virág, Oleg, Cai és Görgő. Velük szeretek együtt dolgozni, mert hasonló vonalon vagyunk.
  
  -Van zenében példaképed?
  -Nekem az izreli dj-k a példaképeim. Tetszik az egész mentalitásuk és hozzáállásuk a goa zenéhez. A magyarok közül nincs példaképem, de vannak akiket nagyon szeretek, pl.: Jirzij is és akiket már említettem.

  -A goán belül milyen stílust követsz?
  -Nálam ez az évszakokkal változik, de a goatrance vonalban vagyok mindenféleképpen. Nem az agresszívabb, hanem a lágyabb vonal. Az évszakok hatása abban is megmutatkozik, hogy vagy progresszívabb, vagy felszabadultabb goatrance-t játszom.
  
  -Ma, Magyarországon a zenélésből meg lehet élni?
  -Igen, meg lehet élni. Az a rossz benne, hogy változik a jövedelem, a hónapokkal együtt. Ez attól függ, hogy hányszor játszol egy hónapban, azaz hány felkérésed érkezik.
  
  -Szoktál partikat szervezni, erről volt már szó. Hányat szerveztél idáig?
  -Harminchétnél tartok, 2000 óta. Évente két-három nagyobb partit szervezek, ami azt jelenti, hogy öt-hatszáz fő. A többi az inkább underground jellegű, kisebb buli.
  
  -Hol szoktak lenni ezek a partik?
  -A nagy bulik helyszínei változóak. Pl.: Csepel Szerszámgépgyár, MÁV Sporttelep. A kisebb partik például az Árpádház Étteremben vagy hasonló vendéglátó-ipari egységekben, vagy diszkókban vannak megrendezve.
  
  -Annak idején, amikor megismertelek, egészen más stílust szerettél, ha jól tudom. Egészen pontosan Heavy Metal rajongó voltál. Hogy sikerült ez a váltás? Mi volt az, ami miatt beleszerettél a goa stílusba?
  -Én a Metal-al is úgy voltam, hogy a progresszívabb vonalat szerettem. A rockzenénél a szilárdságon kívül a progresszív hatások érdekeltek. Ennél a zenénél, pedig egyértelműen a pszichedelika, tehát a történet egy varázslatos mesébe visz el. A zenei kifejező eszközök tárháza itt a legtágasabb és nagyon el tud gondolkoztatni. Ez az ami tökéletesen ki tudja fejezni az érzéseimet. Azért foglalkoztam mindig is zenével, mert így tudtam és tudom legjobban kifejezni azt, amit meg szerettem volna osztani az emberekkel.

  -Más elektronikus zenei stílussal foglalkoztál?
  -Igen, a goa előtt techno-val foglalkoztam, egy évig. Ez túl nyers volt számomra. A drum and bass nem érdekelt soha. Túlságosan pörgős. Chill zenét játszottam még, acid-jazz-t és ilyeneket. Ezeket a mai napig szeretem és hallgatom is otthon. Partikon ezt már nem játszom, mert nem akarok két stílus között vergődni.
  
  -Mennyire érzed magad sikeresnek, elfogadottnak?
  -Szerintem a goa stíluson belül Nálam van a legnagyobb tábor-ellentábor” típus. Amikor elkezdtem partikat szervezni, a zenélés előtt, ez még nem volt.
  
  -Most egy olyan klubban ülünk, amely kb. két hónapja létezik. Ez mindem csütörtökön van?
  -Igen. Teljesen ingyenes. A goatrance.hu csinálta, az ő webportáljuk klubja, Chakra klub néven. Minden héten más játszik. Szokott lenni trip-hop, trance, minimal progresszív és goa zene. Eléggé változatos a műsor. Ötvenen-hatvanan járnak le, leülnek, beszélgetnek.
  
  -A goatrance.hu honlap mióta létezik?
  -Körülbelül két és fél éve.
  
  -Miért hoztátok létre?
  -A Veela hozta létre az egészet. Én csak társultam velük, mivel régóta ismerjük egymást. Dj-ként és magánemberként is társultam a honlappal, hogy kölcsönösen segítsük egymást.
  
  -Milyen információkat tartalmaz a goatrance.hu?
  -Visszamenőleg letölthető a zenei anyag. Van shop része az oldalnak, ahol például a cd lemezeimet is meg lehet vásárolni. Van partiinformáció és általában a goatrance.hu szokta felvenni a partik zenei anyagát, amik később letölthetőek.

  -Térjünk vissza zenére. Kezd kissé populárissá válni a goa stílus. Szerinted jó ez vagy rossz?
  -A goa zene, 2001-ig egy underground műfaj volt. Mostanában kezdett nagyon divattá válni. Sok apró dolog miatt. Kezdve azzal, hogy a Big Brother-ben a Bálintnak volt egy goa polója és a Való Világban a Lorenzónak szintén. Azután a tüzesek”, akik nálunk voltak elmentek különböző rendezvényekre, például: augusztus 20.-i tűzijáték. Ők viszik magukkal a zenét, mert goa zenére adják elő a tűz-show-t. Egyre populárisabb a goa zene. Ezért a partik is, úgymond szétszakadtak. Van a populáris goa zene, amikor egy jól meghirdetett, nagy partiról van szó, ahová rengeteg ember lekeveredik. Vannak a kevésbé hirdetett partik, amelyek nem szórólapokkal, hanem sms-k útján vannak hirdetve, vagy csak a goa.hu honlapon vannak kiírva. Ezeken körülbelül százötven-kétszáz ember vesz részt. Leginkább azok akik minden héten járnak goa partira.
  
  Régen is létezett két különböző vonal. Az egyik a Kenguru féle, ahol keményebb izraeli goa zenét lehetett hallani, a másik pedig a halászteleki, kimondottan goatrance vonal. Most, hogy a Kenguru nem szervez partikat, ugyanezek a dolgok, ugyanúgy megvannak. Megvan a goatrance vonal és megvan a Jirzij féle keményebb műfaj is. Ezen kívül van egy harmadik vonal is, a most feltűnő, új dj-k, akik mindenféle zenét játszanak, vegyesen. Ez a háromféle vonal van, ami most párhuzamosan mozog, szerintem.
  
  Mindig úgy voltam vele, hogy a változást érdemes követni, mert így tudod magad szinten tartani. Ezen belül érdemes figyelni a harmóniára. A rossz az egészben az, hogy akik partiról partira járnak azoknak ez nem tetszik. Kezdenek széthúzni. Belső rosszallás van, abból kifolyólag, hogy ki melyik oldalra áll. Ezt nem is igazán én érzem, hanem azok akik eljárnak a partikra.
  
  -Sokan azt mondják a goapartikról, hogy kissé szekta jellegű az egész. Mi erről a véleményed?
  -Ez teljesen elmúlt, de volt ilyen régen. Lehetett is rá mondani, mert ez egy belső közösség volt. Most ez már megszűnt, nem érvényes. Pontosan ezért nem tetszenek a régi arcoknak a mostani partik. Ez a zárt világ teljesen nyílttá lett. Feltört.
  
  -Köszönöm az interjút és további sok sikert!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 a perfect circle    the faceless    teknocannibaal    rdø    ko ko mo    mastic scum    the biters    fred durst    celtachor    urne    the order of chaos    tim burton    genus ordinis dei    faith no more    our existence is punishment    empire of the sun    tegnapután    vdiámpark    gallagher    nibutra    asian dub foundation    danny barker    wongraven    lajkó félix    kitty in a casket  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!