1980 nyarán Bárdos Deák Ágnes (ének), Kistamás László (ének) és Hajnóczy Csaba (gitár, billentyűs hangszerek) összejött, zenekart csinálni. Szaxofonozni beállt Csaba öccse, Hajnóczy Árpád, dobolni Iványi Norbert, basszusgitározni pedig a zenei szakközépiskolában klasszikus gitárt tanult Farkas Zoltán, eleinte csak kisegítő zenészként.
Első, házibuli-koncertjüket 1980 szilveszterén adták Wahorn András (Bizottság) pomázi házában - tíz évvel később saját maguk emléktáblát helyeztek el a ház falán: a rock and roll halhatatlanná magasztalásának önironikus gesztusa. 1981 január közepén, ugyanitt, Wahorn műtermében szalagra vették addigi programjukat (ezt a kezdetleges, deklaráltan lo-fi minőségű felvételt adta ki később a Bahia Ös-Kontroll címen), majd január 25-én, az URH élőzenekaraként, annak akkori törzshelyén, a Kassák Klubban ténylegesen is nyilvánosság elé léptek. A koncertet látva Földes László meghívta őket az Egyetemi Színpadra, a Hobo Blues Band februári fellépésére, élőzenekarnak.
A Kontroll korai korszakát Bódy Gábor örökítette meg egy filmgyári maszkverseny alkalmával, a Neurotic, az URH és a VHK megmozdulásaival egyetemben. Körülbelül tízszer léptek színpadra 1981 tavaszán, olyan együttesekkel, mint a Balaton, a Bizottság vagy a Neurotic, a popszakma március végi, tatai tanácskozását követően kissé tartva a gondolatrendőrség repressziójától: ezen a fórumon, kelt ki Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes az efféle együttesek ellen, kilátásba helyezte kiküszöbölésüket, a hivatásos rockzenészek pedig elhatárolták magukat e kívülállóktól. De nem történt semmi különös azon kívül, hogy kissé visszafogták magukat (két legproblematikusabb számukat - Rendőr, Annál jobb itt, minél rosszabb - nem játszották), a koncertezés pedig valamivel bizonytalanabbá vált (egy pesti és miskolci fellépésüket nem engedélyezték).
Sokkal fontosabb ennél, hogy változás állt be a zenekar tagságában, aminek következtében egy év alatt más minőségi szintre léptek. Az URH 1981 márciusi búcsúja után Müller Péter Iván átlépett a Kontroll Csoportba, a nem elég pontosan doboló Iványi helyére beült Lehoczki Károly, s jött még egy szaxofonos, Ujvári János.
Az új program születésével járó belső bizonytalanságokat külső nyomás is erősítette (ebben az időszakban rákényszerültek, hogy néhány fellépést Antibaby, majd Ági és a Fiúk néven szervezzenek), s a HBB előtti két további szereplés sem sikerült (a Budai Ifjúsági Parkban kifejezetten ellenségesen fogadták őket a blues-rajongók), de a dolog alakult, alakult. Alapvető jelentőségűnek bizonyult a zenekar fejlődésében, hogy az Ikarusz gyár mátyásföldi művelődési házában állandó próba- és fellépési helyre leltek: jó körülmények között dolgozhattak, koncertjeik révén pedig komoly bevételre tett szert a ház.
A zenei képzettség (Farkas, Hajnóczy), a filmrendezői agy (Müller), az amatőrszínházi múlt (Bárdos, Kistamás, Lehoczki, Ujvári) és a csapatmunka (csoporttaggá emelt technikusok: Kóczán Károly, Lehoczki László) eredményeként különleges előadásokat produkáltak Mátyásföldön, Gödöllőn, a Műszaki Egyetem Schönherz kollégiumában, többek között. Számaik elég sokrétűek voltak ahhoz, hogy különböző sorrendbe téve őket más-más gondolati fonálra fűzhessék fel műsorukat. A zenében, az előadásmódban punkos lendület és operai pátosz, reggae és country, sanzon, keleties motívumok és repetitív elemek éltek egymás mellett harmóniában, a szó - mint a legnagyobbaknál - alapvetően a szabadság és a szerelem körül forgott. Szabadnak tekintették magukat, és ennek megfelelően léptek is fel. Trükkjük abban rejlett, hogy akár konzervatív füllel is befogadható, kifejezetten kellemes formába csomagolták a mondanivalót, melyet a késői Kádár-korszak kultúrpolitikájának szentháromsága, a „három t” idején betiltani már képtelenség volt, ám támogatandó nyilván nem lévén, a megtűrt kategóriába kellett sorolni. Természetesen az 1982-83-as csúcsidőszakban is előfordultak technikai zűrök által tönkretett estek, de amikor minden működött, abból egyedi dolgok sültek ki.
Szerepeltek és zenét csináltak Müller Péter Iván BBS-nagyjátékfilmjében (Ex-Kódex; akárcsak az ő korábbi főiskolás vizsgafilmjében: Mi jut eszedbe az énekesnőről?) és ismeretterjesztő tévésorozatában (Tudományos? Fantasztikus!). A filmes, tévés munka révén jó minőségű demófelvételeket is készíthettek.
Ebben a helyzetben (gazdag, érett repertoár, zsúfolt koncertek, leginkább szájpropaganda és spontán kazettakörforgás útján terjedő hírnév) logikusan annak kellett volna következnie, hogy hivatalosan is „felfedezzék őket”. Nem így történt, aminek szintén megvolt a maga logikája.
„Nemrégen kaptam egy kazettát a Kontroll Csoporttól - nyilatkozta 1982 vége felé Wilpert Imre, az MHV könnyűzenei főszerkesztője e sorok írójának -, amit igen érdekesnek találok, tetszik a zenéjük. A szövegeikről még beszélnünk kell velük: egy részük nagyon kemény, de igaz dolgokat tartalmaz, másik részük azonban vitatható, egyfajta nihilizmus érződik belőlük. Tárgyalni fogunk velük, s remélhetőleg ebből is lesz valami.”
Tipikusan felemás, skizofrén ügy. Csinálhattak filmet, háttérzenét, ám a legszélesebb nyilvánosság elé nem engedték őket. A rádióban nem hangozhatott el az Eurokontroll-koncert rádiós közvetítőkocsival rögzített felvétele. Az MHV ugyan 1983 januárjában finanszírozta demófelvételüket, de - az áprilisi Spions-emlékkoncert után - a lemezkészítéstől és kiadástól már visszarettent.
A dolog pikantériája, hogy a rendszerváltozás után Wilpert Imre (már az EMI-Quint embereként) szeretett volna kiadni egy Betiltott dalok című lemezt, többek között Kontroll-számokkal, de mivel Müller Péter Iván csak akkor járult volna ehhez hozzá, ha a borítóra ráírják, hogy betiltotta és engedélyezte Wilpert Imre, ebből sem lett semmi. A Kontroll Csoport 1983 januárjában, az Ikarusz házi stúdiójában rögzített felvételeit végül is a Bahia jelentette meg a 90-es években, egy számuk pedig (Kis piros bombázó) 1986-ban felkerült az angol Re Records nemzetközi válogatás LP-jére.
Mint később kiderült, a Kontroll Csoport 1983 május 15-i és 22-i, Ikarusz-beli koncertjei, ahol addigi összes számukat előadták, a zenekar búcsúját is jelentették, bár eredetileg csak egy periódus látványos és hangulatos lezárásának indultak. A Kontroll Csoport az év végére megszűnt, túl sok irányba húzta szét tagjai alkotó energiája. Vezéregyéniségei a következő években a párjukkal léptek ismét színre: Hajnóczy Csaba (Kenderesi Gabival) a Kampec Doloresben, Kistamás László (Láng Katival) a Balkan FuTouristban, ahol Lehoczki Károly (később RÉS és Új Nem) dobolt, Farkas Zoltán (Csanádi Krisztinával) a Keleti Fényben, Müller Péter Iván és Bárdos Deák Ágnes a Sziámi-Sziámi élén (velük tartott Farkas Zoltán és Ujvári János is).
Ahogy az már lenni szokott, a Kontroll Csoport sem hagyta ki a feltámadást a rendszerváltás után. 1991 június 21-én, a budapesti alternatív kultúra egyik aktív munkása, Kelényi Krisztián Tódor és társai által gründolt NapNap Fesztiválon, a Pál-völgyi katlanban „utoljára az életben” végigjátszották repertoárjukat. Farkas Zoltán kivételével mindenki ott volt a 82-83-as csúcskorszakból, őt Artner Iván (2.Műsor, Flash együttes) helyettesítette. A kilenc évi szünet alatt megkilencszereződött közönség zöme végre élőben is meghallgathatta a rongyosra nyúzott kazettákról ismerős dalokat, amelyek Hajnóczy Csaba rádiósorozata révén hangozhattak el önálló műsorként először az éterben (a Kontroll utódzenekarainak számaival együtt). A Kontroll NapNapon készült felvételét a Bahia adta ki, a koncertre megjelentetett dalszövegeket a NEM Kiadó.
1997-ben a Bahia egy régi 1983-as Ikarus Művelődési Házban készült koncert anyagát adta ki Élő Felvételek címmel.
09:12
