hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
3 hozzászólás

szerző: Pjotr
C.A.F.B.


   A C.A.F.B. 1990 őszén alakult Budapesten, Szita Mike, Szakácsi Gábor és Hermecz Tamás ötletei alapján. 1991-ben kezdett el komolyabban koncertezni a zenekar, akkor már Immánuel személyében új dobossal. Néhány demó felvételt követően 1993-ban jelent meg az első albumuk a Trottel Records gondozásában, Ne bízz senkiben címmel. 
  
  1994-ben egy időre feloszlott a banda, majd némi átrendeződés után 1996-ban Szakácsi Greg, Sütő Lajos, Urbán Laca és Zozó részvételével kialakult a C.A.F.B. végleges felállása. 1997-ben újabb lemezszerződést kötött a zenekar, ebben az évben jelent meg a Zanza című albumuk, mellyel szélesebb körben is ismertté váltak. A ’99-es Minden-ható című korong már a Hammer gondozásában látott napvilágot, melynek felvételei után Szakácsi Greg az Egyesült Államokba költözött. Süti, Urbán Laca és Lukács Zsolt továbbra is folytatták a zenekarral kapcsolatos munkálatokat – következő lemezük az Edge Records gondozásában 2001-ben jelent meg Subkontakt címmel, melynek felvételeire Szakácsi Budapestre érkezett. A kisebb szünet után 2004-ben kiadott Naiv című album is hasonlóképpen készült – ez volt az utolsó stúdiólemez, amit a C.A.F.B. Greggel közösen rögzített. A megjelenés után Szakácsi hivatalosan is kilépett a zenekarból.
  
  A C.A.F.B. ezután is folytatta a munkát, több EP mellett egy feldolgozásokat tartalmazó albumot is készített a banda Szennyhullám címmel. Közben cserélődtek a tagok, 2013-ban megújult formációban rögzítették a Vándorcirkusz című középlemezt. 2015-ben újabb változások következtek: Szakácsi Greg csatlakozásával ismét a ’90-es évek végének klasszikus felállásában látott munkához a zenekar, amit 2016 márciusában a Dürer kertben tartott teltházas koncert is megerősített. Nem sokkal a fellépés után Süti, Szakácsi Greg, Urbán Laca és Mogyi hozzáláttak egy vadonatúj stúdiólemez felvételéhez, melyet az amerikai Silver Records gondozásában kiadott EP’17 című középlemez előzött meg 2017 februárjában.
  
  Tagok:
  Süti - ének, basszusgitár
  Szakácsi Greg - ének, gitár
  Urbán Laca - dob
  Mogyi - gitár


Kulcsszavak:
  C.A.F.B. 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 DROo 2002. november 28. 19:03  #3
<<>>HAVI BÉRLÉS, FŰTÖTT, HANGSZIGETELT, NON-STOP! ÉRD. ROo 30-276-1-666

 GAbci 2001. június 17. 23:44  #2
Azon igyexem, hogy mexerezzem, deh amugy a régi cuccaik is jók.

 Jana 2001. április 28. 17:51  #1
Azt hiszem,az ev lejobb indie lemeze,a C.A.F.B.,"Subkontakt"-ja.Kurva sulyos es hihetetlenul jol szol.

 kapcsolódó cikkek: 

Itt a C.A.F.B. nyári „slágere”!

Idén is C.A.F.B. a Nagy Karácsonyi Punkünnepen!

Itt az új C.A.F.B. track, a Kártyavár!

Idén is Nagy Karácsonyi PunkÜnnep, idén is C.A.F.B. a Dürerben!

Itt az “Elmúltál”, egy barátságosabb videó a C.A.F.B.-től

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 new found glory    the hellacopters    transformers 3 f    curse this ocean    f.o.system    the offspring    lantos zoltán    lgt    silverstein    paradise lost    mutiny on the bounty    hardcore superstar    billy the kid    crystal fighters    kft    youth violence    intercom    hanggai    deicide    liam neeson    kmfdm    emily blunt    how do you know    nonverse    lóci játszik  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!