hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2010. december 22. szerda   09:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pollok, Benkő és Malatinszky a CET-ben


  A Duna-parti közraktárakat újraértelmező CET-nek már nemcsak külseje impozáns, hanem a benne feltűnő bérlők is sokat ígérnek. Ezúttal a budapesti gasztronómia ismert szereplői, Pollok László, Benkő Zoltán és Malatinszky Csaba bérleményeit hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés. A rendhagyó módon, pályáztatási eljárás keretében történő bérbeadás során a ház jelentős része rövid időn belül elkel.
  
  A Fővárosi Közgyűlés december 15-én a Pollok László és Benkő Zoltán által elnyert bérlemény szerződéséről is döntött. Ismert fővárosi gasztronómusok lévén nevük garancia a CET egyedi koncepciójához méltó éttermek működtetéséhez. Pollok László nevéhez Budapest egyik legjobb étterme, a Budán található Csalogány 26 fűződik (a magyarországi TOP10 étterem listán az utóbbi három évben folyamatosan szerepelt), Benkő pedig a Magyarországon még újdonságnak számító vendéglátós irányzat, a bistronomy bevezetője, egyben a MÁK Bistro tulajdonosa (korábban Lou Lou). Azonban nemcsak a finom falatokra vágyókat igyekszik gyomrába csábítani majd a CET, a minőségi magyar borok kedvelői sem fognak csalódni, ha ellátogatnak a jövő tavasszal nyíló épületbe. Erre Malatinszky Csaba különlegesnek ígérkező borétterme a biztosíték. A pályáját sommelier-ként, illetve borszakíróként kezdő, egyúttal az első villányi cuvée-k atyjaként ismert borászhoz betérők megízlelhetik az angol királyi család által is fogyasztott nemes nedűket, s az egyik legjobb európai fehérbort (2009), a Serena-t is. (Ez utóbbi hír a londoni kiadású Decanter magazin 2010. decemberi számában volt olvasható.)
  
  Nem titok, hogy a CET beruházója a bérlői mix összeállításánál a minőségi gasztronómiára különleges figyelmet fordít. Az egyedi éttermeken túl a házban helyet kap majd a magyar kézműves termelők különlegességeit, valamint a hazai bor-, és pálinkakultúra színe-javát felvonultató piactér, a magával ragadó dunai panorámával rendelkező kávézók pedig forró vagy épp jeges italokkal szolgálnak majd a betérőknek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 harms way    korai Öröm    amber heard    bornholm    geoff tate    dark vibes    marion cotillard    cancer bats    kesh    darkest hour    paddy and the rats    ramones    despised icon    over the rainbow    tito & tarantula    unstoppable    tommy emmanuel    asphyx    eva under fire    om    koszorúslányok    godflesh    mission impossible ghost protocol    jubileum    gotthard  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!