beszámoló [koncert] 2003. április 25. péntek 10:21
nincsen hozzászólás
szerző: GD’SYngwie Johann Malmsteen’s Attack Europen Tour 2003 in Bp 2003 március 23, Petőfi Csarnok
Yngwie Johann Malmsteen
Ez a nap mégsem lehetett átlagos azoknak a gitár barátoknak, akik Malmsteen-en nőttek fel. Hosszú éveken át próbálták az ő egyedi gitártechnikáját elsajátítani, kottából vagy csak hallás után. Igen, ő az a figura, akit először láthattunk hazai színpadon, egy arányiban véve nem hosszú, de emlékezetes produkcióval. A koncert előtt hallottam olyan véleményeket, ami nem éppen volt kedvező ránézve annyira elhízott...” ; hasonlít egy Baross utcai alkoholistához...” stb.
Nem tudom, szerintem mindenkit lehet kritizálni a kinézete miatt, és nem tudom elképzelni, hogy ennek kellene a mércének lennie. (Az esztétikumunkról csak egy kicsit tehetünk a többit, pedig nyugodtan fogjuk a korra.... ) Az biztos, hogy soha nem volt Malmsteen egy igazi dzsigoló” Alan Delon típus! Egyébként a nagyvilág figyelmét nem a külalakjával hívta fel, hanem a játékával. Ezt ne felejtsük el! Ezért tényleg nem értem azokat a halandókat és rajongókat, akik így ítélnek, és nem a játéka után. Ezzel a dologgal kell egyáltalán foglalkozni???
Már többen, többféle helyzetben kivesézték Yngwie zenei tehetségét és tudását, ezért egy kicsit a saját szemszögemből teszem ugyanezt. Hosszú évek alatt tehetségével ki tudott lépni abból a néhány akkordos zeneszerzésből (és zenei zsákutcából), mellyel jelenleg is találkozhatunk. Sajátos játék technikájával és stílusával iskolát teremtett. A zenei kifejezőerejét felfejlesztette a barokk, a klasszicizmus és a romantikusok zenei nagyságához (csak néhány nevet említenék a zenetörténelemből: Bach, Vivaldi, Mozart és Paganini). Ezen a koncerten is találkozhattunk néhány ismert dalbetéttel, melyeket előszeretettel válogatott és illesztett bele a programba. Olykor szólisztikusan” szólaltatta meg, legyen az a Toccata vagy akár a Trilógia. Általában ezekben az eredeti művekben a 4/4-es tételeket 6/8-ados tételekké változtatta. Az átkomponálásnak nemcsak a ritmikáját változtatta meg, hanem rengetegszer élt a díszítő hangok (mint pl.: trillák) halmozásával és azok alkalmazásával. A lejátszott szóló futamokat is érdekessé és széppé tette a szekvenciákban való gondolkodás és az összhangzatos moll alkalmazása is.
Yngwie Johann Malmsteen
Az estet két stílusában más és más hazai csapat rövidített és velős műsorral nyitotta meg. Az első fellépő a Rooster volt. Kellemesen tapintható, bulizós rockzenéjük tükrözte az Aerosmith, Skid Row, LA Gun és Lynard Skynard zenekarok stílusvilágát. Ez a produkció a közönség nagy részének is bejött. Másodikként az Elysian portalanította le a színpadot. Felpörgető programmal próbálták felhevíteni a folyamatosan befutó, ez esti rajongókat. A megosztott közönség egy része inkább az előtérben a ruhatár és a sörös pultok előtt élőgátként tömörült. A választásom a sörös részlegre esett, mert a kabátomat már rég leadtam. Ez nem volt rossz döntés, mert ekkor már éreztem, hogy az Yngwie alatt nem lesz lehetőségem komló nevezetű nedűhöz jutni. Az idő is vészesen fogyott, ezért csak a zsúfoltabb előtérből tudtam tovább szemlélni a zenekart.
A kedvező széljárás és a fülledt páratartalom ellenére mindenki a nagyterem felé vette az irányt. A színpadot beterítő vöröses, lilás fénycsóvák alatt, majd egy órás forgatókönyv szerinti készülődés kezdődött. A rajongók nagy része ezt a szünetet nehezen viselte, de ha a végeredményt nézzük, végül is a koncert elkezdődött 22 óra után. Kissé kopottas és öregedő esztétikummal lépett nagyzenekarával a színpadra. Yngwie nem is akármilyen lendülettel nyitotta meg az estét. Kezdő opusnak és remek felvezetőnek szánt Rising Force-t (Odyssey-1988) és az ez évi turné lemezből Attack-ról a Rize Up-ot és a Strong hold-ot választotta. Az egész produkciót meghatározta a korrektül megszólaló zenészek felszabadult, de komoly összhangot kívánó játéka. A programban szinte minden zenész jeleskedett, de az igazi vetélytársa Yngwie-nek Joakim Svalberg (billentyűs) volt. A szóló részek mellett az akkord kísérethez is korrektül hozzá tudott tenni. A Far Beyond the Sun (Rising Force -1984) ősklasszikusa után meditálásra invitálta közönségét a Bach Toccata and Fuge in D Minor, DWV 565 adaptációjával. Ez volt az első olyan komolyabb témája, amelyik a földhöz tapasztotta a közönséget (és nem a gravitáció). Hibátlanul hagyta kibontakozni akkordmeneteivel az egész eredeti, megirt művet. A csendes perceket álmodozó hangulatokat csendesség és áhítat hatotta át a Dreaming (Tell Me-1984). A bevezetőtémát az erre az alkalomra a színpadra készített egyedi spanyol gitárján vezette fel flamenco érzületű lírai betétével. A mű kiforrását a gitár és a szintetizátor csendes kísérete mellett Dougie White bársonyos hangja tette tökéletessé.
Hacsaturián
Túllépve a megkönnyeztető nyugalmon, ismét átvezettek minket a metal pörgősebb vizeire az In the Name of God alkotással és a monoton (töltelék) zenei produktumra építő Razor Eater-re (Attack!!-2002). Yngwie téma választásai és a technikai tudása még mindig rabul ejtő. Annak ellenére, hogy a látványelemekben nem szűkölködő produkciójában előszeretettel rúgott maga elé, hangszerét emelte, pörgette, majd kis idő múlva a színpad szélénél élvezettel mutatta be közönségdíjas ujjtechnikáját. Ezek a látvány elemek vagy mozzanatok nagyon is fokozták a fellépésének sikerét. A programba nem véletlenül választotta be a halmozottan tömény szerzeményét a Trilogy Suite-t (Guitar Solo Trilogy Suite Op:5-1986). Ez volt az az alkotás, amikor a zenésztársak egyedül hagyták a színpadon Yngwie-t. Ekkor kerültek górcső alá a legismertebb (komolyzenei és rock) klasszikusok. Nem több mint egy Stratocaster gitárral és csomó effektel csodát tudott művelni. Az egyszerű kórustól a komplett virtuális nagyzenekarig segítette tökéletesé tenni a Hendrix: Red House; Deep Purple; Albinoni Adagio in G minor-t valamint Fugue-t, és ezenkívül, amit ebbe a hosszabb lélegzetű műbe bele tudott fűzni. A produkciója végeztével a gitárja húrjait mesteri módszerrel egyenként letépte a gitárjáról. A show-t a kiváló tudású zenészbarátok vették át egyenként. Nem szeretném említés nélkül hagyni, azt hogy ők Yngwie mögött csak háttérzenészek voltak, annak ellenére, hogy hangszeres tudásuk sokunkat elkápráztatott. Elsőnek Joakim Svalberg Korg billentyűművész előadta szólók közé iktatva Hacsaturián: Kardtáncát. Majd Mick Cervino basszus játéka következett Bizet: Carmenjával. A zenekar ritmus művésze Patrik Johansson páratlan ritmus érzékének adott hangot, jó pár percig. A szólisztikus” betét alatt Yngwie segédei a húrjaitól megszabadított hangszerét tették ismét koncertezésre alkalmassá. A kulturális körutazásunkat és zenei-kvíz játékát felváltotta a You dont Remember, I´ll Never Forget (Trilogy-1986) album száma, és a ráadás blokk előtti utolsó szám ismét az Attack albumról került ki. A Valhala-t is korrektül megspékelve Yngwie szólóival, mielőtt távozott a Pecsa színpadáról. A fennmaradó ráadás számokat valahogy a közönség nem olyan lelkesen követelte mint, ahogy azt kellett volna, egyébként. Ezért inkább a felszívódást választottam, nehogy ezt a pozitív hangulatot, amit ezen a koncerten kaptam, eltűnjön.
Barátaim, leendő hazai gitártehetségek és virtuózok, lehet tőle tanulni, mert ezen a tavaszon itthon is feldobta a labdát! De egy kicsit még tovább mennék. Nyugodtan elmehettek vásárolni, vagy zenei könyvtárból kikölcsönözni néhány klasszikus zenei művet. Alaposan bele lehet mélyedni és csiszolni zenei tudásotokat. Kezdésnek mondjuk Chopin: Étude: Op.10 No.12.; Chopin: Nocturne: Op.9. No.2. és Beethoven: Sonate Op.54. is talán megteszi...