film [filmkritika] 2010. december 16. csütörtök 04:50
nincsen hozzászólás
szerző: TokiMegaagy - Párosan szép az élet UIP-Duna Film
Zalatnay Cini óta tudjuk, hogy barátra minden körülmények között szükség van, ám a kellően szívós és eltökélt ellenség fontosságának hangsúlyozása valamiért minduntalan háttérbe szorul. Pedig el kell ismernünk, hogy a filmtörténet legnagyobb gaztevői számára sem akadna jobb elfoglaltság az unott malmozáson kívül ellenfeleik nélkül. A Megaagy című animációs film is ebből a rendhagyó megközelítésből mutatja be, hogy mi is történik akkor, ha az egyébként meglehetősen ügyefogyott rosszfiú már a történet első fél órájában kiiktatja a cselekmény pozitív hősét.
Tudniillik a mozi középpontjában a földön kívüli felmenőkkel rendelkező és páratlan elmével, valamint legalább ennyire párját ritkító lúzerséggel megáldott Megaagy áll, aki képtelen beilleszkedni abba a végletekig idealizált minitársadalomba, amely csecsemőkori riválisát, a szintén idegen univerzumból érkezett, ám sokkal emberarcúbb Metro Mant tekinti hősének. És ha már így alakult, Megaagy hagyja magát alárendelni a sorsnak és azt teszi, amihez a legjobban ért: ha nem lehet jó, akkor rossz lesz, mégpedig a rosszak közül is a legrosszabb. A két pólus között kiéleződő küzdelem azonban korán váratlan fordulatot vesz, Matro Man semlegesítése után jön a fájó felismerés: rosszfiúnak lenni bizony elég unalmas dolog, ha nincs ki ellen harcolni. Így hát Megaagy úgy dönt, új szuperhőst teremt a buli kedvéért, nem is sejtve, hogy emiatt később saját elveit kényszerül majd feladni.
Mivel a jó és gonosz ellentétének problematikáját már nagyon sokszor és nagyon sok oldalról körüljárták a film- és képregény-készítők, egyre nehezebbé válik kitörő lelkesedéssel fogadni az újabb és újabb próbálkozásokat, pláne, ha alapvetően egy gyerekfilmről van szó. Ehhez képest üdítő változást jelent a kicsit esetlen, de annál viccesebb és szerethetőbb gazfickó figuráját favorizáló koncepció, melynek hála a néző többre számíthat egy unalmas klisével agyoncsapott befejezésbe torkolló, másfél órás csihi-puhinál. Említést érdemel még a történet Sancho Panzajaként funkcionáló Talpnyali karaktere, aki kis megszakítással ugyan, de a végletekig képes kitartani gazdája mellett. A poénok java is az ő közreműködésével születik és a legjobb, hogy ezen gegek többsége még a felnőtt közönség arcára is képes mosolyt csalni. Az egyetlen csalódást a meglehetősen visszafogottan kivitelezett 3D-s látványvilág jelenteti, a lenyűgöző effektek helyett az ember nem sokkal kap többet, mintha csak egyszerű 2D-ben nézné a filmet. Összességében azonban pozitív csalódásként értékelhető a mozi még a szuperhősködéstől megcsömörlött nézőközönség számára is. Gyerekeknek a megtekintés pedig szülői audiokommentár igénybe vétele mellett ajánlott.