beszámoló [koncert]  2010. december 6. hétfő   13:45

nincsen hozzászólás

  Az Anathema, pontosabban Danny Cavanagh elég sűrűn megfordul hazánkban, így szinte kötelező érvényű volt, hogy az őszi európai turnéjukon Budapestet is útba ejtik. A rendkívüli hosszúságú koncertjük előtt a norvég Petter Carlsen és a német The Ocean melegítette be a közönséget.
  
  A The Ocean is szeret fellépni nálunk, legutóbb október közepén adtak koncertet a Dürer kertben a The Dillinger Escape Plan vendégeként. Német barátaink sajnos kicsit rövidített programmal, és fények nélkül voltak kénytelenek színpadra lépni, mivel szinte a kezdésre sikerült csak beesniük a fővárosi rendőr kollégák alapos ellenőrzésének köszönhetően. Ettől függetlenül ismét egy zseniális koncertet adtak 25 percben a germán post metal mesterei. A rövid beállás ellenére remekül szólaltak meg a kimunkált dalaik, és a színpadi produkcióval ezúttal sem volt probléma: folyamatos mozgásban voltak a deszkákon a precízen játszó zenészek. A Heliocentric című idei albumra helyezték a hangsúlyt, a Firmament, a Swallowed By The Earth és az egyben eljátszott The Origin Of Species, The Origin Of God kerültek terítékre a rövid műsoridőben. Jövő tavasszal egy headliner európai turnét terveznek, amely keretében remélhetőleg ismét útba ejtik majd hazánkat!
  
  A norvég Petter Carlsen nagy haverja a Cavanagh tesóknak, de nálam abszolút nem működött az egy szál magában gitáron melankolikus, pop-rock zenés dalokat pengető figura produkciója. Kellemes hangja van a srácnak, de már a második számnál unalomba és giccsbe fulladtak a lírai nóták. Másnak ettől még persze elnyerhette a tetszését Petter fellépése, de én sokal jobban örültem volna, ha inkább a The Ocean játszik helyette dupla annyit.
  
  Az Anathema legutóbb 2008-ban járt nálunk, az akkor még működő Avalon klubban játszottak a Cavanagh testvérek. De a Diesel klub (azaz akkori nevén E-klub) sem ismeretlen terep számukra, hiszen 2004-ben már jártak itt. Aki előzetesen utánanézett a neten a setlistnek, előre fel tudott készülni a gigantikus hosszúságú, több mint két és fél órás műsorra. Nos, aki viszont felkészületlenül érkezett, az biztosan meglepődött a maratoni játékidőn. Sőt, már egyből a első egy órán, amikor is a Cavanagh fivérek szépen egy az egyben eljátszották az idén megjelent We Are Here, Because We Are Here című albumot. Igaz, hogy már 7 éve nem jelentkeztek hangzóanyaggal, de ez szerintem akkor sem volt a legjobb húzás. Vannak jó dalok az új lemezen, de sajnos gyengébbek is, így nem ártott volna szelektálni, hogy mit játszanak el élőben. Kezdéskor a zenekar is kicsit enerváltnak tűnt, valamint nem volt sok kommunikáció a közönséggel, így nálam bizony az unalom percei is hosszabbnak éreztették ezt az első órát. Aztán a Hindsight végeztével felcsendült a Deep, és egyből meglett az, ami az első órából hiányzott. A közönség is élénkebb lett, ahogy a zenészek is, és innentől egy kiváló, másfél órás best of szettet kaptunk. Az elején gyengélkedő hangzás is rendbe jött idáig, és a jól ismert, ezerszer hallott, de ezeregyedszerre is kellemes hallgatnivalónak bizonyuló nóták abszolút élvezetessé varázsolták a fellépés hátralévő részét. Vincent is közvetlenebb lett, bár ő az egész estén jól érezte magát. Ezúttal a mókás, óvszerre emlékeztető fehér sipkában pengető Danny volt kicsit fáradtabb a szokásosnál, de a végére rá is átragadt az közönségből sugárzó oldott hangulat. Jamie is átéléssel basszusozott, és üde színfoltot jelentett a sok dalban feltűnő Lee Douglas tiszta, szép éneke. A hölgy legnagyszerűbb pillanatait az A Natural Disaster és a Parisienne Moonlight adta, de a többi szerzeményben való szereplése is kiválóan sikerült. A műsorban amúgy jó sok nóta volt az A Natural Disaster-ről (a címadón kívül még Balance, Closer, Are You There?, Flying) és a Judgement-ről (Deep, Pitiless, Forgotten Hopes, Destiny Is Dead, One Last Goodbye, Parisienne Monlight, Judgement). Az A Fine Day To Exit-ről csak a Temporary Peace-t hallhattuk, az Alternative 4-ról pedig az Empty, a Lost Control és a ráadás előtti zárást adó, Petter Carlsen vendégszereplésével előadott Fragile Dreams hangzott el. Sajnos régebbi nóták ezúttal nem kerültek terítékre (pedig némely turnéállomáson az Angelica, sőt a Sleepless és az A Dying Wish is előkerült). Az abszolút lezárást pedig a Pink Floyd feldolgozás Comfortably Numb jelentette, amelynek végén a kivonuló zenére egy vidám búcsúzó momentumként Danny megtáncoltatta Lee-t és Jamie-t is.
  
  Az Anathema egy újabb minőségi, egyben élvezetes és hangulatos koncertesttel varázsolta el a zsúfolásig telt Diesel klub közönségét. Számomra a The Ocean rövid koncertje is legalább akkora élvezeti értéket adott, mint az Anathema kissé unalmasan induló, és túl hosszúra nyúló fellépése. Mivel ez a két remek banda nagyon gyakran látogat el hozzánk, még biztosan többször láthatjuk őket budapesti színpadon.

Kulcsszavak:
  anathema     petter carlsen     the ocean 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás