hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2010. december 6. hétfő   13:45
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Anathema, Petter Carlsen, The Ocean
2010. november 18., Budapest, Diesel Klub

  Az Anathema, pontosabban Danny Cavanagh elég sűrűn megfordul hazánkban, így szinte kötelező érvényű volt, hogy az őszi európai turnéjukon Budapestet is útba ejtik. A rendkívüli hosszúságú koncertjük előtt a norvég Petter Carlsen és a német The Ocean melegítette be a közönséget.
  
  A The Ocean is szeret fellépni nálunk, legutóbb október közepén adtak koncertet a Dürer kertben a The Dillinger Escape Plan vendégeként. Német barátaink sajnos kicsit rövidített programmal, és fények nélkül voltak kénytelenek színpadra lépni, mivel szinte a kezdésre sikerült csak beesniük a fővárosi rendőr kollégák alapos ellenőrzésének köszönhetően. Ettől függetlenül ismét egy zseniális koncertet adtak 25 percben a germán post metal mesterei. A rövid beállás ellenére remekül szólaltak meg a kimunkált dalaik, és a színpadi produkcióval ezúttal sem volt probléma: folyamatos mozgásban voltak a deszkákon a precízen játszó zenészek. A Heliocentric című idei albumra helyezték a hangsúlyt, a Firmament, a Swallowed By The Earth és az egyben eljátszott The Origin Of Species, The Origin Of God kerültek terítékre a rövid műsoridőben. Jövő tavasszal egy headliner európai turnét terveznek, amely keretében remélhetőleg ismét útba ejtik majd hazánkat!
  
  A norvég Petter Carlsen nagy haverja a Cavanagh tesóknak, de nálam abszolút nem működött az egy szál magában gitáron melankolikus, pop-rock zenés dalokat pengető figura produkciója. Kellemes hangja van a srácnak, de már a második számnál unalomba és giccsbe fulladtak a lírai nóták. Másnak ettől még persze elnyerhette a tetszését Petter fellépése, de én sokal jobban örültem volna, ha inkább a The Ocean játszik helyette dupla annyit.
  
  Az Anathema legutóbb 2008-ban járt nálunk, az akkor még működő Avalon klubban játszottak a Cavanagh testvérek. De a Diesel klub (azaz akkori nevén E-klub) sem ismeretlen terep számukra, hiszen 2004-ben már jártak itt. Aki előzetesen utánanézett a neten a setlistnek, előre fel tudott készülni a gigantikus hosszúságú, több mint két és fél órás műsorra. Nos, aki viszont felkészületlenül érkezett, az biztosan meglepődött a maratoni játékidőn. Sőt, már egyből a első egy órán, amikor is a Cavanagh fivérek szépen egy az egyben eljátszották az idén megjelent We Are Here, Because We Are Here című albumot. Igaz, hogy már 7 éve nem jelentkeztek hangzóanyaggal, de ez szerintem akkor sem volt a legjobb húzás. Vannak jó dalok az új lemezen, de sajnos gyengébbek is, így nem ártott volna szelektálni, hogy mit játszanak el élőben. Kezdéskor a zenekar is kicsit enerváltnak tűnt, valamint nem volt sok kommunikáció a közönséggel, így nálam bizony az unalom percei is hosszabbnak éreztették ezt az első órát. Aztán a Hindsight végeztével felcsendült a Deep, és egyből meglett az, ami az első órából hiányzott. A közönség is élénkebb lett, ahogy a zenészek is, és innentől egy kiváló, másfél órás best of szettet kaptunk. Az elején gyengélkedő hangzás is rendbe jött idáig, és a jól ismert, ezerszer hallott, de ezeregyedszerre is kellemes hallgatnivalónak bizonyuló nóták abszolút élvezetessé varázsolták a fellépés hátralévő részét. Vincent is közvetlenebb lett, bár ő az egész estén jól érezte magát. Ezúttal a mókás, óvszerre emlékeztető fehér sipkában pengető Danny volt kicsit fáradtabb a szokásosnál, de a végére rá is átragadt az közönségből sugárzó oldott hangulat. Jamie is átéléssel basszusozott, és üde színfoltot jelentett a sok dalban feltűnő Lee Douglas tiszta, szép éneke. A hölgy legnagyszerűbb pillanatait az A Natural Disaster és a Parisienne Moonlight adta, de a többi szerzeményben való szereplése is kiválóan sikerült. A műsorban amúgy jó sok nóta volt az A Natural Disaster-ről (a címadón kívül még Balance, Closer, Are You There?, Flying) és a Judgement-ről (Deep, Pitiless, Forgotten Hopes, Destiny Is Dead, One Last Goodbye, Parisienne Monlight, Judgement). Az A Fine Day To Exit-ről csak a Temporary Peace-t hallhattuk, az Alternative 4-ról pedig az Empty, a Lost Control és a ráadás előtti zárást adó, Petter Carlsen vendégszereplésével előadott Fragile Dreams hangzott el. Sajnos régebbi nóták ezúttal nem kerültek terítékre (pedig némely turnéállomáson az Angelica, sőt a Sleepless és az A Dying Wish is előkerült). Az abszolút lezárást pedig a Pink Floyd feldolgozás Comfortably Numb jelentette, amelynek végén a kivonuló zenére egy vidám búcsúzó momentumként Danny megtáncoltatta Lee-t és Jamie-t is.
  
  Az Anathema egy újabb minőségi, egyben élvezetes és hangulatos koncertesttel varázsolta el a zsúfolásig telt Diesel klub közönségét. Számomra a The Ocean rövid koncertje is legalább akkora élvezeti értéket adott, mint az Anathema kissé unalmasan induló, és túl hosszúra nyúló fellépése. Mivel ez a két remek banda nagyon gyakran látogat el hozzánk, még biztosan többször láthatjuk őket budapesti színpadon.


Kulcsszavak:
  anathema     petter carlsen     the ocean 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Az Anathema myspace oldala

A The Ocean myspace oldala

 kapcsolódó helyszín: 

Diesel Club - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

A legkeményebb év végi buli: The Ocean Front, Erased, Monokay (AT), Latch Drop!

Az ausztrál The Amity Affliction zenekar újra kiadja az ikonikus 2014-es albumát, a Let the Ocean Take Me-t

Megjelent a The Ocean Front új kislemeze

Anathema - The Optimist Tour 2017 - Durer kert

Anathema: old-school dalokkal és régi tagokkal érkezik a 25 éves zenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Aurora a Budapest parkban
A legenda visszatér: Tom Jones az MVM Dome-ban
Avenged Sevenfold a Budapest Parkban!
Exodus, Stonedirt, MWS
Carcass, Beneath The Void, Vér
A Day To Remember, Polaris
Biffy Cylro a Budapest Parkban
Imagine Dragons & Declan Mckenna - Szenvedő, felemelő és melengető
Skillet a Budapest Parkban – Lángok helyett emelőkkel a magasba
Spike and the Gimme Gimmes a Dürer kertben
Only The Poets az A38 hajón
Iron Maiden, Halestorm
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation
 kapcsolódó fotók: 

The Ocean (GER) - 2010. október 13. Dürer Klub
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 august strindberg    venom    hailee steinfeld    69 eyes    dote    bookmarks    gallows    bullet for my valentine    the word alive (usa)    prince of persia    szekeres andrás    angertea    leander    gerard butler    satyricon    heaven street seven    prophets of rage    s first date    rammstein    az emlékmás    endgame    rachel mcadams    halott pénz    kvaen    chaos of disorder  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!