beszámoló [koncert]  2010. november 29. hétfő   12:44

nincsen hozzászólás

  Nem véletlenen, hogy az egekig emeli a nemzetközi sajtó Joe Bonamassa nevét és tevékenységéről ódákat zeng. Rock titán, gitárhős, géniusz és sorolhatnám a megtisztelő címeket, melyet rá aggasztottak és aggasztani fognak. Aki másodszor látta az alig harmincas éveit taposó Bonamassát, az sem talál kivetnivalót produkciójában, és nem véli túldicsőítésnek ezen hangzatos szavakat!
  
  Szerintem nem lehet véletlen az, hogy szinte egymásután három gitáros legenda lépett fel Budapesten. Hetekkel ezelőtt itt volt Alvin Lee, a Ten Years After legedás gitárosa, aki nem csak a legendás zenekarában tudta megtartani hírnevét, mint hallhattuk itt a Pecsában is. Itt volt a fiatal, erőtől kicsattanó Joe Bonamassa szintén a Pecsában, és napokkal ezelőtt igaz más műfajban színpadot felszántó Satriani. Le a kalappal az események szervezőinek. Egyébként én azt hiszem, hogy sokat kell várni arra, hogy az ég ilyen formában csillagos tudjon maradni.
  
  Viszonylagos fiatal kora ellenére is igen termékeny szerző Joe Bonamassa. Ez látható az eddig kiadott albumairól és emellé applikált DVD-iről. De nem csak albumai után, hanem e fellépése által biztosított bennünket arról, hogy a blues és világa nála csak a kezdet és nem a vég. Joe-ban tényleg jóval több van, ő maga a gitáros, aki bármit el tud játszani nekünk. Affinitása van hozzá, kreativitásának vénája maga a Zene. Pont ezért Bonamassa sem egy egyszerű blues sztaniolba ágyazott haknival lepte meg Pecsa közönségét mondván, jó lesz ez ide -, hanem igen vérbő és kiadósra sikeredett mesteri turnéállomásnak tekintette fővárosunkat. Változatos produkciója minden hallgatónak bejött - ami természetesen nem utólagos szempont. Ebbe a változatosságba remekül belepasszoltak hallott dalai:
  A nyitó tételnek a gyors Cradle Rock-ot (A Ney Day Yesterday) választotta, majd a az érzelmes a blues dalát, a So Many Roads-ot (You and Me) egyszerűen hibátlan! Majd újra pörgette a húrokat a Never Make Your Move Too Soon-t (Had to Cry Today), de a So Its Like That (Live at The Cabooze) sem maradt ki a műsorból. A hangulatot egy újabb lassú blues tétellel fokozta, ez volt a If Heartaches Where Nickels (A Ney Day Yesterday), majd a hátrafordulós, közönség izgató blues tétel Slow Train-t, valamint a dögös Young Mans Blues.
  Remek szólókkal megtűzdelt lírai Sloe Gin-t (Sloe Gin), és John Henry balladáját, (Ballad Of John Henry) követte a lenyűgöző Happier Times, (Ballad Of John Henry). Ellenpontként került terítékre a tökös boogie: a Walk in My Shadow, (A Ney Day Yesterday) valamint hallhattuk az ujjgyakorlatnak sem rossz Woke Up Dreaming (Blues Up Dreaming) dalt és a Mountain Time-ot (So, Its Like That). Joe a Bird On A Wire és a Just Got Paid dalokkal búcsúzott.
  
  Nyugodtan elmondható a koncert tükrében, hogy Bonamassa egy igen kiváló gitáros, akinek minden pillanata szórakoztató és figyelemreméltó. Jellemző rá az attraktív előadásmód, feszes, pontos játék. Mozdulatai, széles terpeszei, vívópózai, grimaszai, magáért beszéltek. Előadásából semmi sem hiányzott, minden benne volt. A közönség hibátlan fogadtatása sem volt véletlen, mert aki előzőleg látta őt, az biztosra ment. Lemezei csak ízelítők a fellépéseihez képest, mert így élőben mutatkozott meg Bonamassa valódi lénye, és valójában csak élőben látható zsenialitása. Joe nem aprózta el játékát. Minden a helyén volt, mint a Herendi porcelánboltban. Semmi felesleges sztár allűr, nagyképűség, csak a hibátlan, változatos, bravúros produkció. Önmagában is, de így csapatával is pazar produkciót nyújtott, Joe hibátlan zsigerekig hatoló játéka valamint nem utolsó sorban zenésztársai játéka (Carmine Rojas- basszus, Bogie Bowles- Dob, Rick Melick- billentyű).

Kulcsszavak:
  joe bonamassa 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás