beszámoló [koncert]  2003. április 8. kedd   11:24

nincsen hozzászólás

  Mikor befordultunk a Fényes Adolf utcába éreztem, hogy itt nincs minden rendben. Egyetlen teremtett lélek sem csövezett” az utcán, s miután lementünk megdöbbenve tapasztaltam, hogy lent sem sokkal jobb a helyzet. Szomorú, hogy a külföldi csapatok sem tudják már felcsigázni a hazai rajongókat.
  
  Szerencsére mire a Mádör játszani kezdett egy fokkal többen álltak már a kűzdőtéren. Kategorizálástól függetlenül a Mádör rockos muzsikája megadta a megfelelő alaphangulatot. A számok vicces felvezetései néhányunknak mosolyt fakasztottak az arcunkra, nem beszélve a számcímekről”. A második szám az Álljunk meg egy szóra” vagy az ezt követő A garas és a fog esete a perverzitással” nem hétköznapi témaválasztásról tanúskodnak. Sajnos az együttesen látszott, hogy a tagoknak tudomásom szerint nem ez az elsőszámú zenekar az életükben, de ha így folytatják a srácok akkor komolyabb eredményeket is elérhetnek a jövőben.
  
  A fél órás produkciót a Stig Roar Husby követte. Felfogás kérdése, hogy magyarnak tekintjük-e a zenekart, az tény, hogy a tagok kishazánkban élnek, de koncepció, hogy csak külföldi lehet tagja a csapatnak. Ennek megfelelően egy amerikai-angol-skandináv formáció állt a színpadon és kezdett bele kellemes indie muzsikájukba. Mike Lindsay énekes, gitáros a 90-es évek korai indie bandáinak tagja volt Skóciában, mielőtt átköltözött Budapestre, a Seattle-i Nathan a Flop-ban fejlesztette” dobtudását a mai szintre, Espen Norvégiából míg Patrik a svéd Flames of Finland-ból érkezett. A régebben még Fabulon névre hallgató SRH meglepett pár új szerzeménnyel legalábbis nekem új volt de lenyomtak pár slágert” is.

  A Bounder Of The Remove-val indítottak, majd az Espins Rocker a Malleable mind és az Eloise következett. A dalok szövege nem túl bonyolult akit érdekel a honlapon a legtöbb megtalálható -, kezdő angolosok is könnyen boldogulhatnak vele, s témáik sem az élet komoly problémáit boncolgatják. Egyszerű és könnyen befogadható zenéjük hamar mozgást csalt az emberek lábaiba is. A Rectifier Valve ...She´s not happening anymore, You´re the obstacle...” refrénje az egyik kedvencem, s szerencsére ezt is elnyomták, majd a remekül táncolható kétperces Rings következett. Végezetül pedig a tagadhatatlan Ragged Stallion cowboy-os” témájával zárta az aznapi adagot a Stig Roar Husby.
  
  Végül jöhetett a svéd Leiah. Első benyomásra tipikus britpop sérós műmájer srácoknak tűntek sajnos egyre több van ugyanis belőlük a hazai bulikon is -, de hamar kidrült, hogy nem érdemes a külső alapján ítélni. A 98-ban alakult banda frontembere az énekes David Lehnberg a maga nagyjából 20 évével, fekete kissé túlnőtt” elöl-hátul össze-vissza félhosszú hajával, háromkilónyi karkötővel és nyaklánccal a testén s mindehez kb. 45 kg-os súlyával egy igen feltünő személyiség. Ehhez társul a kimagasló énektudása. Nem tudok sok hazai énekest felsorolni, akik ilyen erővel ilyen dallamokra képesek, a kitartásairól nem is beszélve. A zenekar egyen trikóban lépett fel, mindenki saját képével nyomtatott fehér pólóban virított a vörös fények előtt. A basszer srácon Andersen, aki egy rövid időre már kilépett a bandából, de 2001-ben ismét csatlakozott, látszott, hogy ha nagyobb lenne a színpad akkor ő azt is teljesen bemozogta volna, míg párja a túlszélen kis egyiklábrólamásikra típusú mozgással kimerítette a repertoárát.
  
  Egy ismeretlen billentyűs srác alkotta még a csapatot a doboson kívűl, de ő volt a gyenge láncszem szerintem. Bámulatos remegő-rázkódó tánckombinációja kissé nevetségessé tette az egyébként remek produkciót. Elsősorban a tavaly megjelent Sound Of Diversity című album számait játszották, de a 2001-es Surrounded By Seasons-ról is akadtak slágerek. Rögtön itt volt az első dal a Colours Run Static, ahol David egyből megmutatta mire képes a hangszálaival. A tagkilépés miatt hármójuk által rögzített album másik kedvence a Delta is szerepelt a programban. Mind dallamvilágát, mind szövegét tekintve remek szerzemény. Ez az ami szerintem tipikus emonak mondható.

  Az érzelmek csak úgy áradnak a sorokból, a téma belassult, de egyben van ritmusa is, olyan lágyan hömpölygő megfoghatatlan valami. Tökéletes szám. Az új korongról az Adaptort említeném meg. Gyorsabb az átlagos Leiah daloknál, de ebben is benne van az az érzelemtúltengés, elmerengés, ami általában az északiakat jellemzi. Kicsit poposabb, mint az album többi nótája, de még bőven belefér az együttes hangzásvilágába.
  
  Volt még egy komolyabb ének nélküli elektronikus zene hatását keltő 5-6 perces hangfolyam, ami megtörte az egyébként kissé egyhangú dalok sorát. Nagyon jók a dalok, de hiányzik belőlük az a változatosság, ami mondjuk a The Get Up Kids-ben megvan hogy csak az egyik legnagyobb emo képviselőt említsem. Végül de nem utolsósorban még pár szót az új album első daláról, a Tiglio-ról. Ez a szám egyike azoknak, amelyekben minden tag megmutatja külön-külön, hogy mit is tud. Egy rövid kis gitárszóló persze nem kell egyből metálra gondolni egy kellemes szintis rész és David nem akarom túlmagasztalni hangja is több oktávnyi hangskálát bejár a produkció négy perce alatt.
  
  Összességében nem bántam meg, hogy a kedd estémet ismét a Vörös Lyukra áldoztam, mert ismét gazdagabb lehettem pár koncertélménnyel, illetve ismét bizonyságot kaptam arról, hogy a skandinávok a legjobb zenei képességekkel rendelkező népek egyik kiemelkedő tagjai. S ha a srácok tartják a tempót minden évben új album akkor remélem hamarosan újra találkozhatok velük a hazai színpadok egyikén.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: