szerző: dr KrampácsLetz Zep 2010. szeptember 24. Papp László Aréna
Nem szokásom negatív kritikákat írni, de ez a Letz Zep fellépésének sajnos füstje volt nagyobb, mint maga a lángja. Nem tudom, mi hiányzott ebből a koncertből, de az biztos, hogy valami nagyon hiányzott. Talán maguk a Led Zeppelin tagok, a legendás egykori négyes. Mára csak hármas, akiknek első négy albumát rongyosra hallgattam, mert csak szalagon tudtam beszerezni. A hi-fi és a Hightech hangzást akkor csak hírből hallottuk, mert az MK27 kazettás és az Unitra orsós mindennek volt nevezhető, csak annak nem. De így is felemelő volt hallgatni azokat az igazán egyedi és frenetikus hangokat, melyek egy komplett generációt szippantottak magukba.
Gondoltam, hátha valami jó sül ki ennek a tribute csapatnak a produkciójából. Hisz William Kulke énekes kiállása tényleg belevaló Plant volt, de a hangja csak nyomokban tartalmazta Plant hangját. Andy Gray gitárosuknak is voltak jó pillanatai. Hibátlanul játszotta a Zep nótákat, de jó párszor feleslegesen csavarta meg a számokat. De még így is hiányzott belőle Jimmy Page zsenialitása és az elmaradhatatlan analóg eszközök, melyekkel még hitelesebbé tudta volna tenni ezt a produkciót. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a két háttérzenész Steve Turner (John Paul Jones) és Simon Jeffrey (John Bonham) hibátlanul teljesített.
A meghirdetettnél egy kicsit később a Rock & Roll daluk felütésével kezdték koncertet. Hallhattuk a szintén sikeres Black Dog-ot kreatív felvezetéssel, egy picit gondban voltam az Over the Hills and Far Away dal kapcsán, hogy tényleg azt játsszák-e, de az volt. Úgy érzem, hogy kicsit öncélú volt a What is and What Should Never Be is. Nem csak az én hangulatomat javította Steve Turner billentyűjátéka a soron következő Misty Mountain eljátszása alatt. Szerintem nagy hiba volt a Fender Rhodes MK1 analógot elhagyni. De ő inkább úgy gondolta, hogy Norddal jobb lesz a hangzás. Hát nem igazán. Időugrással és némi improvizálással, nem kevés akkordtévesztéssel vezették fel Hammond alapú Since Ive Been Loving You-t. A billentyűs tételek közül megint előkerült egy Rhodes-re írt melankolikus dal, mely a zenekar sötétebb, elszállós, fehérporos időszakában íródott, ez volt a No Quarter. Valószínűleg érezték az előadók, hogy vissza kell kanyarodni a zenekar kezdeti, forradalmi időszakhoz. Kis zavar támadt az egyik rajongó nyugdíjasok, nyugdíjasok beüvöltéseire, amikor belecsaptak a Dazed and Confusedbe zseniális basszus tételbe és az azt követő közönségénekeltetésbe. A kimaradhatatlan Black Mountain Side és a Kashmir következett - a koncert befejező tételei Led Zeppelin legnagyobb slágereit foglalták magukba. A Stairway to Heaven-en keresztül a Moby Dick, majd a Communicatioin Breakdown állította fel a székeikről az egykoron lázadó tinédzsereket.
Az este programkörítése nem volt rossz, sajnos a lényeges Zepp számokat hagyták a koncert végére. Véleményem szerint pont ezekért jöttünk, és ha ezekkel a ráadás számokkal kezdik a koncertet, akkor széles vigyorral ültük volna végig az előadást.