beszámoló [koncert]  2010. október 15. péntek   14:56

nincsen hozzászólás

  Az Epica zenekar gyakori vendégnek számít hazánkban, ami kétségtelenül nagy örömmel tölti el a szimfonikus/power/gót metal híveit. Az elmúlt néhány évben több rockfesztiválon és klubkoncerten is szerepeltek már nálunk, és persze ne feledkezzünk el az egyedülálló Miskolci Operafesztiválról sem, ahonnan a Classical Conspiracy album anyaga származik. Ebben a nagy magyarbarátságban talán szerepe van annak is, hogy a csodaszép Simone Simons énekesnő párja, a Kamelot billentyűs Oliver Palotai is magyar származású, ki tudja... A lényeg az, hogy aki esetleg kihagyta a Hegyalja fesztivált és a hollandok fellépését, most a Diesel Klubban pótolhatott.
  A turnén az ugyancsak holland ReVamp és a francia Kells zenekarok kísérték az Epicát. Elsőként a ReVamp állt színpadra, ami kissé meglepő. Noha ez a formáció csak 2009-ben alakult meg, Floor Jansen énekesnő már nevet szerzett magának az After Forever-ben (akiket ugye a szimfonikus/gót metal rajongóinak nem kell bemutatni), a Kells-ről meg még sosem hallottunk. Most mégis a hollandok nyitották az estét, és rögtön fel is rakták a lécet magasra.
  
  A dekoratív Floor Jansen rutinosan kommandírozta a csapatát és szinte folyamatosan mosolygott. A társak szintén nagy átéléssel játszottak, a ReVamp számok kiváló alapot szolgáltattak ehhez. Akárcsak a többi fellépő, ők sem könnyed áriázással és gótikus melankóliával múlatták az idejüket, hanem voltak keményebb, zúzósabb részek bőven. A debütalbum majdnem teljes terjedelmével eljátszásra került, a Here´s My Hell, Sweet Curse, Fast Forward, Kill Me With Silence, Million, Head Up High és az In Sickness ´Till Death Do Us Part trilógia mindhárom része elhangzott ma, így hát a játékidőre sem lehetett panasz.
  Már ebben a korai időpontban is tisztességes létszámú érdeklődő jelent meg a nézőtéren, és szemmel láthatóan mindenkinek bejött a ReVamp produkciója. Az énekesnő még egy kézikamerát is elővett a show vége felé, hogy testközelből filmezze a zenészek buzgalmát, és a közönség örömét. Az eljátszott nóták alapján esély van rá, hogy a ReVamp még komoly tényező lehessen a színtéren, én szurkolok nekik, hogy még hasonlóan élvezetes albumokkal és koncertekkel ajándékozzák meg az érdeklődőket.
  
  Szimfonikus nu-metal. Még viccnek is gázul hangzik, nem? Sosem gondoltam volna, hogy a Kells kapcsán ezt a jelzőt kell használnom mivel nem ismertem őket, valami szokásos nőiénekes-power metalos produkciót vártam, minden eredetiségtől mentesen. Nos, eredetiséget végül kaptunk bőségesen.
  Mikor belecsapott a húrokba a Kells, szerintem minden jelenlévőnek felszaladt a szemöldöke a homloka tetejére, és ott is maradt egészen az első nóta végéig. Egyáltalán nem azt kaptuk, amire számítottunk. De csak az első szám esett áldozatul az értetlenkedésnek, utána viszont a közönség nagy részének sikerült egy hullámhosszra kerülni a Kells zenei világával. Ugyanis ebben a zenében benne van minden, amiért a nu-metalt / metalcore-t szeretni lehet (igenis lehet!). Vastag, Korn-szerű hangzás, döngölős ritmusok és breakdown-ok, helyenként szimfonikus, operás aláfestések, jobbra-balra ugráló, olykor angyalian éneklő, olykor veszettül hörgő énekeslány. Bizony, a Virg névre hallgató hölgy meglehetősen széles skálán mozgó hangokat préselt ki magából, és ez nagyon jót tett a zenének. Egyedül a színpadi mozgásán lenne még bőven javítanivaló, ezt az infantilis ugrabugrát jó lenne hanyagolni... A basszeros a fizimiskát és mozgáskultúrát tekintve tökéletesen beleillene a Korn-ba, míg a gitáros Pat inkább amolyan metalcore arcnak tűnik. Az összjátékukra viszont nem lehetett panasz, mindegyik tag nagy átéléssel nyomta a súlyos groove-okat.
  A közönségnek is sikerült ráéreznie a produkció ízére, egyre több kéz lendült az égbe, és bizony a hajak is elkezdtek lengedezni. A koncert végén Virg még a nézőtérre is beugrott egy kis szörfözésre, az első sorok legnagyobb örömére. Nem tudom, milyen lehet a franciaországi metal színtér, én onnan még említésre méltó csapatot nem hallottam, de úgy látszik, a Kells nevét érdemes nyilvántartásba vennünk. Ők voltak a nap meglepetése. Mégpedig pozitív irányban, amit szerintem az első hangok alapján senki sem gondolt volna.
  
  Eddigre már mindenki ki volt éhezve az Epicára, a nézőtér dugig megtömve, hiszen természetesen miattuk jöttünk el ma este. Ők talán most tetőzték be az életművüket a Design Your Universe albummal, amely a legkerekebb, legátgondoltabb alkotásuknak tekinthető. A koncerten természetesen ezek a nóták játszották a főszerepet, de több korábbi szerzemény is helyet kapott. A Samadhi vezette be a bulit, aztán következtek a Resign To Surrender, Sensorium, Fools Of Damnation, Unleashed, Martyr Of The Free Word, Tides Of Time dalok. A Star Wars-ból ismert Imperial March-ot is megkaptuk, ez különlegességnek számított, hiszen albumon csak a Classical Conspiracy-n hallható. Hátra volt még az Epica slágernek számító, ezért óriási közönségénekléssel kísért Cry For The Moon, a The Obsessive Devotion, és a Design Your Universe. Ráadás nélkül nem távozhatott a csapat, ezért még visszajöttek a Sancta Terra, a Quietus, és a Consign To Oblivion erejéig.
  Nem véletlenül rajong Magyarország ennyire az Epicáért (és fordítva is), hiszen rendkívül jó hangulatú buli kerekedett október 2-án a Diesel Klubban. Különösen a két gitáros volt aktív, Mark Jansen és Isaac Delahaye még a hangfalakat is megmászta. Előbbi a hörgős vokálok terén is kulcspontja az Epica zenei világának. A többi zenész nem volt annyira előtérben, ők inkább csak tisztességesen elvégezték a feladatukat, kevés reflektorfényben. Kivéve persze Simone Simons-t, aki remekül vezényelte a showt Mark Jansen-nel karöltve, áradt belőle a jókedv és a vidámság. A zúzósabb részeknél nem átallotta megpörgetni vörös hajzuhatagát, énekesi teljesítményére szintén nem lehet rosszat szólni. Pár magyarul elmondott szó mindig nagy ovációt vált ki a hazai közönségből, Simone esetében ez hatványozottan igaz. Az énekesnő nem volt mindvégig színpadon, amikor instrumentális vagy Mark Jansen által dominált részek következtek, akkor rendszerint elvonult. Viszont kétségtelen, hogy ő a banda arca, az egyik húzónév, aki az Epica szó hallatára eszünkbe jut.
  
  Azért szeretem az Epicát, mert nem azt a busongós, „nagyongótikus” zenét játssza, amit az ilyen halálmadár típusú kislányok szeretnek 18 évig bezárólag, hanem van sok zúzós, tombolós rész, erőteljes szinti- és nagyzenekari betétek, fogós melódiák és refrének, tehát minden, amit egy erőteljes power metal bandában szeretni lehet. Hogy Simone Simons-ék tudják-e überelni a Design Your Universe-en nyújtott teljesítményüket, azt nem tudom, de azt igen, hogy ha bármikor errefelé járnak, az én jelenlétemre számíthatnak. Remek este volt, három kiváló zenekarral, és sok érdeklődővel: még sok ilyet kérünk szépen!

Kulcsszavak:
  epica     kells     revamp 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás