beszámoló [koncert]  2010. október 6. szerda   16:59

nincsen hozzászólás

  Hihetetlen, hogy újra itthon láthattuk a gitár legendát, Alvin Lee-t, aki egykoron úgy tekerte a húrokat, mint senki más. Hihetetlen energiával, technikával, beleéléssel és tűzzel a Teen Years Afters-ben, most pedig itt a triójával a Pecsában. Vizuális alkat lévén, még akkor is láttam játékát, amikor csak a forgó, sercegő bakelitek forogtak előttem. Nos kérem szépen, Alvin Lee jött, (mi láttunk) és hősként távozott, mint egykoron a császár. Aki nem látta, az bánhatja a blues/rock/boogie nagymesterét.
  
  Fellépéséig két fellépő szórakoztatta a blues rajongókat. Először a Bőrgyáriak kezdték a programjukat, tiszteletbeli vendégükkel, Török Ádi fuvola-zsonglőrrel. Programjuk nem volt rossz, mert saját dalaik mellett (Meghalt szerelem, Nem megyek haza már), helyet kapott a HHB (Batthyány téri blues) és Ádi dalai (Vissza a városba és a Hívj fel). Utánuk a jellegzetes mély orgánumú énekesnő Karen Caroll folytatta, hazai csapatával, a Mississippi Grave Diggerssel. Ő most is középen, széken ülve játszott és körülötte csipet-csapata: Oláh Gábor dobok, Oláh Andor frakkban, Gyöngyösi Gábor hammond, Szuna Péter - basszusgitár, Johnnie Shepperd gitár, Frankie Látó bravúros hegedűs, valamint a két vendég Fekete István - trombita és Tátrai Tibusz. Vidám kis csapat, akik tudnak jó hangulatot kelteni és a jó párszor villantottak virtuozitásból. Programjuk is ezt támasztotta alá (Still called the blues, Dont lie to me, Slow blues, Taste of honey, Next time u see me, Can´t get next to you). Ennek ellenére Tibuszunk most sem hazudtolta meg magát, ugyanis nem szeret a háttérben maradni, még vendégként sem. A remek témakeverései és mély átélésű játéka mellett Marhalljának hangerőpotijának sem hagyott békén. Nem csak szólói mellett hallhattuk játékát, hanem aláfestései is eléggé erősek voltak, mely olykor-olykor zavaró volt.
  
  Egy kicsit elgondolkodtam Alvin Lee gitárhős kapcsán, hogy a hatvanas-hetvenes években valójában nem sok villámkezű gitáros őrjítette a jó népet, és tényleg nem volt könnyű babérokat szerezni, olyan sztárok mellett, mint Santana, Pete Townshend, Johnny Winter, Jimi Hendrix, Eric Clapton és Jimmy Page. Nem úgy mint most, amikor minden sarkon akad egy-két jó képességű villámkezű húrnyűvő tehetség. De ha már Alvin Lee itt járt, akkor minden tekintetben legyen az kiadós, mert ugye kevesen mondhatják el, hogy jártak és fel tudták perzselni az azóta már legendássá vált Woodstock deszkáit (Good morning little schoolgirl, I can´t keep from crying sometimes, I may be wrong, but i won´t be wrong always, I´m going home) dalaikkal, ez egyszer már biztos.
  
  A véletlen vagy csak a technika ördöge tehette, hogy fellépése egy kábelszakadással kezdődött és egy részben félbemaradt rockn tétellel. Nem rossz kezdés egy profitól. De nem lehet egy hétpróbás gitárost ilyen aprósággal zavarba hozni, mert a technikai viharfelhőket pillanatok alatt elzavarták a csarnok fölül és a boogie folytatódott számtalan remek Alvin és nem Alvin tétellel. Programjában megtalálhattuk Elvist (My baby left me), Chet Atkins és számtalan más remek előadó dal részleteit - de szigorúan csak az íze végett -, mert a lényeg mégis Alvin Lee és az ő perzselő dalai valamint játéka volt. Ezek után nem is csoda, ha ezzel a mostani koncertjével sem maradt adósa a hazai közönségnek, mert hallhattuk a klasszikus Ten Years és a Hear me calling 68-ból a még finomabb hangzású 67-es I can´t keep from crying sometimes, a most is hibátlan Slow blues in C, a 69-es I woke up this morning skool, a 70-es Love like a man és a 68-as a Going home tételei mellett még jó néhány rockabilly, boogie és blues szerzeményt (1998-es In Flight album Writing You a Letter és a 2004-es In Tennessee Im gonna make it), valamint izmos dobszólót és rengeteg igazi Alvin-féle gitárszólót is műsorra tűzött.
  
  Egyébként így hatvanon jócskán túl is garancia volt Alvin Lee játéka és programválasztása. Amíg világ a világ és ízületei bírják, ő magabiztosan és csípőből fogja lőni, pont úgy, mint ezen a fellépésén. Félreértés ne essék, nem az elfogultság beszél belőlem, csak a látottak

Kulcsszavak:
  alvin lee      teen years afters      karen carroll      bőrgyári capriccio 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás