hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2010. október 7. csütörtök   11:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Emma Stone, az iskolakerülő


  Emma Stone legújabb filmjében, a Könnyű nőcske című komédiában (Easy A, hazai bemutató: október 28.) gimnazistát alakít, aki valóságos események híján egy kis szexuális kalandot hazudik magának ez pedig előre nem látott események egyre izgalmasabb láncolatát indítja el. A 22 éves, folyamatosan foglalkoztatott színésznő kiválóan játssza a gimi rút, kívülálló kiskacsáját, akiből megfelelni igyekezvén egyre romló hírének a suli legvadabb nője válik: pedig sosem járt iskolába.
  11 éves volt, amikor rávette a szüleit, hogy költözzenek Hollywoodba, mert elhatározta, hogy híres színésznő lesz belőle. A családja, úgy látszik, hitt neki, hiszen nemcsak a világ filmgyártásának legközepébe költöztek, hanem ki is vették őt a suliból, hogy az ne zavarja művészi pályafutását. A kis Emma magántanuló lett, és várt. Kapott is apróbb feladatokat, de az első igazi szerepre 2007-ben a Superbad - Avagy miért ciki a szex c. vígjátékban volt. Vagyis éppen akkor, amikor úgyis befejezte volna a gimnáziumot.
  Az azóta világsztárrá lett színésznő most, a Könnyű nőcske gimnáziumi jeleneteiben pótolhatja mindazt, amit az igazi suliban elmulasztott.
  
  IC Press


Kulcsszavak:
  emma stone      könnyű nőcske      easy a 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Emma Stone, az állatbarát

Könnyű nőcske

Hazudós nőcske

Könnyű Nőcske

Pókember és a póklány

 programajánló: 
2019. július 15.
Toplistás énekesnő érkezik az EFOTT-ra - RITA ORA
Brooklyn Bounce valamint három magyar zenekar jubileumi produkciójat az idei EFOTT-on!
Még egy headlinert jelentett be az EFOTTra - SCOOTER
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Gloryhammer: A Nekrogoblikon és a Wind Rose társaságában lépnek fel jövőre Budapesten
Eluveitie: tripla lemezbemutató koncert a Lacuna Coil és az Infected Rain társaságában
Nemzetközi siker lett a SzegedRocks2018!
Hogyan nyílt októberben hóvirág? Beck András feat. Goore
Elhunyt Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigy tagja
Omen: új dal, a héten megjelenik a Halálfogytiglan album
Rendhagyó koncertek és workshopok a Gitármánia Táborban
The Qualitons live session
Még két hétig várják a száz szavas, Budapestről szóló személyes történeteket
Nézz bele Phil Anselmo Pantera programjába
Cannibal Corpse: George Fisher a Pat O´Brien ügyről
Havizaj a Szabad Klubban
Dorothy: új szöveges videó és indul a turné
 kiemelt 
Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
  
Szeptember elején érkezik meg a Sonata Arctica új nagylemeze, mely a Talviyö címet kapta

Budapesten a D-A-D: A Tour For The Loud
Thou [USA]; Yautja [USA]; Hegy
Fekete Zaj 2019 - Oceans Of Slumber, Sear Bliss, Black Nail Cabaret
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sajnos batár    eredet    utódomra ütök    horibillies    men in black    u.d.o.    venom    trollfest    ryan tedder    blind guardian    timo mass    ben affleck    bonobo    fit fat    suicide rockers    pannonia allstars ska orchestra    threat signal    mia wasikowska    scott ian    the ting tings    tv manci    utazó rajziskola    így neveld a sárkányodat    aws    whitesnake tribute band  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!