hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. szeptember 29. szerda   12:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Chris Botti Budapesten
2010. október 13. 20:00., Budapest Kongresszusi Központ

  Chris Bottiról először 2001-ben hallhatunk igazán a Night Sessions című albuma kapcsán, annak ellenére, hogy előtte már három másik is napvilágot látott. A nagy kiugrást mégis a hat évvel ezelőtt megjelent When I Fall In Love jelentette, amely a legnagyobb példányszámban eladott amerikai instrumentális jazz hanghordozó lett. A zeneszerzőként és trombitásként is világhírű zenész nem csak a jazz, hanem a popzene rajongóit is meghódította, és sikere azóta is töretlen. Számos arany és platina lemezzel, illetve Grammy Díjjal büszkélkedhet. Végül, de nem utolsó sorban pedig férfiként is a lehető legnagyobb elismerést kapta, amikor a People Magazine olvasói beválasztották a világ 50 legszebb embere közé.
  
  Az elmúlt három évtizedben a kortárs zenetörténelem legnagyobb ágyúival zenélt együtt. Stinggel többször is turnézott, de említhetnék még Josh Grobant, Michael Buble-t, Paul Simont, Joni Mitchellt, John Mayert, Andrea Bocellit, Joshua Bellt és az Aerosmith énekesét, Steven Tylert.
  
  Évente mintegy 250 koncertet ad a világ leghíresebb helyszínein és olyan neves eseményeken, mint például a Nobel Díjátadó Gála. Különcségét és elhivatottságát bizonyítja, hogy az oregoni születésű zenésznek saját bevallása szerint nincs lakása, és a családalapítást sem tervezi. Ez azért is érdekes, mert ő maga sok mindent köszönhet a szüleinek. Többek között azt, hogy gyerekkorából két évet Olaszországban élhetett, ami sokban befolyásolta a világnézetét, de leginkább zongorista édesanyja volt a legnagyobb hatással a karrierjére. Amikor tizenkét évesen meghallotta Miles Davist, amint a My Funny Valentine-t játssza, elhatározta, hogy megtanul trombitálni.
  Botti 1985-ban otthagyta az egyetemet, és egy rövid turné után Frank Sinatrával, New Yorkba költözött.
  - Abban az időben odavoltam az olyan srácokért, mint Randy Brecker, mert amellett, hogy népszerű popelőadó volt, fantasztikus karriert futott be jazz gitárosként is mesélte Botti. - Arra gondoltam, hogy ha New Yorkba költözöm, akkor stúdiózenészként több lehetőségem lesz. Rájöttem, hogy nagyon sok tehetséges zenész játszik popzenét, hiszen az is lehet ugyanolyan értékes, mint a klasszikus és a jazz. Ez késztetett arra, hogy kialakítsam a saját stílusomat, amelyben az angolszász popzenét elegyítettem a jazz-zel.
  
  Népszerűségéhez nagyban hozzájárult, amikor 1999-ben részt vett Sting Brand New Day turnéjában hangszeres szólistaként, és ott volt a világsztár toszkániai otthonában adott koncertjén is a szeptember 11-i tragédia napján. Botti mindig is törekedett arra, hogy világsztárokkal muzsikáljon együtt, akikkel szakmailag és emberileg is nagyon jó kapcsolatot ápol. A 2005-ben megjelent To Love Again: The Duets című albumán olyan nevek szerepelnek, mint Sting, Michael Bublé, Paola Cole vagy Gladys Knight. Ugyanezt a koncepciót követi a tavaly napvilágot látó Chris Botti In Boston. A koncertfelvételen ugyanis meghívott előadóként színpadra lépett a zenész társadalom krémje, Yo Yo Ma, Sting, Dominic Miller, Lucia Micarelli, Katharine McPhee, Josh Groban, John Mayer és Steven Tyler.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 full of hell    winterborn    jay chou    creativeselector    dark angel    safe house    tükrös    raunchy    Ü    turbonegro    dark moor    jaume collet-serra    wanderlust    tűzkerék    bibliotheque pascal    nofx    ir    heidevolk    fabricius anna    nils    gregorian    catherine hardwicke    disco ensemble    cate blachett    truth and its burden  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!