hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
magazin [program]  2010. szeptember 27. hétfő   14:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Élménytúra sms-sel a negyedik PLACCC Fesztiválon - hello!earth (DK): Holnap minden más lesz
2010. szeptember 27. – október 2. VIII. kerület, Gyulai Pál u. 1. (társasház udvara)

  Mobiltelefonos élménytúrára várják a budapesti közönséget dán művészek szeptember 27. és október 2. között a negyedik PLACCC Fesztiválon. A hello!earth nevű társulat tagjai a különleges séta során úgy mutatják be a VIII. kerület egyes részeit, ahogyan talán még az ott élők sem látták. A rendhagyó köztéri akcióiról ismert fesztiválon emellett idén is több ingyenes program lesz, például ki lehet próbálni a Városi Szalont és a Csendautomatát is.
  
  Az őszi PLACCC Fesztiválon ismét magyar és külföldi alkotók lepik el a jól ismert köztereket és a talált helyszíneket Budapesten. Dániából érkezik a hello!earth alkotócsoport a VIII. kerületbe a Tomorrow everything will be different (Holnap minden más lesz) című programmal. A rendhagyó séta útvonalát a közönség tagjai egyesével járják végig egy-másfél óra alatt. Útjuk során sms-ben kapott utasítások és váratlanul előbukkanó, furcsa kísérők irányítják őket az ismerős-ismeretlen városnegyeden, magán- és köztereken át. A játékos élménytúra nemcsak térben zajlik, hanem a résztvevők tudatában is, hiszen a valóság lassan összeolvad személyes érzelmeikkel, kapcsolataikkal és tapasztalataikkal.
  
  A koppenhágai hello!earth tagjai, Vera Maeder és Jacob Langaa-Sennek csaknem egy évtizede foglakoznak a városi környezet művészi szempontú vizsgálatával. Az elmúlt években többek közt Dánia, Hollandia, Norvégia, Jordánia, Brazília és Izrael metropoliszaiban mutatták be kísérleti alkotásaikat, amelyek egyaránt kihasználják a résztvételi művészet és az új technológiák lehetőségeit. A PLACCC Fesztiválon látható produkciót kifejezetten a magyar fővárosra adaptálták a Budapest Korzó, a Radikális Szabadidő Színház és az Artus művészei, szakértői segítségével.
  
  Az egyszemélyes séták indulása: 10 percenként, hétfőtől csütörtökig 16:00 és 19:00 között, pénteken és szombaton pedig 14:00-19:00 között
  Találkozóhely: VIII. kerület, Gyulai Pál u. 1. (társasház udvara)
  Magyarul vagy angolul
  
  Jegyár: 2000 ft / 1500 ft
  
  Jegyinformáció és jegyrendelés: továbbá a placccjegy@gmail.com és 06-20/467-7523.
  
  A hello!earth és a Handa Gote előadásaira kombinált és csoportos jegyek kaphatók, amelyek e-mailen vagy telefonon megrendelhetők, illetve elővételben megvásárolhatók Kovács Andreánál a Merlin Színház közönségszervezésén (1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.), hétköznap 14:00 és 18:00 között. A megvásárolt belépőjegyekkel a nézőket előadás után vendégül látják egy pohár PORT.hu italra a fesztivál kertben, a Kőlevesben (VII., Kazinczy u. 35.)
  
  További programok a placcc fesztiválon:
  
  A negyedik PLACCC Fesztivál szeptember 24. és október 3. között interaktív nagyvárosi kalandozásra hívja a budapesti közönséget. Az időutazókat a cseh Handa Gote kollektíva filmes-zenés produkciója repíti vissza a 60-as, 70-es és 80-as évekbe egy retro helyszínen. A lengyel Fundacja Laury Palmer varázslatos kirándulást szervez a Sashegyre, ahol hobbikertekben idézi meg a világ országait. A tavalyi siker után ismét jelentkezik az ingyenes, köztéri Haszondesign Projekt. Fiatal, magyar képzőművészek festik ki a Nyugati felüljáró hídpilléreit, a Moszkva téren lehet letesztelni a Csendautomatát, lesz Városi tornapálya és egy teherautó platójáról bárhol, bármikor zenészek, táncosok, irodalmáról képzőművészek ugrálhatnak le Budapest különböző pontjain. PLACCC Művészet máshogy, máshol.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Placcc

Jegy

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
A BFZ 2024–25-ös évada
Kétszázadik mesterkurzusát tartja meg szombaton a Fesztivál Akadémia Budapest
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 niburta    heights    lamm dávid    mr. big    daath    nemjuci    sex pistols    lillian axe    pat metheny    2012    greg bennick    brujeria    idris elba    paganfest    keith richard    bloc party    the get up kids    a legszebb dolog    2012    cathedral    george w. bush    corey taylor    manökken proletarz    the clash    striker  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!