hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2011. február 17. csütörtök   07:00
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Overkill, Destruction, Heathen, After All
2010. március 11., Budapest, Petőfi Csarnok

  Minden jel szerint a 2011-es évben sem kell attól tartanunk, hogy 2010-nél rosszabb koncertkínálatban lesz majd részünk, elég csak a március 11-ére beharangozott, brutálisnak ígérkező koncertestet megemlíteni. A thrash metal legnagyobb, soha meg nem alkuvó legendái közül két csapat, az Overkill és a Destruction érkezik a budapesti Petőfi Csarnokba, méghozzá a szintén neves Heathen és a belga After All társaságában.
  
  A New Jersey-ből származó Overkill helytállása a színtéren példaértékű: több mint 20 évvel és 15 albummal a hátuk mögött is hűek maradtak a gyökereikhez és a rajongóikhoz egyaránt. Mindvégig kitartottak a kezdeti irányvonal mellett: brutális tempók és szélvészgyors gitártémák, melyek igazán a koncerteken érik el pusztító hatásukat. A 2010-es Ironbound című album is méregerősre sikerült, így a régi klasszikusok mellett az új nótákra is össznépi zúzás várható.
  
  A Destruction Németországban számít akkora úttörőnek, mint az előbb említett Overkill az USA-ban. A gyors, technikás riffelésre épülő zenék térnyerésében vitathatatlan a szerepük, s az újabb kori thrash bandák mindannyian óriási hatásként tekintenek rájuk. Ők is több mint 20 éve nyomják a fémzenét, bármiféle megalkuvás nélkül. Magyarországon is kultuszstátuszba kerültek, és mivel az első lemezeik óta egy teljes generáció nőtt fel, a koncerten a - nosztalgia jegyében - régi klasszikusokra is biztosan lehet számítani.
  
  A turnén a kísérő a bő két évtizede működő belga After All és az amerikai Heathen, akik szintén régi motorosok a szakmában. A Heathen 1984-ben alakult a legendás Bay Area-ban, ami olyan thrash zenekarokat termelt ki, mint például az Exodus, a Testament vagy a Death Angel. A 2000-es évek elején szervezték újra a bandát, azóta is kitartóan turnéznak és a zenekar legsikeresebb periódusát idéző formát nyújtanak minden egyes koncerten, valamint a tavalyi The Evolution Of Chaos című visszatérő lemezük is remekül sikerült.
  
  Jegyeket lehet vásárolni a Ticketportal hálózatában, köztük az ismert rockboltokban és a JegyShop-ban! A belépő elővételben 5900 Ft., a koncert napján 6900 Ft.



Kulcsszavak:
  overkill     destruction     heathen     after all 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

AZ Overkill myspace oldala

A Destruction myspace oldala

A Heathen myspace oldala

 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 kapcsolódó cikkek: 

Kanyarban a Holding Absence új albuma, a The Noble Art Of Self Destruction

Destruction: nem változnak meg

Április 8-án jelenik meg a Destruction legújabb 17. albuma, a Diabolical

Sid Falck Overkill ex-dobosának szóló projectje

Destruction: hivatalosan is távozott Mike Sifringer gitáros, itt egy új klip
 a rovat legfrissebb cikkei: 
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
Hooligans 25 év
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Egy országot lázba hozó név, egy országot jelentő név HUNGÁRIA
A Kowalsky meg a Vegával ünnepel a 20. Cseresznye Fesztivál!
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Rocklegendák és az operett állócsillagai a Gödöllői Királyi Kastélyban
Дeva és az Analog Balaton különleges videóban mutatja be, hogyan lesz élő az elektronikus zene
 kapcsolódó fotók: 

Overkill (USA) - 2011. március 12. Petőfi Csarnok

Destruction (GER) - 2011. március 12. Petőfi Csarnok

Death Destruction (SWE) - 2011. november 28. Club 202

Heathen (USA) - 2011. március 12. Petőfi Csarnok
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cannabis corpse    babák    neaera    darkest era    deathcore    bereményi géza    battlecross    nuclear assault    necrophobic    gamma ray    crusted    nyers     leonardo dicaprio    felföldi péter    stonedirt    adam sandler    ladytron    total world domination    fueled by fire    mercenary    amber schmidt    brian de palma    szenteleki gábor     adam sandler    novarock 2012  

r44
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!