beszámoló [fesztivál]  2010. augusztus 30. hétfő   17:13

nincsen hozzászólás

  Mátra bércei három napig voltak hangosak a Fekete Zaj fesztivál idején. Illetve szűkíteném a kört, a Mátrafüred fellett elhelyezkedő Sástó melletti Camping és nyaralóövezetére. Aki eljött akár egy napra is elégedetten távozhatott a szervezést, illetve a fellépő ismert és egyelőre kevéssé ismert bandákat illetően, akik a látottakból ítélve a legjobb formájukat hozták. A zenei választékban sem volt hiány a goth, a blackmetal, a doom, az elektronikai stílus, a pszihedelikusok és azok társműfai, azaz zenei spektrumot illetően, garantáltan széles volt a paletta. Ennek ellenére sajnos a fesztivál idén nem tudott felvonultatni olyan igazi közönség csalogató húzóneveket, mint tavaly - gondolok itt a VHK és Justin Sullivanra.
  
  A fesztivál dömping mellett is baráti áron lehetett elütni ezt a három napot. Baráti belépőjegy mellett, szintén baráti volt a fogyasztás is. Ha nem a fesztivál területén szórtuk a pénzünket, akkor a néhány lépésre található vendéglátóegységekben a szó jó értelmében mulathattuk az időt - még véletlenül se akarom fényezni őket, csak a tapasztalat íratja le velem ezeket a gondolatokat. De tény, hogy a pénteki meló kinyuvasztott jól hangzik nem? Gyors ebéd, majd hasonló gyorsaságú pakolás. A kettő összideje nem ért fel az akkor a Demszky- városban uralkodó közlekedési állapotokkal. Hisz a péntek délutáni csúcsban a Stadion-Örs Vezér közötti út megközelítőleg másfélórás volt. Az utazás hátralévő része ehhez képest gyerekjáték volt. Demszky barátunknak köszönhetően az alig 85 km-t így jó esetben is 180 perc alatt tudtam megtenni. Jó nem? 35 fokos kocsiban rohadva nem annyira. Igaz, az estére érkező felhőszakadásból semmit sem éreztem, sem az úton, sem ott lent. Hála az égnek, hogy a fesztivált elkerülte az aznapi pockokat is kiöntő vízözön. Sikeres megérkezés, sötétben való zenész sátorverés. Az esti sátorállító zenét, a népszerű Turbo és Angerseed nyomta. Turbo populáris és igényes, ellenben Angerseed, Peter D. Maniak szüzeket karóba húzó és máglyákat gyújtogató death metal felfűtésű dörrenése borzolta a nyaralók pihenését és a tóban henyélő vízimanók és zöldhasú békák párzási táncát.
  A program továbbra is hibátlan volt, mert a kisszínpadon az ismeretlenség homályából a rivaldafényekbe kerülő a sokatmondó nevű Hitljugend volt, akik az EUschwitz albumukat jöttek népszerűsíteni. Nehéz behatárolni stílusukat, de volt benne nem kevés szintipop és minimmal punk utánérzet is. De a legfontosabb a határozott kiállás, neurotikus mozgások, sokatmondó szövegek és energia bomba. A nagyszínpadon fellépő Pozvakwski tagjai most sem változtattak kialakult vetített koncepciójukon sem experimentális, pszihedelikus művészetükön, ez így kerek. Velük ellentétben a boglyafejű Pornography-t szigorúan a Robert Smith fanatikusoknak volt ajánlott megtekinteni. Ugyanis nem kevés hibával és újra kezdéssel sikerült lenyomniuk a The Cure számokat. És jött Larry Hangman (JR Ewing). Néhány laptop és egyéb elektronikus kütyű, és semmi blöff a frissen debütált szintipop csapatnál. Csak a boogee, melyet két tökös faszi alapított (Kanász Dusán, Tisch Bálint). Ők megmutatták, hogyan kell frappánsan, nem átlagos, mozgásra serkentő jó zenét csinálni hazai füleknek; csak néhány dal cím: Siesd el, vagy a Fogyasztó, a Hangulat, vagy Taxi, készpénz, Útlevél. Ez igen! Bocs fiúk, ha JR Ewing programja után már csak az italsátor programjára tudtam koncentrálni és nem a további színpadok fellépőire.
  
  A másnap kissé másnaposan de törve nem! Tojásrántotta és kilátómászás után sem csüggedtünk. Ittunk és vedeltünk, ahogy egy ilyen fesztiválon a programok mellett kötelező. Sorra ütöttük el az időt. Fellépők jöttek, fellépők mentek. De a stoner kitaposott ösvényét haladó szegedi Barbears szó szerint odabaszott. Kis színpad ide, kis színpad oda, sütött, mint nagy kedvenceik (BLS, Black Sabbath, Motörhead, Pantera, Mood, Slayer). Erő, dinamika, pontosság. Ennyi! De nem volt véletlen az se, hogy sok esetben a kis színpad látogatottsága erősebb volt a nagyénál, a Barbears esetében sem volt másképp. A roppant fajsúlyos Barbears produkciója mellett a nagyszínpados Dyas most labdába sem tudott rúgni. Kevesek mondhatják el magukról, hogy az ex-Sear Bliss (Schönberger Zoltán, Pál Zoltán, Neubrandt István, Kovács Attila) és Tesstimony főembere (Tóth Balázs) közös kooperációjának gyümölcse, az I Divine experimentális black metal csapat szolgáltatta a villás vacsora muzsikát. Mi elmondhatjuk. Mindkettő remek volt. A hallott dalok tényleg nem hazudtolták meg a tagok előéletét és a hallott darabok a korábbiaknál jóval szélesebb palettán mozognak. Még jobban kiszélesedett a zenei világuk, szélsőségesebbek és kísérletezőbbek, de mégis fogyasztható. Hamarosan ukrán ortodoxéknál fogják a babérokat learatni. A Nulladik Változat húsz év után se adja fel, Fenes Tibi és csapatra kicsit váltott, igaz csak tagilag, de a műsorstruktúra, az igazi Nulladik dalok ( Mary White, Tenger, vagy éppen a Fáradt Utcákon) és a hangulat maradt. Ez így jó és sokunknak megfelel. A többi pedig nem számit. Az az igazi törvényszerűség, hogy a színpadokon túl is van élet! Most sem tudott megdőlni! Az igazi társasági élet pont a söntéspultnál alakul ki. Sok pofázással, véletlen félreértésekkel, eszmei mondanivalókkal és rengeteg körrel. Így eshetett meg, hogy sorra mentek el a csapatok mellettünk, és már csak két fesztiválzáró csapat maradt. A tartalmas szövegű psychobilly trió Voodoo Allen és botrányos és szókimondó, alvadt vértben tocsogó stb, Yellow Spots Swing Orchestra, akiknek már nem hiszem, hogy nagyon kellene csiszolni a vizuális művészetükön, hisz ha már Stohl Bucit és a Hungária tagjait (Fenyő, Dolly stb) is megdöbbenésre tudták sarkallni, akkor azt hiszem, minden rendben van. Legvégül mit is írhatnék erről a tartalmas fesztiválról? Jövőre veletek ugyanitt.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: