hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
film [filmszemle]  2003. március 18. kedd   12:51
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
A muskétás (The Musketeer)
Hazai bemutató: 2003. március 20.

  Lassan hozzászokhatunk, hogy minden évben a mozikba kerül egy új Három testőr film. Idén a Muskétás című amerikai-német luxemburgi koprodukció hozza el számunkra Dumas halhatatlan remekét. Sajnálatos, de a diákok a feldolgozás megnézését követően nem mentesülnek a könyv elolvasásától, mert ha ez alapján írják az olvasónaplójukat, igen kellemetlen következményekkel járhat az ellenőrzőbe kerülő szám a szülők felé történő bemutatásának.
  
  Ha szemet hunyunk a könyvadaptáció pontatlanságain, vagy egyszerűen úgy fogjuk fel a filmet, mintha egy kalandjáték esetén a mesélő a már létező karakterekkel egy új mesét mondana el, igen jól szórakozhatunk a moziban. Bár DArtagnan már unhatja, hogy mindig össze kell ismerkednie az Aramis, Athos, Porthos trióval, de most legalább a négyük közötti párbaj elmarad. Ugyanis az nem lenne fair, mert DArtagnan hármójukat legyőzné kardvívó tudományával.
  
  Azért nem kell félni, látványos akciójelenetekben nem szűkölködik a film sőt, a párbajjelenetek látványa felülmúlja az eddigi feldolgozásokét, s a gravitációt kevésbé veszi figyelembe, mint egy hong-kongi akciófilm. Stephen Rea által megformált Richelieu bíboros lelkiismereti válságban Ferbe (Tim Roth) kegyetlensége, gyilkolási vágya miatt, amit ő hozott a felszínre, de megállításához már kevésnek bizonyul. Annak ellenére, hogy a Muskétás sztárjának a királynőt alakító Catherine Deneuve van kikiáltva, szerény véleményem szerint a Négy szoba inasa, Tim Roth alakítása teszi teljes értékűvé a filmet.
  
  Rendezte és fényképezte: Peter Hyams
  Forgatókönyv: Gene Quintano
  Vágó: Terry Rawlings
  Kaszkadőr- és akció jelenetek: Xin Xin Xiong
  Szereplők: Catherine Deneuve, Mena Suvari, Stephen Rea, Tim Roth, Justin Chambers



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

SPI

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
Egy hónap múlva kezdődik a 14. Frankofón Filmnapok
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 trafó    sebkha-chott    martin scorsese    christina aguilera    heidevolk    corey taylor    kings of leon    callisto     red hot chili peppers    tom cruise    radics béla    ez basic    kerekes anna    nine inch nails    zorall    war is the answer    tankard    tales from the grave in space    sturle dagsland    we came as romans    soulfly    dark wave    superego    wintersun    october file  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!