hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2010. július 28. szerda   15:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Az Eredet után


  Christopher Nolan már előre tekint. Egy héttel az Eredet (Inception, hazai bemutató: július 22.) amerikai bemutatója és óriási sikere után - melynek során a nyár legnagyobb izgalommal várt filmje csupán négy nap alatt több mint 70 millió dollár bevételt hozott, és az elemzők egyetértenek abban, hogy bevétele már az első héten meg fogja haladni a 100 milliós határt -, már alig beszél az álmok világában játszódó fantasztikus thrillerről. Az író-rendező-producer egyre több nyilatkozatában már következő filmje, a Batman 3. a lényeg.
  
  Annyi biztos, hogy A sötét lovag folytatása 2012 júliusában kerül a mozikba. A történet még nem végleges, de egy különös dolog megtörténhet, mégpedig hogy a szereplők előbb lesznek meg, mint hogy pontosan tudnák mit kell majd eljátszaniuk. Riddler (vagyis Rébusz) szerepét, akit a korábbi változatban Jim Carrey keltett életre, talán Joseph Gordon-Levitt fogja megformálni. Nolanról közismert, hogy szívesen alkalmazza a korábbi filmjeiben bevált színészeit, és Gordon-Levitt az Eredet-ben kiválóan játszotta Leondardo DiCaprio álombetörő bandájának egyik tagját. A szereposztás persze még nem végleges.
  
  IC Press


Kulcsszavak:
  eredet      inception      christopher nolan      joseph gordon-levitt      batman 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Hans Zimmer nyerte a legjobb eredeti filmzenét a Dűne-ért a 2022-es Oscar-gálán

Trivium: Matt Heavy Richard Marx feldolgozása az eredeti előadóval

Elhunyt a Machine Head eredeti dobosa

Bach eredetiben - Két koncerten hallhatja még a Bach orgonát világhírű művészek kezei alatt!

Elhunyt az Annihilator eredeti énekese

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
     szabad az Á    guilhem desq    dornenreich    stone temple pilots    watch my dying    utódomra ütök    stimmgewalt    30 perc vagy annyi se    élek és szeretek    nuclear beast    o´sullivan    kisssonic boom    zagar    rupert grint    halflives    vended    burst    pat metheny    sub bass monster    charrie    life of pi    primus    at the gates    resistance  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!