beszámoló [koncert]  2003. március 13. csütörtök   11:56

nincsen hozzászólás

  A Quimby rajongók egyik szemes sírhat a másik meg nevethet. Ugyanis a zenekar ugyan most egy jó darabig nem fog koncerteket adni, de a jövőben még össze fog állni. Ennek oka, hogy mindenkinek rendet kell teremtenie a magánéletében, kicsit helyre kell raknia egzisztenciális hátterét és a többi, amit a nagy hajtás közben kimaradt.
  Meglepően sokan voltak már jelen a koncert előtti beszélgetésen és színielőadáson, majd egyre csak ömlött a tömeg, egészen tizenegyig, amikor már tekintélyes embertömeg préselődött össze.
  
  Az estét a Szilvási Gipsi Folk Band kezdte, akik ugyebár autentikus roma zenét játszanak, mindenféle modern lakodalmas beütés nélkül, ami nem tudom, hogy többet használt vagy ártott-e a cigányzene hazai megítélésén a kereskedelmi tévéknek köszönhetően. Engem inkább elszomorított. Érdekes bemelegítő zenekar, de ez is a nyitottság egyik jele, és a velünk élő kultúrák egyik legjobb bemutatási módja.
  
  Annak idején, mikor először láttam élőben Yonderboit, akkor egyből megfogott egy britpop fejű srác a színpadon. Igen Ő volt Zságer Balázs, aki billentyűs hangszerén elkövetett játékával nagyon sokat tett hozzá, akkor is már ahhoz a zenéhez. Saját produkciója, viszont nem meglévő alapokra, hanem az Ő szintis dolgaira épül, ami nem a sablonos lassú elektronikus zene, amit bármelyik pláza kávézójában csak úgy betesznek háttérhangzásként. Mind koncerten, mind otthon remek hallgatnivaló, ami kidolgozott, változatos témáival egy újabb színvonalas magyar produkció. A buli alatt megjelent a színen az egykor nagyreményekkel indult Puzzle formáció énekese is, aki a kis Oasis Gallaghert idéző hangjával tett még hozzá érdekes dolgokat Zagar zenéjéhez.
  
  Fél tizenkettő után heringeffektus a színpadtól a keverőig. Jó vegyes kép. Harmincon túli örökifjúk, 15 éves kislányok, 20-as konszolidált egyetemisták, sok pózer és sznob, agresszív és kevésbé toleráns arc. A keverőtől végi nézve a közönség reakcióit sokszor kirohantam volna a világból ennyi idiótát látva. (Bocs, akinek nem inge nem veszi magára.) Miért áll be valaki az ugrálók közé, akinek az fáj, ha rálépnek a lábára? Miért jön valaki koncertre, ha szándékosan fájdalmat akar okozni? Miért jön el valaki koncertre, hogy előttem végig smárolja a buli 90%-át? És, még folytathatnám a sort, de inkább Quimby.

  Nem álltam tátott szájjal, mert nem bűvöltek el. Igen, jó hogy pihiznek egy kicsit. Rájuk fér. Az ország egyik legnépszerűbb zenekara, akik nélkül nem érdemes fesztivált szervezni, akik mindig teltház előtt játszanak, akiknek híresen jó bulijaik vannak, most gyenge közepest teljesítettek. A zenével továbbra sincs gond, ami hazai szinten egyedülálló, és szimpatikus, de élőben már nem nyújtja ugyanazt az élményt. Gyenge poénok, fásult arcok, amatőr közönséghergelés. Kell a pihenő. Kell tudni nemet mondani. Lehet bízni abban, hogy nagy elszántsággal és lelkesedéssel visszatérő Quimbyt láthatunk nemsokára újra a színpadon. A koncerten rengeteg sláger hangzott el, most itt egy csokorral: Halleluja, Zéró dal, Hoppá, Vascsöves, Libidó, As perfect stranger, Unom, Hol volt hol nem volt, Bordély boogie.
  
  Végre megtekinthettem a Sun Workshop, általam káosz jazz-metalba skatulyázott bandát. Énekesi poszton Pityesz, az egykori FreshFabrik tag üvölt, míg őt két gitáros, egy basszeros/szaxofonos és egy dobos kíséri. Mélyre hangolt gityók, elég jó fúvós betétek, de egy idő után unalmassá váló zúzás, és ének témák. Mivel még így együtt nem régen kezdték a srácok, remélem az idő segít és összeérnek. Semmiképpen sem figyelmen kívül hagyható produkció, csak még kidolgozásra vár.
  
  Az éjszakát a Love Alliance zárta, igen kevés ember előtt, de hát mindenki elfáradt, másnap nem volt munka, a Quimby volt a lényeg, drága volt a pia. Pedig tolták a dancehallt tisztességgel kora reggelig. Ez időben esett meg, hogy Ervint, minden fesztivál partyarcát erről a helyről is kitessékelték. Így kis füzetében 5 nyári fesztivál mellé, ez a hely is felkerülhet 15-diknek, ahonnét elküldték, mert illuminált állapotban négykézláb klasszikusokat énekelt, a körülötte állók nagy örömére. Mindenkivel nagyon figyelmesen bánva, bár néha koordinációs problémáihoz, mások segítését kérve. Ő a biztonságiak szemében ünneprontó volt, így a Walton buli már nélküle folytatódott tovább, ahogy az In-Kal Sziget és egyéb sok neves rendezvény, ahol uniformisba öltöző emberek mondják meg, hogy ki viselkedik odaillően. Legközelebb a nyakkendő nélkülieknek sem lesz maradásuk. A hajnal jelentős részét értelmiségi alkoholisták és pózerek kibeszélésével töltöttük, akik minden buli figyelemre méltó jelenségei, és tesznek róla, hogy témává váljanak. Nem vagyok szocológus, de egy ilyen koncerten is választ kaphatnánk üszkösödő társadalmunk megválaszolatlan kérdéseire. A Quimby koncert mára kötelező társadalmi esemény lett, ahova ha nem mész le, akkor nem vagy senki. A zene nem fontos, a haverok nem fontosak, csak hogy ott legyél, mert ott kell feszítened.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: