szerző: BarnaCrowbar, Haw, Wall Of Sleep, Redrum Inc., Stardrive, Room Of The Mad Robots, Nadir 2010. július 4., Budapest, Wigwam
A fülledt nyári időben egy igazán súlyos doom/sludge zenekar látogatott el hazánkba a Kirk Windstein vezette Crowbar képében. A július 4-ei rendezvény a 6 fellépő előzenekarral együtt egy mini-fesztivállá avanzsálódott, így minden hazai stoner/sludge fanatikus megtalálhatta a számítását, és vígan bólogathatott a déliesen lüktető riffekre a Wigwam klubban.
A sok fellépő banda miatti korai kezdés sajnos számomra azt jelentette, hogy csak a Redrum Inc. produkciójára tudtam odaérni a helyszínre. Így a Nadir, a Room Of The Mad Robots és a Stardrive is kimaradt, amely bandák a helyszínen lévő ismerőseim szerint remek koncerteket adtak. A Redrum Inc. volt az este egyedüli külföldi előzenekara. Az öttagú, német illetőségű banda 1999-ben alakult, és 4 demót követően idén jelent meg az első nagylemezük Heavy Division címmel. Kirk bácsi biztosan nagyon szereti a dajcs fiúkat, mert ha jól emlékszem, a jó 5 évvel ezelőtti Kultiplexes Crowbar bulin is ők zajongtak előbandaként. Akkor sem kápráztattak el a srácok, és hát most is elég középszerű volt a produkciójuk. Szürke thrash/doom riffek gördültek elő a hangfalakból, így hamar unalomba fulladt számomra az előadásuk. Az látszott, hogy tudnak zenélni, de ennél jóval fogósabb nótákra lenne szükség, hogy előrébb tudjanak kerülni a tucatbandák sorából.
A 2002-ben alakult hazai Wall Of Sleep már jóval fogósabb, kerekebb ős-doom nótákat tud faragni, melyeket ezúttal is élvezet volt hallgatni. Kicsit fura volt elsőre Holdampf Gábor jellegzetes énekhangja nélkül hallgatni a dalokat, de Cselényi Csaba (egyúttal Stardrive énekes) is jól oldja meg a feladatot. Illik a hangja ezekhez az emelkedett hangulatú, régisulis doom szerzeményekhez, bár a színpadi kiálláson, határozottságon még lenne mit javítania. A Füleki Sándor-Kemencei Balázs zsíros riffjeire épülő szerzemények remek megszólalást kaptak, és az elhangzott új nóták egy kiváló lemezt vetítenek előre. Tehát remek volt az I Sleep-el záró Wall Of Sleep koncertje, és várjuk az új albumot!
A 2008 őszén alakult Haw a színtér egy új csapata. Az ex-Stereochrist-os Makó Dávid bandája jófajta ízes southern metal zenével kényezteti a hallgatóságot. Tavaly adták ki első demójukat, és érik a nagylemez is, reméljük mihamarabbi megjelenéssel. Ugyanis az itt elhangzottak alapján egy remek albumra számíthatunk. Magabiztos, talpraesett előadás keretében tolták a muzsikát a srácok, és a saját nóták mellett egy Iommi feldolgozást is előkaptak a Time Is Mine képében. Makó Dávid echte redneck kockásinges viseletben tolta az énektémákat, és a többiek is feelingesen, egyúttal energikusan játszották a jó hangzással megdörrenő southern témákat. Kiváló volt a produkció, a Haw a hazai stoner/southern metal zenei színtér egy nagyon ígéretes bandája.
Az 1989-ben alakult New Orleans-i Crowbar a sluge/doom metal egyik legnagyobb hatású bandája. Kirk Winstein (aki még a Down-ban és a Kingdom Of Sorrow-ban is érdekelt) gyermeke a súlyos, mocskos mocsári sludge zenét apokaliptikus víziókkal egybeforrasztó Crowbar. Kirk mesternek olyan nagyszerű lemezeket köszönhetünk, mint az Obedience Thru Suffering, a Crowbar, a Broken Glass és az Odd Fellows Rest (vagy akár az összes Crowbar lemez). Egyike azoknak a 100%-ig hiteles zenei zseniknek, akik teljes mértékben lemezre tudják préselni és élőben is előadni a világfájdalommal, vérrel és keserűséggel teli életünk tonnasúllyal a vállunkra nehezedő nyűgjét és kínoktól üvöltő fájdalmát. Náluk a zenével összhangban van a külső is: nincs olyan, aki Kirk bácsi kivarrt, gonosz télapóra emlékeztető fizimiskájától ne rettenne halálra egy sötét siktorban. Noha Sexy T nem játszik már a bandában, a testsúly tényétől eltekintve most is súlyos arcok tekintettek ránk a deszkákról a gitáros Matthew Brunson, a basszer Patrick Bruders és a dobos Tommy Buckley képében. No és nemcsak kinézetében volt brutális a Crowbar, hanem a masszívan, vaskosan megszólaló sludge/doom témák tekintetében is. Amit ebben a jó egy órában kaptunk, attól minden jóérzésű embernek megrogyott a térde, mintha a mázsás súlyú riffek kérlelhetetlenül, egyre súlyosodva nehezednének a vállára. Egy louisianai mocsár közepére képzelhettük magunkat, vagy akár egy végletekig nyúló, rozsdás fémhulladékot tároló, elhagyatott vastemető tűnhetet fel lelki szemeink előtt. Kirk apóék egymás után vezették elő az olyan nótákat, mint a Broken Glass-ről a Conquering és az I Am Forever, az Odd Fellows Rest-ről a világot temető, zseniális Planets Collide, vagy a Sonic Excess In Its Purest Form-ról a hansonlóan fájdalmasan csodálatos The Lasting Dose és a ráadásban előadott Thru The Ashes (I´ve Watched You Burn). A 1993-as Crowbar című albumot a High Rate Extinction, az All I Had (I Gave), a Self-Inflicted és az I Have Failed képviselte, míg a legutóbbi, 2005-ös Lifesblood For The Downtrodden-ről csak a New Dawn-t játszották. A zenészek szuggesztíven, fejet rázva prezentálták az embert valósággal összenyomó, súlyos nótákat, Kirk pedig elég sok epés megjegyzéssel osztotta a népet a számok között. Igazi suttyó, koszos, aljas koncert volt ez az egy órájában maximálisan kerek és hibátlan produkció. A közönség elégedett mosollyal lélegezhetett fel az előadás végén, azzal a gondolattal, hogy igen, valahogy így kell marcona sludge zenét játszani.
Mindenki elégedetten poroszkálhatott hazafelé a Wigwamból, a súlyos Crowbar riffektől még sajgó nyakkal/füllel. Az 6 előzenekar is kitett magáért, ezzel egy kellemes vasárnapi stoner/doom/sludge mini-fesztivált szolgáltatva a közönségnek. A pálmát nálam most is a Crowbar vitte, és mint 5 évvel ezelőtt a Kultiplexben, most is széles ívben bólogatva éreztem át a világ keserű fájdalmát és kilátástalan, értelmetlen szenvedését.