hosting: Hunet
hobo
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2010. július 12. hétfő   13:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
„Lájkoljuk” a Fákat a SZINen


  Magyarország első fenntartható fesztiválja, a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) már eddig is sokat tett azért, hogy a környezetbarát szórakozás ne csak álom legyen és a szervezők az idei évben még egy lapáttal rátesznek az eddigiekre. Fák gondolatai, faszépségverseny, tömeges faölelés Csak néhány ízelítő a SZIN idei ökomenüjéből.
  
  A fő irányvonalak és bejáratott kezdeményezések természetesen idén is megmaradnak, de 2010 fő üzenete a klímaváltozás lesz, hiszen Koppenhága folytatásaként idén - a SZIN után nem sokkal - Mexikóban tartják a soron következő klímakonferenciát, amire a maga módján a SZIN is szeretné eljuttatni a fesztiválozókkal közösen kialakított elképzeléseit, ötleteit, javaslatait.
  Ebben lesznek segítségükre a FÁK, akik nem csak nélkülözhetetlen résztvevői életünknek, de rajtuk keresztül nagyon sok mindent megérthetünk magunkkal, a természettel és a klímával kapcsolatban is! Sőt, az igazán szemfülesek még a SZIN-re is ingyen juthatnak be a FÁK segítségével! Ehhez mindössze lájkolni kell a Szeretem a FÁKat! Facebook oldalt és figyelni a lehetőségeket.
  
  És nem csak a FÁK miatt lesz idén érdemes kilátogatni a SZIN-re. A sztárfellépők mellett ugyanis olyan ökotudatos újításokkal találkozhatnak a fesztiválozók, mint a RE:kocsma, a Bringa színpad (ahol kerékpárral tekerhetjük meg a Zöld-SZIN-Tér színpadának áramigényét) vagy épp a Klíma kapszula (ahol a klímaváltozás hatásait lehet a saját bőrünkön kipróbálni) és mindemellett egy kisebb erdő elültetésével a fesztivál teljese CO2 kibocsátását is kiváltják a szervezők.
  
  A Borsodi segítségével idén is RE:pohárból kortyolhatják a fesztiválozók a sört, megint lesznek riksa taxik és biciklis kedvezmények, továbbra is pörög a telekocsi rendszer és a szelektív hulladékgyűjtés mellett idén is hasznos holmik készülnek a hulladéknak vélt anyagokból. Vagyis aki ökológiai bűntudat nélkül szeretne pár napot eltölteni kedvesével/barátaival/ismerőseivel, annak már nem kell sokat várnia, mert kevesebb, mint 2 hónap múlva már indul is az ország első ÖKOrandija!
  
  A bérlet ára a rendezvény kezdetéig 14.900Ft, a helyszínen pedig 17.900Ft lesz majd a beugró a SZIN-re.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 3.
Dead Daisies: koncert, best of lemez
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Várják a jelöléseket a Cziffra Fesztivál díjaira
A művészet születése 5 fotós fényképein keresztül - A Capa Központ kiállítása Veszprémben
„A mi Normafánk” címmel közösségi fotógyűjtést szerveznek
Közös többszörös – Minifesztivál a Capa Központban
Elindult a Bebop, a Müpa podcastjének új évada
Muzsikás 50 - Jubileumi évadzáró koncert a Magyar Nemzeti Múzeumban
Makám 40 jubileumi koncert, bemutatkozik a Makám Quartet
Szécsi Pál 80. születésnapi emlékkoncert az Arénában
 kiemelt 
Dead Daisies: koncert, best of lemez
  
Több mint 10 éve élteti a nagybetűs Rockzenét a The Dead Daisies! A zenekar idén kiadott válogatáslemezét mutatja be december 3-án a Barba Negrában, méghozzá ismét John Corabival a mikrofon mögött

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 julian sas band    karabély    bedlam    ska-p    solution    solar scream    oneheadedman    semi holsen    dereng    simpson család    raven    the hangover 2    puf    cowboys & aliens    bad wolves    petőfi rádió    innerwrath    despicable me    atticus    warfect    bin-jip    jazzanova    cattle decapitation    the dead daisies    jövő háza  

r42
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!