hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [program]  2010. június 18. péntek   14:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
„A zene az kell” – Bemutató előtt - Jézus Krisztus szupersztár és Nyomorultak
2010. június 19. 19:00., Duna Televízió

  A Duna Televízió A zene az kell című magazinműsorának tizenötödik részében két - a következő évadban bemutatásra kerülő - zenés darab, a Jézus Krisztus szupersztár című rockopera és a Nyomorultak című musical kulisszatitkait ismerheti meg a közönség. A Feke Pál vezette stáb a két rendezőt, Szirtes Tamást és Korcsmáros Györgyöt is megszólaltatja a június 19-én 19 órakor kezdődő adásban.
  
  A Nyomorultak és a Jézus Krisztus szupersztár című zenés színházi darabban nemcsak a főszereplő, Feke Pál személye a közös aki egyben a Duna Televízió A zene az kell című műsorának a műsorvezetője -, hanem a bemutató időpontja is, hiszen mindkét darabot a következő színházi évadban láthatja először a művészetkedvelő közönség. A zene az kell eheti epizódjának nézői azonban már most ízelítőt kaphatnak a darabok próbafolyamatának hangulatából, bepillantást nyerhetnek az olvasópróbákba, ahol még jelmez és díszlet nélkül instruálja a színészeket a két rendező, Szirtes Tamás és Korcsmáros György.
  
  A Jézus Krisztus szupersztár című rockoperát 2010. szeptember 17-én mutatják be a budapesti Madách Színházban. A főszerepben váltott szereposztásban Feke Pál mellett Csengeri Attilát, és A Társulatból ismert Tóth Attilát láthatjuk. Találkozhatunk még Sasvári Sándorral és Gallusz Nikivel is, a készülő előadás érdekességeiről pedig Szirtes Tamás rendezővel beszélget a műsorvezető.
  
  A kecskeméti Katona József Színházban szintén szeptemberi bemutatóra készülnek, 24-én este lesz látható a hírös városban a Nyomorultak című musical. Koós Réka, Miller Zoltán és Puskás Péter lesz a főszereplő, természetesen ismét Feke Pál mellett. Korcsmáros György, a musical rendezője az adásban néhány kulisszatitkot is elárul majd.
  
  Tartsanak ismét a Duna Televízióval: nézzük meg együtt, hogyan készül e két híres produkció! A zene az kell - Bemutató előtt - Nyomorultak és Jézus Krisztus szupersztár június 19-én, 19 órakor a Duna Televízióban!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hip-hop és 18 éven aluliak versenye is lesz a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
Forradalmi hétvége a Fonóban
Alföldi Róbert tárlatvezetése Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállításán
Nemzetközi toplistára került a Meybahar első nagylemeze
LENDÜLETBEN – A Fitos Dezső Társulat jubileumi kiállítása
Palotai Zsoltra emlékeznek a DJ-k világnapján a Zene Házában
Három napon át ünnepli létezésének 20 évét a Budapestért díjat is kapott buliszervező-csapat, az NVC
Ismét a főváros határain túlra terjed a Bartók Tavasz!
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lakatos róbert    leander    embers    sacred reich    born to lose    atomic playboyz    ir    endgame    obsidian kingdom    waking into nightmares    wolfsbane    foundation    infected mushroom    livesound    kate winslet    bolondos dallamok    katona tamás    sterbhaus    weezer    i divine    blink-182    kézi chopin    boris    bws     battleship  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!