szerző: TokiSzubjektív: Szex és New York 2. Forgalmazza az Intercom
Szégyen vagy sem, rajongok a Szex és New Yorkért. Minden részt legalább háromszor láttam a sorozatból, a film első részét DVD-n is megvettem, Szex és New York-os háttérképek virítanak a számítógépem képernyőjén, és régóta pályázom egy Carrie nyakláncra is. Mégis, a Szex és New York mozifilm második része annyira silány lett, hogy még egy ilyen, magamhoz hasonló vérbeli rajongó is csalódottan battyogott ki a moziból.
A film első részét ugyan lehetetlen volt felülmúlni, de ennél azért többet vártam. Az alapvető probléma talán az volt, hogy a második részben egyszerűen nem volt történet. Persze az alkotók előálltak egy gyengének sem nevezhető sztorival, de ez inkább csak egy ócska próbálkozás volt arra, hogy a számtalan reklámozni kívánt ruhát, kiegészítőt és technikai kütyüt történetnek álcázhassák. Mert ez a film bizony kőkemény reklám...és a reklámokat nem óvatosan, fű alatt adagolják a nézőknek, hanem egyszerűen az arcukba csapják őket. Méltatlannak érzem, hogy a filmsorozat sikerét meglovagolva az alkotók úgy gondolták, a rajongóknak minden eladható.
A Szex és New Yorkot ismerők tudják, hogy ez nem csak egy sorozat - amolyan női útmutató az élethez. Hiszen Carrie Bradshaw én vagyok, az összes ügyetlenségével és párkapcsolati bukdácsolásával együtt. Jó volt rádöbbenni, hogy a New York-i egyedülállók ugyanazokkal a férfi problémákkal küzdenek, mint a földgolyó bármely részén élő társaik. Mindamellett, hogy a sorozat a női lélek egy átfogó térképet nyújtja (uraim és szkeptikus hölgyeim tessék megtanulni olvasni a képkockák között), a szereplők hatalmas fejlődésen mennek át, és a sorozat végére nem csak vérbeli nőkké, de lelkileg érett karakterekké is válnak - túl annyi problémán, szakításon, váláson, rákon, gyermektelenségen vagy épp gyermekvállaláson.
Ez a vonal a sorozat filmformájában csak erősödött, és pont ettől volt életszagú az egész. A sorozaton továbblépve olyan párkapcsolati problémákra mutatott rá, amikkel sok Carrienek és Mirandának kell szembenéznie, még ha nem is mindig ilyen felnagyított verzióban. Ezt persze divat, helyes pasik és jó zene ötvözte, így megsimogatva a női lelkeket.
A második részben az előző felsorolásból sajnos csak a jó zene maradt. A film kétségkívül egy nagy nyávogás, amiben a legnagyobb dráma egy ex-pasival elcsattant csók (jaj, most mi lesz) és a milyen ruhát vegyek fel kérdése. A készítők megalázó módon minősítették vissza az annyi fejlődésen átment Carrie Bradshaw ostoba p, ostoba nővé, kiszolgálva minden olyan előítéletet és sztereotípiát, amikkel a sorozat anno olyan sikeresen vette fel a harcot. Mintha Carrie szépségpöttyével együtt értelmes gondolatai is eltűntek volna. A „csili-vili világban élő négy dúsgazdag lányka ezen a ponton szeparálta el magát a Magyarországon élő hús-vér nőktől...És itt szűntem meg én is Carrie Bradshaw lenni.
Az egyetlen értékes szálnak számomra Charlotte karaktere tűnt, aki némileg betekintést engedett egy kétgyerekes anya megtépázott idegeibe, ám sajnos a karakter közel sem volt eléggé részletes ahhoz, hogy felemelje a film színvolát.
Persze Samantha szex-poénjain most is mosolygott a közönség, és ezeket a jelenteket én sem ültem végig nevetés nélkül - az arab országban az utcán széthulló óvszereket szedegető Samantha látványa például elég jóra sikeredett, ám ezektől a film még sajnos felszínes maradt.
Azt hiszem, velem együtt sok néző várta a kiugrást, a nagy sztorit, a drámátDe a poénokon kívül nagyon mély mondanivalót a filmben nem sikerült felfedeznem. A hozzám hasonló fanatikusoknak azt ajánlom, ne nézzék meg a filmet...inkább emlékükben őrizzék meg az illúziókat.
13:15
