beszámoló [koncert] 2003. március 6. csütörtök 10:39
nincsen hozzászólás
szerző: GD’SWall Of Sleep, Mastodon, High on Fire 2003 február 3, Trafó Klub, Gödöllő
A Buda aranyifjúsága a Liszt Ferenc tér, Oktogon, Blaha Lujza téri háromszögben mulatja el jól megérdemelt pénzét, addig én fővárosunk tömegközlekedését biztosító felbérelt személyek zaklatását kellett, hogy átéljem/elszenvedjem, ez a dolog még belefért valahogy, de az már nem, hogy a békésnek hitt vasúton is szembesülnöm kelljen a mindenható hatósággal, no ez már egy kicsit nonszensz!
A dolgok sose úgy mennek, mint ahogy azt eltervezzük, de sebaj
Egy kicsit még megnyugszom, és utána teljesen alámerülök az éjszakában. Ezen az estén is összesereglettek a rockn roll” régi arcai. Ők voltak azok, akik jól tudták, hogy mi várható. A programot a Wall of Sleep nyitotta meg korrektül teletűzdelt alaptémákkal és szólókkal. Csak kevesen vállalkoztak arra, hogy egészen a pulpitusig merészkedjenek, inkább a terem közepén követték a színpadi eseményeket. Tekinteteik és mozdulataik elárulták, hogy érdemes volt megtekinteni ezt a programot. Figyeltek és bekiabálásokkal ösztönözték a zenekart, hogy még nyomjanak számokat, és ez az időbe is belefért. Ezért is higgadt belassulással feszítették szét zenéjük belső nyugalmát, melyhez jó adag Sabbath feeling” is újra befigyelt, benne a Wizard” záró opussal. Az immár második fellépésüknek is pozitív visszhangja volt. A Wall of Sleep tagjai megtartották a Mood irányvonalát, és korrekt felvezető hangulatot biztosítottak erre a majd 40 percre. A fellépésük meghozta a belső nyugalmamat, és magamhoz tudtam venni az első söradagomat, (igaz most még nem kellett intravénásan beadagolnom) melyet több üveg követett az esete folyamán. Az átszereléssel kevés macera volt, így hamar megtörtént az átadás-átvétel.
A második fellépő az amerikai Mastodon volt. Ez a négyes brigád kettő zenekar keverékéből jött létre. Az egyik a nem annyira ismert Lethargy: Troy Sanders basszista énekes és Brent Hinds gitáros énekes. Valamint évekkel ezelőtt nálunk is járt és a Voivod előtt is sikerrel szerepelt Today Is the Day: gitáros Bill Kelliher és a dobos Brann Dailor formációjából alakult. A rövidke fennállásuk alatt két albumot tettek le a rajongók és a lemezgyűjtők asztalára: az öt felvételes 2001-es Lifesblood és a tizenegy felvételes 2002-es Remission, melyről a ma esti koncerten kaphattunk alapos betekintést.
A zenekar célja a hallójáratok alapos lepusztítása volt. Ami sikerült is, azzal a tripla hangerővel melyen játszottak. Katonai gyakorlóban, szakadt farmerben és átlagos hétköznapi öltözékben, tetoválásokkal jó kis noise-core-t nyomtak. A két öreg, Brent és Troy olyan természetességgel alakították, formálták a hangokat, ahogy azt a Lemmy” csak nem annyira romantikusan és szövegekre kiélezve. Inkább a felszabadult energia, ami jellemző volt erre a fellépésre. (A nagy XX.-XXI. századi romantikusokat nem éppen ezek a felszabadult akkordok ihletik meg verslábaik megírására). Minden esetre Bill inkább szólóira koncentrált és tette fogyaszthatóvá az egész produkciót. Ő inkább háttérben maradt Brent-el szemben, aki a szabadabb stílust kedvelte Troy-al együtt. Az egész csapat egy korrektül összepakolt műsort mutatott be, melyben alapos zúzás mellett a csendesebb húrpengések is megfértek egymás mellett. Ilyen volt pl.:March of the fire ants”; Battle at Sea”; Tramped under Hoof” valamint csak a zúzást kihangsúlyozó Hail to Fire” ; Workhorse”.... (Ha úgy érzed akkor érdemes beszerezni valamelyik albumukat, mert megéri!)
A Mastodon korrekt fellépése után következett a szintén amerikai High on Fire, akik a frissen felmelegített színpadot foglalták el. Nem többen csak hárman. A gitáros-énekes zenekar alapitó Matt Pike, aki (hazánkban csak a fanatikus doomerek ismerték ezt a zenekarnevet) a Sleep formáció titánja; és két hasonló súlycsoportú zenész kísérte basszusgitáron George Rice és a dobos Des Kensel. Maguk mögött tudhatják a 2000-es The Art of Self Defense hatszámos albumukat, majd ezt követte a 2001-es Art of Self-Defense (bonusz) és a 2002-es Surrounded By Thieves nyolc számos lemezük is.
Semmi természetellenes disszonancia, csak a rockn roll, és a visszazuhant doom sebességei között hánykolódó hangzásvilág. Egy kevés Neurosis, és talán egy pici Opeth és sok-sok Sabbath hatásfok is befigyelt mindenki megelégedésére; ez az egész mind Matt-nak köszönhető. Az első opusként a Nemesis” nyersebb dallamai adták meg az alaphangulatot. Majd ezt erősítette a Eyes & Teeth” monotonitásból kiszakadó dalt. Egy kis kontakthiba Speedwolf” bevezetőjében, és pillanatok múlva már újra dübörgött a feszültségektől perzselő muzsika.
A technikai szünetben gyors vezetékcsere is belefért... Ezek után még jó pár dal hangzik el a nélkülözhetetlen „Razor Hoof” energikus alkotásukkal együtt, mely alaposan szét tudta döngölni a fejünket. Igaz fizikailag nem érhettem el az utolsó 22.40-es HÉV-et, mert ekkor még a High on Fire a sorrendben harmadik dalát nyomta. Sajnos a barátaim másnapi korai robot” miatt a távozást választották, velem ellentétben. Végül is jó döntés volt a részemről a maradás, mert a látott produkció mindenért kárpótolt.
Befejezés 24 óra körül volt. A folyamatosan kiürülő helyen már csak a zenészek, akik csak indulásra vártak és mi néhányan (nézők) maradtunk itt; a boxokban várva a hajnalt.
Pike-k és Troy-ék még néhány pofasör is legördítettek a torkukon; csocsóztak és beszélgettetek néhányunkkal. Órákkal később az irányt Szlovénia felé vették, ahol az aznapi koncertet már nem tudták megtartani a nagy havazás miatt. Minket Péter gondoskodása vezérelt, egészen az Őrsig. 3.30-kor már láttam azt hatalmas hóvihart, mellyel másnap az egész ország be volt takarva végleg.
Még néhány gondolat a végére. Hihetetlen volt nézni ezeket a Woodstockot megjárt arcokat, akik kissé lepukkant külsővel vonszolták magukat a színpadra. Kiket egyáltalán nem érdekelt, hogy az öltözködési trendjük zavar-e valakit, vagy egyáltalán megfelel-e az elvárásoknak. Mert nem ez volt a cél!
Valójában most csak egy dolog foglalkoztat. Azok, akik magukat lázadóknak tartják hol voltak? Nem tudom! Egy biztos, hogy nem itt...! Vagy csak egyszerűen nevezzük őket hangembereknek”???
Egy biztos, hogy valószínű többször már nem láthatjuk ezt a két zenekart együtt, egy színpadon; bár tévednék