beszámoló [koncert]  2003. március 5. szerda   14:45

nincsen hozzászólás

  Se hóesés, se semmi csak egy jó adag fáradtság az egész heti gyilkos üzem után. Viszont ez sem tudta elfojtani bennem a vágyat, hogy jól lemenjek erre a remeknek ígérkező péntek esti bulira. A kezdet valamikor hét után történt a három hipperegyénnel, azaz Pető Zsolttal (akivel még találkozhatunk később az este folyamán), Dolák Sally Róberttel és a harmadik, nélkülözhetetlen arccal Laár Andrással. Dolák Sally bácsi kezdte a műsort, nem hazudtolva meg magát sorban előadta mindazt amit várt tőle a korán érkezett közönség. Volt playback éneklés Pető úrral és anélkül, meg viccmesélés, no meg az elmaradhatatlan Anti bácsi abszurditásaival egyetemben. A fergeteges műsor után egy picit nyugodtabb vizekre evezve, Laár Andrással beszélgethetett a közönség és a riporter. A komitológus, meditátor, budhitológus, rockzenész és ki tudja még hány titulus örökös tudója hosszasan tárhatta ki álláspontját világnézetéről a hallgatóság elé.
  
  A „nagyszínpadon” az estet az Üllői Úti Fuck főbulizenekar nyitotta meg egy valódi nosztalgia egyveleggel, mivel új számok csak elvétve kerültek bele a műsorba. Fasziék is bátran elmondhatják magukról, hogy a „ritkaság széppé teszi az arcbőrt”. A legutóbbi majd egy év alatt nem nagyon erőltették meg magukat új alkotások kreálásában, a közönség így a hébe-hóba itt-ott megejtett fellépések alkalmával meg kellett, hogy elégedjen a régi slágerekkel. Hajthatatlanok és makacsok. Itt mutatkozik meg, hogy ki az igazi egyéniség. Fasziék azok, ez már biztos. Ennyi idő múlva is össze tudták kovácsolni az örökérvényű dalaikat egy jókora táncos mulatság kedvéért, amiket egyébként is nagyon szeretünk. Mindenesetre ha jó az idő és éppen fejünket szaggatja le a tavaszi szél, mi mindig boldogan ejtünk meg egy Esküvőt Bocikámmal a Repülőgépen. No azért forró nyarakon, borongós őszeken és dermesztő teleken is mindig szívesen ugrunk el, ha csak tehetjük, egy remek cipőkoptató bulira, melyet (legalábbis) eddig mindig össze tudtak rántani a skaccok az összesereglett több-kevesebb mulatni vágyónak.

  A második fellépőként az est főmókazenekara, azaz a Satöbbi vette át a stafétabotot Fasziéktól. A műsor-láncolat egyik legszabadidősebb zenekara jó szokásához híven, nagy adag humorral fűszerezte meg előadását, így kísérve bele a késő éjszakába a nagyérdeműt. Az egész csapat a maga vénuszi szépségében pompázott és virult ki előttünk. Az elválaszthatatlan egységet képező Pethő-Seres-Fruzsi hármas többiekkel közös kohéziója jól eső érzések közepette vetítette elém azokat a legendás 90-es éveket, amikoris a Satöbbi zenekar sok-sok közös koncertet adott az azóta sajnos megszűnt Wei Wu Wei zenekarral és az új reaggie nemzedéknek utat mutató, friss hajtásokat hozó Ladánybene 27-tel. Ez volt az a három zenekar anno, amelyek miatt érdemes volt elzarándokolni minden hónap első szombatján a Láng Művelődési Házba, aholis mára már csak a Te+Én klub és a régi vágású vezetés maradt meg. Évek múltával a Satöbbi zenekar tagjai felett csak látszólag repült el az idő, lelkesedésük, odaadásuk és közönség szeretetük mit sem kopott al elmúlt év(tized)ek alatt! Jó volt nosztalgiázni a Vigyázat jövök, Helsinki, Paris, Minden alakul, hülye vagy Pethő, Adj egy cigit, oszoljatok fel, döm-dö-döm, gyerekvers... ect. dalokra, szólásokra.
  
  Hiperkarmára már picit elbágyadtam, így csak mint passzív szemlélője a történéseknek kísértem figyelemmel a fellépést. A nemsokára megjelenő albumukról már sokmindent megmutattak a srácok, így már némiképp fogalmam van róla milyen is lesz a No2-es Hiperkarma nagykorong. Mint az est legutolsó fellépője, igen csak belehajtott a zenekar, fergeteges táncikálós bulival korbácsolta fel a kora hajnali hangulatot. Öröm volt látni őket, ahogy előttünk alakítják azokat a koncerteket, melyeket talán még évek multán is emlegetni fogunk. Végezetül elmaradhatatlanul ismét műsorra tűzték azt az örökérvényű Prince slágert, azaz a „Purple Rain”-t. Záróakkordként örökzöld magyar rockmuzsikára rophatta ki-ki akarta, bár én már igencsak energiahiánnyal küzködtem ekkor. Hiába töltöttem magamba üzemanyagot dézsaszám (no persze most túloztam picit...), így is hamarosan magam mögött kellett hagynom az amúgy is folyamatosan üresedő termet, miközben egy hétre búcsút intettem a kedvenc Gödrömnek.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: